Utolsókat rúgták egymásba a képviselők

2006.07.24. 15:13

Ha nem lett volna Mokány Berci, a nyári vakáció megcsúfolása lett volna a július 24-ei ülésnap, aminek első fele nagyjából eseménytelenül telt. Gyurcsány Ferenc önmagához képest egy szürke közepesre szerepelt: untig ismerjük, miért rossz a reform elsőre, de milyen jó lesz később. A kormányfő visszafogott kézjátékkal zongorázta végig az egészségügyi és felsőoktatási reform melletti érveket. Mindössze annyit újított, hogy a "Húzzunk bele!" jelszót, az "Álljunk neki!"-re cserélte. Orbán végihallgatta a beszédet majd lelépett.

Ezek után végtelenül unalmas órákat szereztek a képviselők azzal, hogy a másik felet hibáztatták, amiért nem ül le a másikkal tárgyalni, nem dolgozik, nem javasol. Ha mégis, a másik biztosan keresztbe tesz neki. Kuncze Gábor (SZDSZ) erről beszélt, Navracsics Tibor (SZDSZ) ugyancsak, hogy Lendvai Ildikóról ne is beszéljünk, aki a másik fél magatartását Mokány Bercihez, a Pató Pál-szerű 19. századi hőshöz hasonlította. Nyaralni csak Vidorné Szabó Györgyi (MSZP) és Szili Katalin (MSZP) tudott könnyű szívvel elmenni, Herényi Károly (MDF) arról szónokolt, menne, ha nem kéne dolgoznia a reformokon, de - sajnos - még kell.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kóka elismeri, hogy az igények messze túlmutatnak azon a kereten, mint amennyit ki tudnának elégíteni (a 11 napos határidő ellenére 8000 pályázat érkezett). A miniszter szerint a megoldás a 2. nemzeti fejlesztési tervben lehet, a megoldás ugyanis sok tízmilliárdos tételt jelent. Ma Magyarország sokkal rosszabb hatékonysággal használja fel az energiát, mint az uniós átlag (50 százalékkal rosszabb, de pl. a dánok hatodannyi energiával elvannak mint magyar testvéreik). Kóka szerint évi tízezer házat lehetne felújítani, ha beindulna a bolt.
  • A szocialista képviselő a képzésről kérdezett nagyon hosszan és bonyolultan, a születéstől az egyre tovább élő emberekig bezárólag, akik közben megrokkantak, de tanulni azért szeretnének. Csizmár Gábor egyetért vele, nagyon, és hatékonyabb, a megrendelő igényeihez jobban alkalmazkodó szakképzést ígér, amiről már kormányhatározat is született.
  • Cser-Palkovics András interpellálta a kancelláriaminisztert Keller László, egykori közpénzügyi államtitkár tanácsadóinak ügyében. A fehér pólóban beszélő fideszes képviselő felelevenítette, hogy Keller egykori kabinetfőnökét, Szőke Pétert személyes adattal való visszaélés bűntettével és hivatali visszaéléssel vádolták. Bár tanácsadó volt, de nem osztott tanácsot, védekeztek. Miként Keller a bíróságon megfogalmazta, "ez csak egy jól hangzó titulus", Cser-Palkovics ezért arra kíváncsi, a MEH-ben betöltött politikai tanácsadóknak milyen alapon osztogatták a titulust és a fizetést, ha tanácsot nem kellett adni. Mi más dolga lehetett még? Mennyien voltak még hasonló titulusban? Indított-e vizsgálatot, hogy a közpénzügyi államtitkárság jogszerűen használta-e fel a közpénzt?
  • Cser-Palkovicsnak Gál J. Zoltán MEH-államtitkár válaszol. Szerinte a Fidesz csak tájékozatlanságát reklámozza, hiszen a politikai tanácsadók intézményét még az Orbán-kormány vezette be 1998-ban. Ez egy „alkalmazási forma”, arra találták ki, hogy ne kelljen magyarázkodni, ha valaki – köteletlen formában - segíti a kormánytag munkáját. A politikai főtanácsadói szerephez nem jár mindazon juttatás, ami a kormány tagjainak (ráadásul!). Így van ez 8 éve, „így alkalmazták ezt önök is”, mondja Gál J. Lehet kérdezni, hogy mit csinál a fogalmazó, miben biztos a kormánybiztos, de nincs értelme.

  • Forrás: ELTE
    Szeged és Hódmezővásárhely között van egy út, 47-esnek hívják. Nagy része 2x2 sávos, de egy négy kilométeres szakaszon leszűkül. A hódmezővásárhelyi Lázár János (Fidesz) azt kérdezte Kóka János gazdasági minisztertől, mikorra lesz meg a hiányzó szakaszon a 2x2 sáv, ha már 2013 előttre sem ígérik ("nem hoz szavazatot"). Kóka János kihasználta az alkalmat, hogy ismét elmondja: 500 km autópályát adtak át, míg a Fidesz 7-et, a 47-essel kapcsolatban pedig nem mondott érdemit. Lázár a választ nem fogadta el. Szakértői vélemény: nincs akkora forgalom a 47-esen, hogy 2x2 sávos kibővítése prioritást érdemelne (közlekedtek már Jász-Nagykun-Szolnok megyében?), ráadásul, és erről Lázár is elfelejtkezett, az út akkor sem lenne Szegedig kétsávos, hiszen a Tiszán átmenő híd miatt úgyis 2x1 sávosra szűkül.
  • Közvetítésünket befejezzük, a viszontlátásra! Legközelebbe a Népi Hurrával szeptember 15-én találkozhatnak, a ma esti zárószavazásokról (tandíj, önkormányzati rendszer, képviselők létszáma, mentelmi jog szigorítása) külön cikkben beszámolunk. Jó nyaralást, Herényi Károlynak pedig jó munkát kívánunk!