Választási körlevél húsvétkor
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia választási körlevelét vasárnap, míg az evangélikus egyház felhívását húsvét vasárnap, azaz március 31-én olvassák fel a templomokban. A körlevelek szövegéről az egyházak előzetesen nem nyilatkoztak. A kihirdetés időpontját azzal indokolta az evangélikus egyház, hogy a húsvéti ünnep idején érhetik el a legnagyobb számban a híveket.
A három keresztény nagyegyház közül elsőként, február 20-án a reformátusok bocsátották ki körlevelüket. A zsinat által elfogadott dokumentumban többek között az áll: "Bár fontos egy-egy országgyűlési képviselő személyi alkalmassága is, még fontosabb az, hogy melyik pártot képviseli". A református egyház arra kérte tagjait, hogy olyan pártokat támogassanak, amelyek a gyakorlatban is bizonyították: fontosak számukra az egyház által is képviselt keresztyén-nemzeti értékek, egyszerre tudnak figyelni a család kis közösségétől az egész magyarságon keresztül az európaiságra is, továbbá komoly esélyük van arra, hogy elérjék a parlamentbe kerüléshez szükséges 5 százaléknyi szavazatot.