Csurka szerint Grespik menesztése politikai üggyé vált
Csurka István szerint Grespik László ügye azzal, hogy a miniszterelnök felmentette őt a Közigazgatási Hivatal vezetői tisztéből, politikai üggyé vált. A MIÉP elnöke erről angyalföldi választási nagygyűlése előtti sajtótájékoztatóján beszélt, a Láng Művelődési Központban.
Csurka István hangsúlyozta: Grespik László felmentését megelőzte, hogy a hivatalvezető megnyerte a pert, illetve bírósági végzésben rögzített egyezséget kötött a hivatal jogi képviselőjével, az eljárás jogi szabályszerűségéhez kétség nem férhet.
- A nagy nyomás hatására, amely a kormányra nehezedik, így igyekeznek bizonyítani, inkább a külföld felé, hogy nem akarnak a MIÉP-pel együttműködni. Ezt mi sajnáljuk - fogalmazott Csurka István. A MIÉP elnöke hangsúlyozta, hogy Grespik László, aki a MIÉP országos listáján a 20. helyen szerepel, bebizonyította, hogy kiváló jogász, minden jogi eszközzel képes megvédeni magát, minden törvényes jogi eszköz használatára a legmesszebbmenőkig alkalmas.