Az EU-csatlakozáshoz elengedhetetlen az alkotmány módosítása
Már augusztus végén
megkezdődhetnek az egyeztetések a frakciók között az európai uniós
csatlakozáshoz elengedhetetlen alkotmánymódosításról - közölte Vastagh Pál,
az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának szocialista elnöke keddi,
Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Vélekedése szerint a széles körű társadalmi vita mellett a parlament ősszel
tárgyalhatja az alkotmánymódosítás koncepcióját, télen, illetve kora
tavasszal pedig már a normaszöveg is a Ház elé kerülhet.
Vastagh Pál elmondta: a szükséges módosításokra elsősorban azért van
szükség, mert a csatlakozással a magyar államnak át kell engednie jogalkotó
hatásköreinek egy részét az unió intézményeinek.
Az MSZP szerint a széles körű alkotmányos fejezet tartalmazná a jegybank
státusának megváltoztatását, a választójogi, a jogalkotási, az önkormányzati
és a bírósági szervezeti törvény módosítását.