Szenes Andrea kontra MTV: első fokon visszahelyezték a volt alelnököt
Visszahelyezte eredeti munkakörébe kedden meghozott elsőfokú nem jogerős ítéletében Szenes Andreát, a Magyar Televízió Rt. egykori műsorokért felelős alelnökét a Fővárosi Munkaügyi Bíróság.
A tanács megállapította: a televízió akkori elnöke jogellenesen hozta meg a Szenes Andrea felmentéséről szóló döntést másfél évvel ezelőtt.
Szabó László Zsolt 2001. február 19-én mentette fel állásából Szenes Andreát.
Az MTV vezetése akkor hivatalosan nem kívánt a közvélemény számára magyarázatot adni a döntésre, a bíróságon elhangzott, hogy annak indoklása szerint az alelnök az intézmény számára előnytelen megállapodást kötött.