A megszüntetett Országimázs Központ magáncégekkel kötött szerződéseinek megismerhetőségéről hoz várhatóan döntést a Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdára kitűzött tárgyalásán. A polgári perben több mint egy éve nyújtotta be keresetét Keller László és Veres János szocialista országgyűlési képviselő a Miniszterelnöki Hivatal ellen közérdekű adatok nyilvánossága címen.
A honatyák kérték az Országimázs Központ (OK) 2000-ből származó 213 megbízási, illetve vállalkozási szerződésnek - ebből mintegy 130 a Happy End Kft.-vel, valamint az Ezüsthajó Kft.-vel köttetett - továbbá az ezekkel kapcsolatos számláknak a kiadását. Ezekben a szerződésekben a megbízó mintegy 4 milliárd forintos kötelezettséget vállalt, és ennek több mint a felét még abban az évben ki is fizette. Az OK az elsőfokú eljárás során nyilvánosságra hozta kikkel szerződött, a megállapodások tartalmát azonban nem. A keresetet elsőfokon elutasította a Fővárosi Bíróság, megállapítva ugyanakkor, hogy az OK is jogsértést követett el. A képviselők fellebbeztek, így az ügyre az LB tehet pontot szerdán.
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon