Padlóra küldene minket egy influenzakatasztrófa
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Az influenzavírusok néhány évtizedenként idéznek elő világjárványokat, pandémiákat. A tapasztalatok alapján évszázadonként kettő-három ilyen van. A legutolsó, 1968-as Hong Kong-i influenzajárvány (H3N2) óta már negyven év telt el. A legsúlyosabb ilyen járványt az 1918-as spanyol nátha okozta, amelynek legkevesebb 40 millió ember esett áldozatául.
Mielőtt mindenki megrémülne, a nemrég Magyarországon is jelzett járvány csak a szokásos, szezonális influenza megjelenését jelenti. Pandémia akkor következik be, ha megjelenik egy merőben új influenza vírustörzs, amely gyorsan képes emberről emberre is terjedni. Az ENSZ egészségügyi világszervezetének (WHO) beosztása szerint vannak pandémiák közötti időszakok, majd különböző fázisokban következik el a világjárvány. Először az állati influenzavírus emberben is betegséget okoz. Kezdetben még emberről emberre nem terjed a fertőzés, de ahogy adaptálódik az emberi szervezethez, kisebb területeken már ilyen esetek is előfordulhatnak.
Emberről emberre
Ezek az aggodalomra okot adó fázisok már bekövetkeztek. Az állati madárinfluenza (H5N1) embereket is megbetegítő fertőzéseit 2003-ban regisztrálták először. Azóta 351 emberi fertőzést dokumentáltak, amelyeknek több mint 60 százaléka halálos kimenetelű volt. Mindezek alapján nem tűnik alaptalannak, hogy az egyes államok elkezdtek felkészülni egy esetleges világjárványra.
Szerencsére eddig még nem következett be a pandémiához vezető legveszélyesebb fázis, az, amikor a vírus gyorsan képes emberről emberre terjedni. Ha ez megtörténik, például Ázsiában, a járvány néhány héten belül kialakulhat az egész Földön. Az új vírus a nemzetközi közlekedés miatt rövid idő alatt elérheti Magyarországot is. Mivel az influenza lappangási ideje két nap, és az emberek már a tünetek megjelenése előtti napon is fertőzhetnek, a vírus néhány hét alatt széles körben elterjedhet nálunk is.
Egy ilyen tömeges járvány nemcsak az egészségügy, de a nemzetgazdaság szinte valamennyi területén, így az élelmiszerellátásban, közlekedésben, energiaszolgáltatásban, közbiztonságban is súlyos működési zavarokat okozhat. A felkészülés erre a rendkívüli helyzetre már Magyarországon is megkezdődött. 2005-ben készült el a Nemzeti Influenza Pandémiás Terv, amelyet 2008-ban módosítottak. Az Index információi szerint most az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Epidemiológiai Központ és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal készített egy útmutatót a gazdálkodó szervezeteknek a világjárvány következményeinek kivédésére.
3,5 millió beteg
A dokumentum szerint a leginkább érintett területek az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, az energiatermelés és szolgáltatás, az ivóvíz ellátás, a katasztrófavédelem, a közbiztonság, kormányzati szféra, az egészségügy, a tömegközlekedés, az áruszállítás, a hírközlés, a banki és üzleti szféra lehetnek.
A legnagyobb problémát alapvetően az okozhatja, hogy a dokumentum szerint Magyarországon a lakosság 25-35 százaléka betegedne meg, ami 2,5-3,5 millió beteget jelentene egy 10-15 hétig tartó időszakban. Az útmutató szerint 10 ezer fős többlethalálozásra lehet számítani, ami nemcsak az időseket és krónikus betegeket, hanem az egészséges felnőtteket és gyermekeket is érintheti (a szezonális inrfluenzajárványok idején is meg szoktak halni, csak ennél jóval kisebb arányban).
A járvány első és legsúlyosabb következménye azonban nem a nagyobb arányú halálozás, hanem a munkaerő tömeges kiesése lenne a fertőzés, a fertőzéstől való félelem, a beteg családtag ápolása vagy - ahogy az anyag baljósan megjegyzi - a gyász miatt. A dokumentum szerint ilyenkor négy munkavállalóból átlagosan egy vagy két ember 5-10 napos hiányzására lehet számítani. A legrosszabb forgatókönyv szerint a járvány csúcsán, akár a dolgozók 40 százaléka is hiányozhat munkahelyéről.
Otthonról dolgozni
A járvány megoldhatatlan feladat elé állíthatja az egészségügyi rendszert. A legfontosabb ezért az, hogy a kórházakban dolgozók jelentős részét meg lehessen védeni a fertőzéstől és a munkából való kieséstől. El kell rendelni azt is, hogy a nem súlyos betegek inkább maradjanak otthon, amíg szövődmények nem veszélyeztetik őket.
Az ajánlás szerint a járvány idején a többi munkahelyen is fel kell függeszteni a sok ember részvételével zajló értekezleteket, helyettük lehetőség szerint különálló irodákba kell költöztetni a nélkülözhetetlen munkatársakat, akik számítógépen vagy videokonferenciákkal kommunikálhatnak egymással. Egy súlyos járvány idején mindenki kerülni igyekszik a közeli érintkezést másokkal, így várható, hogy egyes helyeken a tömegközlekedés is leáll.
A munkaadóknak ezért azt is ajánlják, hogy ilyenkor támogassák a dolgozók egyéni utazását autóval, biciklivel, vagy teremtsék meg a lehetőségét annak, hogy mindenki otthonról dolgozhasson. A pandémia idején az üzemi étkezdéket be kell zárni, a munkahelyeket pedig a szokásosnál is többször és alaposabban kell takarítani, szellőztetni, áll az útmutatóban.
Szájmaszk és vakcina
A vírus terjedése ellen bizonyos védelmet nyújt a szájmaszk, amelynek nagy tételben való kiosztását meg kell szervezni. A legfontosabb természetesen a megfelelő védőoltás lenne. Magyarország saját oltóanyag termelő kapacitással rendelkezik, így a világon elsőként lesz képes megkezdeni a tömeges oltóanyag-gyártást. Fel kell azonban készülni arra, hogy egy világjárvány kitörésekor nem lesz elég oltóanyag mindenkinek. A védettség ráadásul csak.az oltóanyag beadásától számított 10-14 nap alatt alakul ki.
Az oltóanyag elosztását az egészségügyi hatóságnak kell irányítani. Különleges helyzetben elsőbbséget élveznek az egészségügyi ellátásban, a járvány felszámolásán dolgozók, illetve a lakosság alapvető ellátását, a közrend és közbiztonság fenntartását biztosító emberek. Az útmutató ezért azt javasolja a munkaadóknak, hogy mérjék fel előre, hány elengedhetetlenül fontos munkatárs dolgozik, akiknek oltóanyagra lehet szüksége.
Nem túl bíztató ugyanakkor, hogy a mutálódott vírus elleni vakcina kifejlesztése csak a vírus felbukkanása után kezdődhet meg, s ehhez körülbelül 3-6 hónapra van szükség. Addig egyedül az úgynevezett antivirális szerek nyújtanak megelőzési és kezelési lehetőséget. Ezek a szerek csökkentik a tünetek fennállásának idejét, és a betegség súlyosságát. A tünetek megjelenése után ezekkel már 48 órán belül megkezdődhet a kezelés.
Az antivirális szerek elvileg megelőzésre is jók, de ez nagyon költséges eljárás. Akárcsak az antibiotikumoknál, ezeknél is fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy mire a járvány megérkezik, hatástalanná válnak. Ezekből a szerekből vannak központi készletek, és cégek is beszereztek ilyeneket saját készletként.