Kövér: Titkosszolgálatok mozgatják a kormányt?
Kövér szerint azt nézik az emberek a térképen, hogy melyik állam fővárosában székelő titkosszolgálatok mozgatják a szálakat a magyar kormányon keresztül. "Azt kérdezgetik maguktól, hogy vajon csak egy ország van-e vagy netán több is, amely képes arra, hogy meghatározza, mi történjék és mi ne ebben az országban" - írja a napilap.
Kövér szerint ez a kérdés mindenképpen felvetődik, mert ilyen mértékű károkozás másként nem volna elképzelhető. A Fidesz választmányi elnöke hangsúlyozta, "Magyarország határain belül nincs olyan magyar érdekcsoport, amelynek érdekében állna az, ami most történik".
Orbánnak tisztázni kell
Az MSZP frakcióelnöksége felszólítja Áder János (Fidesz) frakcióvezetőt, hogy amennyiben Kövér László nem tudja bizonyítani a magyar kormány külföldi titkosszolgálatokkal való kapcsolatára utaló állításait, hívja vissza az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöki tisztségéből, közölte Juhász Gábor kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
"A magyar parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke nem lehet sem hazug, sem hibbant képviselő" - mondta az MSZP frakcióvezető-helyettese. Juhász Gábor közölte: Kövér László kijelentései nyomán Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének tisztáznia kell, mi a Fidesz hivatalos álláspontja ebben a kérdésben, igaznak tartja-e, hogy külföldi titkosszolgálatok befolyásolják a magyar kormány döntéseit, ha pedig nem, akkor határolódjon el a parlament nemzetbiztonsági bizottsága elnökének szavaitól.