További Belföld cikkek
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
- Óbuda vezetése szerint Kiss László a börtönben is dolgozik, járnak neki a juttatások
- Csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
- Semjén Zsolt Vadai Ágnesnek: Imádkozom Önért!
- Több mint 4 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök egy budapesti lakásban
Az elképzelés szerint a számítástechnikai eszközök használata nem lenne kötelező jellegű, csupán egy alternatíva a jelenlegi rendszerre. A számítástechnikai tudással nem rendelkező képviselők számára pedig tanfolyamokat indítanának.
Méternyi magas dokumentumok a portán
Zuschlag János |
Évente közel 25 millió másolat készül a parlamentben, ennek közel kétharmada a képviselőknek eljuttatott törvényjavaslatok - erősítette meg Bakos Emil, a parlament gazdasági főigazgatója a képviselő információit. A parlament évente közel 65 millió forintot költ fénymásolásra, a futárszolgálatot a Belügyminisztérium biztosítja.
Méternyi magas papírdokumentumot hozott a kollégium portájára a futárszolgálat, a portás pedig nem tudta azt átvenni - panaszkodik a még egyetemi tanulmányait folytató képviselő. Képtelenség a papírra nyomtatott dokumentumokat átnézni, így a parlamenti vitára nehezen lehet felkészülni - fejezi be Zuschlag.
Az informatikai bizottság mutasson jó példát!
A fiatal képviselő indítványát Magyar Bálint SZDSZ-es képviselő, az informatikai bizottság tagja is támogatja, mondván, fölöslegesen mozgatnak tonnányi papírhegyeket. E-mailben eljuttatott nyilatkozatában első lépésként szorgalmazza, hogy az informatikai bizottság mutasson jó példát, és tagjai ne csak egymás között kommunikáljanak e-mailen keresztül, hanem a nyilvánossággal való kapcsolattartást is az internet segítségével oldják meg.
Helikopterrel a parlamentbe
Molnár Gyula, az informatikai bizottság alelnöke, MSZP-s képviselő szerint Zuschlag javaslata fontos, ám szerinte kicsi az esélye, hogy elfogadják. A bizottság tagjai tárgyaltak az elektronikus közigazgatásról és annak hátteréről, ám ennek megvalósulása távlati cél. ,,Egy életerős hasonlattal élve: ha holnap elhatároznánk, hogy mindenki helikopterrel járjon a parlamentbe, akkor nem minden képviselő tud helikoptert vezetni, nincs elegendő parkoló a helikopterek számára, és személyzet sincs, aki karbantartaná őket" - mondta Molnár.
Szalai Annamária az informatikai bizottság fideszes tagja szerint vonzó tartalommal kellene a technikától idegenkedőket annak használatára rávenni. Szalai úgy véli, a költségcsökkenés rövid távon nem valószínű, a papíralapú információszolgáltatás szükségessége, párhuzamossága miatt.
Az elektronikus aláírásról szóló törvény elfogadása után lehetne egy mûködõképes, elektronikus kommunikációs rendszert kiépíteni véli Kiss Andor, a MIÉP képviselõje, az informatikai bizottság tagja. Szerinte a költségekre is figyelni kell, mert lehet, hogy a jelenlegi papír- és nyomdaköltség még mindig kevesebbe kerül, mint a 386 képviselõt kétévenként (vagy ciklusonként) ellátni számítógéppel . Bár - teszi hozzá Kiss Andor - a környezet védelme forintosítva nehezen mérhetõ.
Külföldi parlamentek e-mailje
Amerikában nincs egységes szabályozás a képviselői dokumentumok e-mailen történő terjesztéséről. Hivatalonként döntik el, hogy hol milyen kommunikációs formát használnak - tájékoztatta az Indexet Bíró Katalin, az Information USA munkatársa.
Svédországban a parlamenti belső levelezési rendszer egyedüli megkötése, hogy magánlevelezésre nem használható, további szabályozása annak használatáról nem létezik - tájékoztatta e-mailen az Indexet Gunnar Axén, a Mérsékelt Párt képviselője.
Az ausztrál parlament honlapján talált információk szerint külön részleg foglalkozik a parlament tagjainak kommunikációjának megszervezésével (a részleg neve The Department of the Parliamentary Reporting Staff). Minden elhangzott vitáról, beszédről digitális dokumentum készül, amit az interneten kereshető formában fellelhető. A szenátorokat, a képviselőket és választói irodáikat egy Extended Parliamentary Network nevű program köti össze. A parlament üléseit webkamerás élő közvetítésen is figyelemmel lehet kísérni.
Nagy-Britanniában nem minden parlamenti tagnak van e-mailje, így a törvények és a hivatalos papírok hagyományos módon jutnak el a törvényhozás tagjaihoz - tájékoztatta az Indexet e-mailen Benn Hilary alsóházi képviselő.
|