Nem kérnek a kampánykávéból
A Népszabadság kérdésére több miniszter és államtitkár is arra panaszkodott, hogy a múlt héten kezdődött országjárás során meglehetősen gyér az érdeklődés a "lakossági fórumok" iránt.
Rossz szervezés?
A memorandumok tanúsága szerint a találkozókon 80-300 közötti résztvevő jelenik meg, a Népszabadság azonban úgy tudja, hogy több településen még az 50-et sem érte el az érdeklődők száma.
Többen azt is kifogásolták, hogy nem azokba a körzetekbe szervezték a "kávézást", ahol 2006-ban egyéni képviselőként indulnának, vagy ahol helyi kötődésük van. Emellett volt, aki felvetette: nem egy napon kellene "megszállni" az adott megyét, mert így a médiamegjelenés is egyetlen napra koncentrálódik. Tegnap például egy időpontban több Veszprém közeli településen is volt kormányturné.
Kormányközeli forrásokra hivatkozva állítja a lap, hogy az országjárás ötletét a Blair-kormány 2003-as kampánya adta, amelynek során a brit kormány egy-két hétre "megszállta" az országot. A hangsúly a személyes találkozásokon van, és nem az országos vagy a megyei média a célpont, hanem a helyi városi tévék, rádiók és lapok.
Pedig ismerik
A Marketing Centrum felmérése szerint a magyarok 85 százaléka tud arról, hogy a kormány elindította a programot. Aki többet tudnak a csomag részleteiről, azok inkább hajlanak annak támogatására is - írja a Népszabadság.