Ilona
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Szavakban teljesít jobban a gazdaság

2013.07.26. 14:00 Módosítva: 2013.07.26. 14:02

Van néhány olyan gazdasági eredmény és alaptétel, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök beszédeiben előszeretettel emleget, és már-már igazságként rögzült a közbeszédben, pedig azok legfeljebb féligazságok, vagy egyáltalán nem igazak. Legutóbb múlt héten beszélt ezekről, most sorra vesszük az állításokat.

Az állítások: Orbán Viktor a külképviselet-vezetők értekezletén elmondta, hogy:

1. megfordítottuk és csökkenő pályára állítottuk az államadósságunkat,

2. a költségvetési hiányunkat tartósan alacsony szintre helyeztük és "strukturálisan a magyar gazdaság teljesítménye most egy három százalék alatti hiányt folyamatosan képes tartani",

3. "az eurózóna visszahúz bennünket".

A tények:

1. Az államadósságunk pontosan ugyanott van, ahol 2010 második félévében, és a tendencia jó ideje növekvő.

2. A költségvetési hiányt úgy hoztuk 3 százalék alá, hogy a hosszú távú céljainkat rövid távúakra cseréltük, a tartósságára kevésbé megalapozott hivatkozni.

3. Azt bármikor lehet mondani, hogy mehetne jobban is bármely környező országnak, de az mindenképp komoly tévedés, hogy az eurózóna visszahúzna minket, nélkülük teljesen összezuhant volna a gazdaságunk.

Az ítélet:

1. Hamis.

2. Csak kis részben igaz.

3. Hamis.

Vegyük ezeket részletesebben sorra.

Csökkenő államadósság?

„Az első rossz folyamatunk a növekvő államadósság volt. Meg kellett fordítani az államadósság-

igaz-ami-igaz 5

növekedést államadósság-csökkentéssé. Ebben elég jól állunk ebben a pillanatban. Az Európai Unióban öt olyan ország van, amely képes arra, hogy csökkentse az államadósságát, ráadásul mi most már talán harmadik éve tesszük ezt, és hogyha lezárjuk azt a belső beszélgetést, ami a kormányon belül zajlik, és a korábban fölvett IMF-hitel előtörlesztésére vonatkozik, és mondjuk egy igennel döntünk, és előtörlesztünk, abban az esetben ez az államadósság-csökkenés nyilvánvalóvá válik, mert, ugye, most egy nettó pozícióban csökkenés, mert rengeteg pénzt tartunk jelen pillanatban a kasszában, ha azt visszafizetjük, akkor a bruttó szám is stimmelni fog.”

Ez az állítás több sebből vérzik. Először is a valós folyamatokat kifejező piaci áras nettó államadósság mutatóban az látható, hogy a 2010 második negyedéves érték 62 százalék volt, most pedig 61 százalékon áll. Ez úgy jött össze, hogy közel 2700 milliárd forint átvételéről döntött akkor a kormány, amikor államosította a magánnyugdíjpénztárak vagyonának szinte egészét. A nettó mutatóban látható is a nagy csökkenés 2011 első negyedévében, ami viszont azóta folyamatosan visszaemelkedett. Vagyis elköltött a kormány 3000 milliárd forintot (ami a GDP majdnem 10 százaléka) úgy, hogy az adósság mutató lényegében ugyanott áll. Azt semmiképp nem lehet kiolvasni, hogy az államadósság növekedésének folyamatát  megfordítottuk volna, így az állítás hamis.

 

Ha ehhez még hozzátesszük, a magánnyugdíjak megszüntetése miatt nem csak a 2700  milliárd  forint állomány került vissza, hanem évi 360 milliárd (a GDP 1,3 százaléka) forint folyó bevétel is az államhoz kerül a magánnyugdíjpénztárak helyett, akkor láthatjuk, hogy ilyen feltételekkel sokkal könnyebb teljesíteni a 3 százalékos hiánycélt, mint korábban. De ennek később meglesz a költsége, ugyanis most feléljük a későbbi nyugdíjkifizetéseket finanszírozó bevételeket. Azt nem takarítjuk meg, mint a magánnyugdíjakat, hanem a későbbi állami bevételek terhére fizetik majd ki. Azaz ha figyelembe vennénk ezeket a később az államot terhelő nyugdíjkifizetéseket (ez az ún. implicit adósság), akkor jelentős adósságemelkedés ment végbe. Feléljük a tartalékokat. Ha a későbbi nyugdíjkifizetéseket biztosító állami hiányt szeretnénk elérni, akkor nem is a 3 százalékos hiányszintet kellene megcélozni, hanem abból le kellene vonni a pluszban befolyó TB bevételeket (ami 1,3 százalék), vagyis 1,7 százalékos cél garantálná a korábbi 3 százalékos hiánynak megfelelő állapotot. Ez nincsen meg, azaz a hosszú távú nyugdíjkiadások veszélyben vannak.

Másrészt, ha most figyelembe vesszük azt, hogy a kormánynak vannak felhalmozott megtakarításai (főleg az MNB által vezetett KESZ számlán), és a bruttó megugrás csak látszólagos, akkor miért nem vettük figyelembe 2008-2010 között, hogy ugyanez történt a lehívott IMF hitelekkel? Akkor is a lehívott IMF hitelek jelentős része a kormányzati számlákra került, és ott halmozódott fel. Látható is, hogy a nettó adósság sokkal lassabban emelkedett, mint az IMF lehívások miatt hirtelen megugró bruttó mutató. Lássuk a kormányzati számla egyenlegét. A „hová lett az IMF-es pénz” kérdésre így nagyon egyszerű válasz adható: a többsége a kormányzati számlákra, azaz megtakarítottuk.

 

Tartósan alacsony hiány?

„A második dolog: a költségvetési hiány növekedését kellett költségvetésihiány-csökkentéssé

igaz-ami-igaz 4

átfordítani, ez, mondjuk, a leglátványosabb siker. Mert itt nemcsak mi veregetjük a saját lapockánkat, ami természetesen egy fontos dolog, hanem az Európai Unió is veregeti abban a formában, hogy kiengedett bennünket a túlzottdeficit-eljárás alól. Ez annak a jele, hogy sikerült a költségvetési hiány magas szintjét egy alacsony költségvetési szintre állítani. Harmadik éve vagyunk három százalék alatt, és minden esélyünk megvan arra, hogyha a józan eszünket nem veszítjük el, akkor a következő években is három százalék alatt tartható a hiány, mert strukturálisan a magyar gazdaság teljesítménye most egy három százalék alatti hiányt folyamatosan képes tartani.”

2011-ben valójában (a magánnyugdíjak átvétele nélkül) 5 százalék felett volt a hiány, csak 2012-ben sikerült 3 százalék alá szorítani. Ha figyelembe vesszük hogy 360 milliárd forint pluszbevétel jön a TB-ből, valamint a kormányzati beruházások hazai önrészből finanszírozott szintje 230 milliárd  forinttal marad el a 2009-es értékhez képest, akkor azt kapjuk, hogy csak ezen két tétel 590 milliárd  forinttal javította a hiányszámot. Ez a GDP 2 százaléka. Így lehetett elérni a hiánycélokat, de persze ezeknekek is megvan a negatív következménye: a jövőbeli nyugdíjkifizetések finanszírozása, és a mostani alacsonyabb GDP növekedés a beruházások elmaradása miatt. Emellett a várható GDP növekedés sikerpropagandája sem kifejezetten indokolt a régiós és német számok tükrében. Nézzék meg ábrázolva:

 
 
 

Visszahúz Európa?

„a dolog úgy fest ma, hogy az eurózóna sikertelensége egy visszahúzó tényező a magyar

igaz-ami-igaz 4

gazdaság számára. Azért ezt korábban nem mondhattuk el. Korábban mindig azt mondtuk, hogy az eurózóna meg az ahhoz való kapcsolódás egy fölhajtóereje a magyar gazdaság teljesítményének – ma visszahúz bennünket. Ugyanakkor olyan sok szállal kötődünk hozzá, hogy ezeket a szálakat nem lehet elvágni. Tehát az a kérdés, hogy az eurózóna sikeressé válik, és így a mi sikerességünkhöz is hozzájárul, vagy továbbra is egy válságsújtotta övezet lesz, és ilyen értelemben az export-importunk 70-75 százalékát magába foglaló térség folyamatosan visszahúzza azt a magyar gazdaságot, amely képes lenne egyébként nagyobb ütemben is fejlődni. Ez nemcsak magyar dilemma. Ez egész Közép-Európa dilemmája."

Azt a kissé homályos állítást, miszerint az eurózóna visszahúz bennünket, akár igaznak is lehetne érezni, hiszen ha jobban menne Európának, jobban menne nekünk is. Persze ez egyrészt igaz mondjuk Szerbiára is, másrészt nincs felső határa, bármikor be lehetne mondani, hogy ha még jobban menne a németeknek, abból mi is jobban jönnénk ki.

Olyan, sokkal kézelfoghatóbb szempontok alapján viszont, hogy mind a növekedésben (lásd az ábrán a nettó export hozzájárulását, ami 2009-től mindmáig az egyetlen pozitív hozzájárulást okozó tényező a GDP növekedésben, anélkül még a jelenleginél is sokkal rosszabb lenne a növekedés), mind az államháztartási hiányban (hiszen az állami beruházások jelentős részét az EU finanszírozza), mind a külső egyensúly gyors javulásában (és így közvetetten az IMF nélküli finanszírozás lehetővé válásában) elsőrendű szerepe van ez európai gazdasági kapcsolatainknak és EU tagságunknak, az állítás teljesen hamis.