A Fidesz elnökségi ülése
Csütörtökön egész napos elnökségi ülést tart a Fidesz - Magyar Polgári Párt.
Erről Pokorni Zoltán pártelnök tájékoztatta hétfőn este az MTI-t a párt délutáni elnökségi ülését követően.
A csütörtöki tanácskozáson - mint elmondta - az új frakció szerkezete lesz a fő téma, illetve a képviselőcsoporton belüli munkamegosztás.
Megfogalmazása szerint az elnökségi ülésen arra keresik majd a választ, hogy miként lehet ezt a politikai erőt tovább vinni, amely a választásokon a polgári oldal mellé állt.
Közölte azt is, hogy a Fidesz országos választmánya májusban ül össze.
Elmondta, hogy az elnökségi ülés előtt megbeszélést folytatott a polgári összefogást alkotó szervezetek vezetőivel.
A csütörtöki elnökségi ülésen arról is szó esik majd, hogy a frakcióban milyen szerepet kapnak az összefogást alkotó erők.