Kétmilliós bírság az IHM-nek
A beszerzés nyertese a Berg Média Kft. volt, amelynek szolgáltatásaira 237 milliós keretösszeg állt rendelkezésre. A cég e keretet több kampányt bonyolítva tavaly novemberre kimerítette. Az IHM azonban kampányt kívánt indítani, ezért ezúttal hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljárást választott a "Munkavállalói PC-programjának banner-, sajtó- és DM-kampányával kapcsolatos lebonyolítói feladatok elvégzésére".
Idő előtt fogyott el a pénz
A Közbeszerzési Döntőbizottság által közzétett határozatból kiderül, hogy a feladatra a korábbi nyertest kérte fel a minisztérium, amely 17 millió forintért le is bonyolította a kampányt. A döntőbizottság szerint azonban mindez a közbeszerzési törvény megsértésével történt, ezért kétmillió forintra bírságolta a minisztériumot.
Az indoklás szerint a keretszerződést azzal a kikötéssel kötötték meg, hogy az legfeljebb egy évig, vagy a keretösszeg kimerüléséig érvényes. A határozat szerint a keretösszeg kimerülésével a szerződés hatályát veszítette, az alkalmazott eljárás akkor lett volna törvényes, ha a megállapodásban vállalt feladatok elvégzésére nem lett volna mód a "pótközbeszerzés" nélkül, ez a körülmény azonban a döntőbizottság szerint nem állt fenn.
"Előre nem látható okokból"
A döntőbizottsághoz küldött észrevételében az IHM arra hivatkozott, előre nem volt látható, hogy idő előtt kimerül a rendelkezésre álló keret, de egy váratlan pályázat reklámozása miatt elfogyott a pénz. A tárca szerint más cégre nem bízhatta a beszerzést, egyebek mellett az idő rövidsége miatt, hiszen a munkavállalókat még időben kellett értesíteni arról, hogy adókedvezmény igénybevételével vehetnek számítógépet. E mellett arra is hivatkoztak, hogy a kedvezményes PC-vásárlási lehetőség népszerűsítése az internet kampányuk folytatása, hiszen "eszközök nélkül az internetes használat nem valósítható meg".
Bírósághoz fordulhat az IHM
A határozat ellen fellebbezni nem, bírósági fordulni azonban lehet. Az IHM szerdára ígért az Indexnek választ arra, milyen lépéseket tesznek az ügyben.