Kétszáz új képviselővel számolnak
Kétszáz új képviselővel számol az Országgyűlés Hivatala, írja a Népszabadság. A számításhoz a választások miatti váltás költségvetésének megtervezése miatt volt szükség. Erre az eredményre egy átlagolás után jutottak; 1994-ben 249, 1998-ban 210, 2002-ben 135 új képviselő kezdte meg a munkáját. Ha kétszáznál többen kezdenének el a munkát, akkor a kormány ad plusztámogatást. A képviselőknek az összes laptopot le kell adniuk, ugyanis akik megtartják mandátumukat, azok is új számítógépet kapnak.
Az Educatio Kht. harmadszor is kiírta a két és félmillió diákigazolvány előállítására vonatkozó közbeszerzési eljárást, írja a Magyar Nemzet. A tárgyalásos eljárásban három pályázóból választják ki, várhatóan még ebben a kormányzati ciklusban, a nyertest. A korábbi diákigazolvány-tendert - az Index értesülései szerint - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök állíttatta le.
Az Index cikke a tender leállításáról>>>
Kilenc évvel az utolsó mecseki szénbánya bezárása után új szénmező feltárását fontolgatják. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó szakember szerint Máza-Szászvár-Váralja térségében háromszázmillió tonna jó minőségű feketeszenet rejt a föld. A szénvagyon kiaknázást az emelkedő energiaárak és az orosz-ukrán gázvita indokolja. A termelés módszerében a drága mélyművelés helyett a szén föld alatti gázzá alakítása lehet a legcélravezetőbb.