Gyurcsány vöröslő fejjel rohant ki a parlamentből

2008.04.15. 14:50
A kormányfő korábbi programpontjait bírálta Kóka János a parlamentben a Munka, tudás, tulajdon program vitanapján, amikor Gyurcsány bepöccent, beszólt, majd elviharzott.

Hirtelen elhagyta a parlamenti üléstermet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, a Munka, tudás, tulajdon program vitanapján, amikor épp Kóka János SZDSZ-elnök beszélt.

Kóka egyetértett a pár hete meghirdetett program pontjaival, de azt sorolta, hogy ahogy a 100 lépés program, Gyurcsány 48 pontja és a kormányfő több hasonló terve is téves volt, ez a mostani sem a problémák fő gyökerét érinti. Kóka azt mondta, adócsökkentésre lenne szükség.

Kóka szerint inkább az a megoldás, hogy a magas jövedelmű csoportok jóléti támogatásaira kell rákérdezni. "Tudjuk, ez sok érdeksérelemmel jár és a miniszterelnök úr mostanában nem híve a sérelemmel is járó változtatásoknak."

Amikor Kóka a kormányfő különböző korábbi, azóta elfeledett programpontjait sorolta, Gyurcsány odaszólt a helyéről az SZDSZ elnökének, és forrásaink szerint valami olyasmit mondott, hogy „de bátor lett az elnök úr”. Ezután vöröslő fejjel kiviharzott az ülésteremből.