Liberális konzervatívot jelöl az SZDSZ egészségügyi államtikárnak

2007.09.26. 12:17
Hivatalos jelölést még nem kapott Kincses Gyula, de az Index kérdésére nem cáfolta, hogy a neve szóba került az egészségügyi tárca új államtitkáraként. A fül-orr-gégész, egészségügyi menedzser 2006-ban azt írta: a több biztosító nem métely, sem nem megváltó csodaszer. Kincses Gyula volt MDF-es, dolgozott Orbánnak és jelenleg is tagja a Heti Választ kiadó alapítványnak.

“Hivatalosan nem kértek fel, de azt sem mondhatom, hogy a nevem ne merült volna fel az Egészségügyi Minisztérium államtitkári posztjára”, mondta az Index kérdésére Kincses Gyula, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet főigazgatója.

A Népszabadság értesülései szerint Kincses Gyulát jelölik a posztjáról lemondott Kovács Attila helyére. Az Index információi szerint a csütörtöki ügyvivői testületen Kincses Gyula lesz az egyetlen jelölt.

A fül-orr-gégész, egészségügyi menedzser támogatói azt mondják róla, hogy elismert szaktekintély és van államigazgatási gyakorlata is (Kovács Attila lemondásakor arra hivatkozott, hogy rájött, az orvosi hivatáshoz ért, a közigazgatás nem fekszik neki). Az új államtitkár előtt hatalmas feladat áll, hiszen részt kell vennie a több-biztosító rendszer végigtárgyalásában és bevezetésében.

“A több-biztosító – mint azt a nemzetközi példák mutatják – sem nem métely, sem nem megváltó csodaszer”, írta Kincses Gyula egy 2006-ban megjelent írásában. Ebben kifejti azt is, hogy “az örökölt szerkezetű, túlzottan kórházközpontú egészségügyi ellátórendszerünk nemcsak hogy nem igazságos, de nem is fenntartható”. A hálapénz ellen és a co-payment, azaz a vizitdíj mellett érvelve azt írja: “A látszat-ingyenesség fenntartásával megint azoknak ártunk a legtöbbet, akik érdekében félünk meglépni a szükséges reformokat.”

Az SZDSZ Kincses Gyula személyében olyan embert jelöl államtitkárnak, aki politikai értelemben azonban egyáltalán nem csak a liberálisokhoz kötődik. Kincses Gyula 1990-1994 között MDF-es parlamenti képviselő volt. Ebben az időben részt vett a háziorvosi rendszer szervezési és finanszírozási elveinek kidolgozásában, illetve a szakellátás finanszírozási reformjának (a HBCs rendszer bevezetésének) szervezésében.

A Horn-kormány idején az egészségbiztosítási törvény egyik fejezetét állította össze, és az egészségügyi adatkezeléssel kapcsolatos törvény és végrehajtási utasításait menedzselte. Ezután az Orbán-kormánynak és a Medgyessy-kormánynak is főtanácsadója volt, a Gyurcsány-kormány ideje alatt részt vett az egészségügyi reformok előkészítésében, ő vezette a hálapénz ellenes szakértői bizottságot és a több-biztosítós rendszer előkészítésén is dolgozott.

Kincses Gyula 2004-ben hozta létre az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézetet. A Népszabadság megemlíti azt is, hogy tagja a jobboldali Heti Választ kiadó Természet és Társadalombarát Fejlődésért Alapítványnak. Tagja a Piréz-Magyar Baráti Társaságnak is.

Mint honlapján írja: a "politika" szót megpróbálom egyre inkább a policy, és nem a politics értelemben használni, azaz szakmai elvek szerint, szakmaként szeretném művelni”.