Rendőrök vezették el az önfeljelentő kendermagost
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A drogliberalizációért küzdő aktivista még 2005 tavaszán jelentette fel magát kenderfogyasztásért, majd hétfői bírósági tárgyalására egy cserépben nevelt kendernövénnyel jelent meg a bíróságon, ahonnan szabadon távozhatott.
Juhász Péter ellen szerdán kábítószerrelvisszaélés miatt indított eljárást a rendőrség, az ügyben azóta a Fővárosi Bíróság is vizsgálatot kezdett.
Balra a lefoglalt növények és Lili kutya, jobbra Juhász Péter a rendőrök között
Öt rendőr jelent meg szerdán délelőtt Juhász Péter lakásánál, hogy házkutatást tartsanak. Az ügy előzménye, hogy a Kendermag egyesület tavasszal Polgári Engedelmességi mozgalmat indított , aminek keretében több mint húszan jelentették fel magukat, hogy kábítószernek minősülő marihuánát szívtak. Közülük három aktivista ellen idnult eljárás, a szervezet elnökét a bíróság próbára bocsátotta, Juhászt pedig hétfőn első fokon hetvenezer forint pénzbírságra ítélték, a döntés ellen fellebeztek.
Az ügyét tárgyaló bírónő akkor nem tett megjegyzést a növényre. A rendőrség pedig azt nyilatkozta az RTL Klub híradójának, hogy a kendernövény birtoklása önmagában nem bűncselekmény. A bíróság kedden belső vizsgálatot rendelt el a történtek tisztázására, a rendőrség pedig kiszállt házkutatást tartani az aktivistához.
Cserepes növényt és lámpát foglaltak le
Juhász Pétertől a megjelent öt rendőr két, cserépben nevelt kendert foglalt le, a termesztésükhöz szükséges lámpákkal együtt. Az Index munkatársai jelen voltak a házkutatáson, ami így zajlott:
"Szia Péter! Nálad meg mi van? A rendőrségnek leesett a tantusz?" - toppanunk be váratlanul Juhász Péterhez, akinél a konyhában egy ügyvédnő, két kutya, két macska társaságában három nyomozó éppen leltárba veszi a lefoglalt dolgokat.
"Péter, kérje meg a barátait, hogy üljenek le a másik szobában. Az eljárás alatt fényképezni nem szabad" - mondja barátságosan az egyikük.
"De beszélgetni csak szabad. Még sosem láttunk ilyesmit élőben." - próbálunk bevonódni a procedúrába, de a nyomozó félreérti tolakodásunkat.
"Péter most el van foglalva."
Rövid kávézás után persze visszaszivárgunk a konyhába, és beszédbe elegyedünk a nyomozókkal.
"Mondja, hogy van ez. Hétfőn a rendőrség azt mondta az RTL Klubnak, hogy nincs ezzel semmi baj."
"Hát ez jó kérdés" - válaszol a nyomozó.
"Lapozniuk kellett volna egyet" - mondja nevetve a Kendermag egyesület elnöke.
Egyébként az egész eljárás kedélyesen, szinte családias hangulatban zajlott. Juhász Péter jó házigazdaként működött együtt a nyomozókkal.
"Péter, miért van ez a növény így megkötözve?" - kérdi egyikük.
"Hogy szétterüljön. Felülről kapták a fényt." - válaszolja, majd kiselőadásba kezd a CO2-fejlesztésről, ami jót tesz a növények fejlődésének.
A nyomozók is barátságosak. Egyikük, aki az eljárást veszi videóra, szinte szerelembe esett Lilivel, a magyar vizslával, aki egy zöld fotelben álmosan szemlélte az eseményeket.
"Kérhetnénk még egy zsákot a növényeknek?" - kérdezi az egyik nyomozó.
"A pollennek nem tesz jót. Ráragad" - mondja Juhász, de azért tép még egy 150 literes zsákot a tekercsről.
"Mindegy már neki" - hangzik a válasz. Majd készülődni kezdünk.
"Cigid van?" - figyelmezteti egyikük Juhász Pétert, miközben már kabátunkat vesszük.
"Van. Egy doboz biztosan elég lesz arra a két órára."
A másfél órás procedúra végeztével a rendőrök bekísérték Juhászt a BRFK Gyorskocsi utcai épületébe, ahol vizeletmintát vettek tőle.
"Nem tettem vallomást" - mondta Juhász az Indexnek, miután kiengedték a rendőrségről. "Sajnálom, hogy arra kényszerítenek, hogy a társadalomra valóban veszélyes módon szerezzem meg marihuánámat. Pedig én továbbra sem szeretnék bűnözőkkel kapcsolatban állni" - vonta le végül a tanulságot maga számára az aktivista.