További Belföld cikkek
- Olyat tett az Üllői úton egy mercis, amitől megállt a forgalom
- Tömeges elbocsátás zajlik a főváros marketingcégénél
- Megszólalt az ügyészség a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatásáról
- Kijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
Tatán telefonos kampánycsendsértést jelzett mindkét oldal. A városban reggel hat óta folyamatosan ülésezik a választási bizottság, a testülethez este hatig 13 bejelentés érkezett, mondta el a bizottság elnöke az MTI kérdésére. Nagyszámú, kampánycsendsértőnek vélt sms- és telefonüzenetekről tettek bejelentést mindkét oldalról a tatai választókerületből, ezekről a bizottság még nem határozott, közölte Varga József.
"Húzzunk bele, szavazzon ma az MSZP jelöltjére, Magyarországért, a második Gyurcsány-kormányért. Add tovább!" - idézte az egyik üzenetet Michl József fideszes jelölt. Elmondta, csak neki legalább húsz ember jelezte ezt az sms-t, mások pedig Gyurcsány Ferenc számítógépről érkezett telefonhívásairól számoltak be.
Telefonok
Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem foglalkozott érdemben vasárnap Orbán Viktor pénteken elhangzott tatai kijelentéseivel, mivel azok zártkörű rendezvényen hangzottak el.
Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, a szocialista párt kommunikációért felelős tisztségviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján mutatta be azt az aznap délelőtt készült hangfelvételt, amelyen Orbán Viktor egy tatai zártkörű fórumon azt mondja a Fidesz aktivistáinak: senki nem tiltja, hogy szombaton és vasárnap is szavazásra biztassák a választókat, bekopogjanak a szomszédhoz, hogy Józsi bácsi szavazott-e már, és ha nem, felajánlani nekik, hogy elviszik autóval.
Az MSZP kampányigazgatója, Szigetvári Viktor kifogást nyújtott be pénteken az OVB-hez, azt kérve, hogy a testület marasztalja el Orbán Viktort, amiért a Fidesz elnöke választási törvénysértésre buzdítja pártja aktivistáit.
Arra kérdésre, hogy a zártkörűség kizárja-e, hogy az OVB a kifogást érdemi vizsgálat tárgyává tegye, a testület tagjai közül kilencen szavaztak igennel, öten nemmel. A testület több tagja kifejtette, hogy a rendezvény zártkörű volt, és az érintett nem adott engedélyt hangfelvétel készítésére. Az ülésen megkérdezték Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost, aki kifejtette, hogy a magyarországi joggyakorlat nem egységes a hasonló esetekben. Az ügy, mint mondta, nem tartozik a kompetenciájába, ilyen esetekben a bíróságnak kell döntenie.
A szocialista jelölt, Tatai-Tóth András azt állította: ismeretlenek telefonon szólítják fel a lakókat szavazásra, és magukat igazolni nem kívánó kopogtató csapatok ajánlják fel a szavazástól távolmaradóknak, hogy elviszik őket az urnákhoz.
Tatai-Tóth András egyik segítőjét vasárnap éjjel egy órakor egy négyfős társaság autóval üldözőbe vette, miután a fiatalember észrevette, hogy az MSZP-s jelölt plakátját a buszváró belsejében felülragasztják, és az elkövetőket lefényképezte, mondta el a jelölt az MTI-nek. Az autós üldözést a rendőrségnek jelentették, a gépkocsit a rendszám alapján megtalálták, a sofőr a tatai Fidesz ismert tagja, tette hozzá Tatai-Tóth András.
Az esetet csak szóban jelentették a választási bizottságnak, mert a fényképen az elkövetők éppen nem ragasztanak, ezért bizonyítékként nem használható.
A tatai választókerületben az első forduló után 61 szavazattal vezet Michl József, a Fidesz jelöltje. Ellenfele a jelenlegi képviselő, Tatai Tóth András, az MSZP jelöltje javára visszalépett a közel 2500 szavazatot szerzett SZDSZ-es Kerti Katalin.
Szórólapozás, fenyegetés
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mind a hat körzetben több kampánycsendsértési bejelentést tett az MSZP és a Fidesz, közölték a pártok megyei tisztségviselői az MTI-vel.
Szombaton és vasárnap is szórólapot osztottak például a nagykállói, a nyírbátori, baktalórántházi és a fehérgyarmati választókerületben, továbbá minden körzetben telefonhívásos kampány is folyt, állította Gyarmati Mihály, az MSZP megyei irodavezetője.
Az irodavezető szerint Csengerben például megfenyegették a közmunkásokat, hogy elveszítik ideiglenes állásukat, ha nem a Fidesz jelöltjére szavaznak. Dombrádon megrongálták az egyik választópolgár fényképezőgépét, amellyel le akarta fotózni a kampánycsendsértést elkövető helyi fideszes vezetőt. Nagy számban láttak szavazásra szállítókat is, akik - szerinte - a Balaton környékéről és Budapest térségéből érkeztek a megyébe, az urnákhoz vinni a választókat.
Megtévesztés
Papcsák Ferenc, a Fidesz baktalórántházi választókerületének elnöke, képviselőjelöltje az MSZP-t vádolta ugyancsak a választók befolyásolásával, amely szerinte szórólapon, személyesen, illetve ajándékosztással egyaránt történt.
Kiemelte: legalább negyven törvénytelenséget tapasztaltak, egy részükben már bejelentést is tettek, míg a további esetekkel hétfőn fordulnak a választási bizottsághoz.
Tóth András, a Fidesz szabolcsi elnöke, nagykállói választókerületi jelöltje azt közölte: "Juhász Zoltán, az MDF jelöltje, Nagykálló polgármestere, illetve a Nagykállói Baráti Kör Egyesület azt híresztelte a választókerületben, hogy a Fidesz és az MSZP jelöltjére már nem kell szavazni, mert ők listáról bejutottak a parlamentbe, s ha Juhászra szavaznak a választók, akkor három képviselője lesz a körzetnek."