A finnugor testvériség elárulásával vádolják Gyurcsányt

2007.07.19. 12:01
A Kereszténydemokrata Néppárt közleményben szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegyen részt az Észtország kizárásával készülő "finnugor fórumon". Az ellenzéki párt szerint Moszkva a saját nagyhatalmi ambícióinak akar teret nyitni ezzel a diplomáciai fogással, amelynek elfogadása éppen a finnugor testvériség elárulása. Gyurcsány már az észtek észrevételére azt válaszolta néhány napja, hogy szerinte a finn államfővel együtt jól tudja képviselni a rokon népek érdekeit is.

A KDNP a finnugor testvériség elárulásának tartja, hogy Gyurcsány Ferenc az orosz elnök, Vlagyimir Putyin meghívására részt vesz a Mordvinföldön megrendezendő finnugor fórumon. A kereszténydemokraták a Fidesz után egy héttel ítélték el a miniszterelnököt, amiért nem bojkottálja a rendezvényt. A KDNP közleménye szerint "a finnugor nyelvcsalád népei hajdan hatalmas vidékeket laktak Észak-Skandináviától az Uralig, sőt attól keletre is. E tájak és népek sokat szenvedtek a mind erősebb orosz elnyomástól, a XX. században pedig a Szovjetunió erőszakos asszimilációs politikája igen súlyos károkat okozott a finnugor népeknek. Az erőszakos asszimilációs politika következményeképpen hovatovább az összes obi-ugor nyelv kihal, a permi nyelvek belátható időn belül szintén kihalnak, akárcsak a volgai nyelvek. A Szovjetunió gyalázatos politikája tulajdonképpen felszámolta a területén élt finnugorokat."

A kereszténydemokraták azt is állítják, hogy Gyurcsány Ferenc "a maga hebehurgya, önző politikájával már eddig is súlyos károkat okozott a magyar nemzet ügyének". "Kritikátlan oroszimádatával, most éppen a finnugor testvériség eszményébe rúg egyet" jóllehet a "nemzetközi felmérések szerint két nép viseltetik irántunk, magyarok iránt teljes szimpátiával: a finn és a lengyel".


Kattintson!

Gyurcsány Ferenc azt követően, hogy Andrus Ansip észt kormányfő is jelezte, a távolmaradást várná el a magyar miniszterelnöktől, szintén közleményben fejtette ki: szerinte "a magyar miniszterelnök és finn államfő személyes jelenléte jelent garanciát" arra, hogy balti ország érdekeit is magas szintű képviseljék az eseményen. "A történelmi kapcsolatok fontossága és az ebből eredő közös jövő indokolja, hogy a magyar kormány a legmagasabb szinten képviselje magát a Vlagyimir Putyin orosz elnök által kezdeményezett nemzetközi finnugor találkozón, melyen Tarja Halonen finn elnök is részt vesz." - szögezte le Gyurcsány.

Németh Zsolt: Elfogadhatatlan Gyurcsány lépése

Elfogadhatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az agresszív orosz hatalmi törekvések oldalára állt, és Moszkva iránti gyanús szervilizmusával tovább rombolja Magyarország megítélését az Európai Unióban és a nemzetközi közvéleményben, olvasható Németh Zsolt nyilatkozatában, amelyet csütörtökön Tusnádfürdőn ismertetett.

Németh emlékeztetett: miután világossá vált, hogy mi Oroszország célja a finnugor népek csúcstalálkozójával, a polgári erők arra hívták fel Gyurcsány Ferencet, hogy vállaljon szolidaritást az Európai Unióhoz tartozó, egyben NATO-tag Észtországgal, és ne vegyen részt a mordvinföldi eseményen. A Fidesz attól tart, hogy a találkozónak nem a finnugor népek identitásának megerősítése, hanem Észtország elszigetelése a célja.

Gyurcsány: közös kötelesség a történelmi örökség megőrzése

Csütörtökön, a szaranszki fesztivál megnyitóján Gyurcsány aztán így fogalmazott: "A finnnugor népek különböző nyelveken beszélnek, de mégis össze kell tartaniuk, mert közös kötelességük megőrizni hatezer év örökségét és átadni azt az új nemzedékeknek".

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az államalkotó finnugor népeknek - Finnországnak, Észtországnak és Magyarországnak - ugyanacsak közös kötelessége megőrizni ezt az örökséget, és közös felelőssége hogy ne árnyékolják azt be politikai viták.

A szaranszki sportstadionban csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök nyitotta meg a finnugor fesztivált, ezután mondott rövid köszöntőt Tarja Halonen finn államfő és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök.

Putyin: Minden népnek jól kell éreznie magát

Vlagyimir Putyin szerint minden népnek jól kell éreznie magát a soknemzetiségű Oroszországban, és az ehhez szükséges feltételeket meg kell teremteni. Az orosz elnök Mordvinföld fővárosában, Szaranszkban fejtette ki ezt a véleményét a mordvinföldi elnöknek.


Kattintson!

Putyin Nyikolaj Merkuskinnak, Mordvinföld elnökének kifejtette, hogy a nemzetközi fesztivál nemcsak a finnugor népek felé jó jelzés, hanem az Oroszországban élő összes nép számára is. Rámutatott: a kultúrák sokszínűsége közkincs, és Oroszország vezetése feszült figyelmet fordít arra, hogy minden nép és nemzetiség jól érezze magát az országban.

Az orosz elnök kétoldalú megbeszélést folytatott Tarja Halonennel a kétoldalú kapcsolatok és együttműködés kérdéseiről, valamint az Oroszországban élő finnugor népek és kultúrájuk támogatásáról. Oroszország területén jelenleg 2 millió 687 ezer, magát a finnugor népcsoportok tagjának valló ember él. Ez Oroszország lélekszámának csaknem két százalékát teszi ki.

Finnugor népekről szóló monográfia kiadását javasolja Magyarország

Magyarország azt javasolja, hogy a finnugor népek V. világkongresszusára időzítve készüljön monográfia az Oroszországban élő finnugor népekről. A javaslatot Pusztai János szombathelyi nyelvészprofesszor vetette fel, amikor a Szaranszkban csütörtökön megkezdődött nemzetközi finnugor kulturális fesztiválon Vlagyimir Putyin orosz elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Tarja Halonen finn államfő találkozott a finnugor népek nemzetközi bizottságának tagjaival.

Pusztai professzor több olyan programot is megnevezett, amelyeket Oroszországgal közösen meg lehetne valósítani. Elmondta, hogy a Hanti-Manszijszkban, Hanti- és Manysiföld autonóm körzet fővárosában jövőre tartandó világkongresszusra orosz nyelvű monográfia kiadását tervezik az oroszországi finnugor népekről, és ezt saját költségen lefordítják magyar, finn, észt és angol nyelvre.

A lehetséges együttműködés további területeként említette anyanyelvi oktatási programok közös megvalósítását, valamint a finnugor nyelvek fejlődésének támogatását avégből, hogy azok megfeleljenek az államnyelv követelményeinek. A modern technikai eszközök révén létre lehet hozni a finnugor egyetemek hálózatát, és integrálni lehet az oroszországi finnugor egyetemeket az európai rendszerbe, tette hozzá a professzor.