Kendernap: Törvényellenes volt a rendőri közöny?

2003.05.06. 06:10
Panaszt tesz a rendőrség tevékenysége ellen a Kendermag Egyesület a vasárnapi Vörösmarty téri marihuána-legalizációs demonstráción történt atrocitásokkal kapcsolatban. A szervezet feljelentéseket is fontolgat a megmozduláson történt bűncselekmények miatt. A Kendermag szerint ugyanis a rendőrséget is felelősség terheli, mert a gyülekezésről szóló törvény egyértelmű rendelkezései, és a szervező felek jegyzőkönyvben rögzített megállapodása ellenére akkor sem avatkoztak közbe, amikor az események eldurvulása miatt a szervezők többször sürgették a hatósági fellépést.
A demonstrációt megelőző rendőrségi egyeztetésen a tér két oldalán tüntető felek jegyzőkönyvben rögzítették: "Az esetlegesen felmerülő problémákat a szervezők egymással egyeztetve kísérlik meg megoldani. Amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor kérik a rendőrség segítségét." Juhász Péter, a Kendermag Egyesület alapító tagjának elmondása szerint azonban a hatóság a jegyzőkönyvben foglaltaknak többszöri kérésre sem tett eleget, mondván: "felsőbb utasítás hiányában nem léphetnek közbe."

A Kendermag Egyesület szerint nem tett eleget a hatóság a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III-as törvényben foglaltaknak sem, hiszen a jogszabály egyértelműen kimondja: "A gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével." Mint azt Juhász Péter, a civil szervezet egyik vezetője elmondta, a törvény ugyanakkor egyértelműen állást foglal a rendőrség szerepvállalását illetően is. "A rendezvény rendjének biztosításáról a szervező gondoskodik. A rendőrség a rendezvény rendjének biztosításában a szervező kérésére közreműködik."

Késsel szúrták ki a bicikligumikat

A civil szervezet vezetői szerint a dekriminalizáció ellen tüntetők a rendőri fellépés hiányában több bűncselekményt is elkövettek. Juhász elmondta: az ellentüntetők akciói kimerítik a garázdaság, a könnyű testi sértés, és a rongálás jogi kategóriáit, hiszen az árpádsávos zászlókkal és szittyakürttel felszerelkezett rendbontók sörösüveggel dobálták meg a békés ellentábort, majd több, kerékpárral a térre érkezett aktivista kerekét kiszúrták. A könnyű drogok megítélésének reformja mellett kiálló aktivisták ezért ismeretlen tettes elleni feljelentést is fontolgatnak.

Juhász Péter hozzátette: mindezek miatt joggal perelhetnék az ellentüntetés szervezőit, hiszen a kenderpolitika megváltoztatását ellenzők közül többen bűncselekményeket követtek el, ám a Kendermag a randalírozókat olyan szélsőséges elemeknek tartja, akikkel nem kívánnak ilyen formában sem foglalkozni.

A rendőrség a szervezőket hibáztatja

Lapid Lajos ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese hétfői sajtótájékoztatóján mindezek ellenére a szervezőkre hárította a felelősséget a botrány miatt. A BRFK illetékese ugyanakkor kijelentette: A rendőrség az eredeti tervek szerint hermetikusan elválasztotta volna a marihuánafogyasztók dekriminalizálásáért tüntetőket az ellentüntetőktől, ahogyan azt előzetesen a helyszíni rajzon is feltüntették, ám mégis ők határoztak úgy, hogy éppen a színpadi résznél nyitva hagyják az átjárást a két esemény között. Ennek ellenére a rendőrség szerint a rendezők a felelősek, és nem a BRFK.

Az ezredes elmondta: a rendőrségnek nincs törvényi felhatalmazása arra, hogy vizsgálja a rendezvény célját, tartalmát. Ha azonban a rendőrség tisztában van azzal, hogy konfliktus lehet az egyszerre demonstrálók között, egyeztető tárgyalásokat kezdeményez. Így történt ez a vasárnapi demonstrációk előtt is. A Vörösmarty térre rendezvényt szervező magánszemély és a három szervezet képviselői megegyeztek abban: ki hol tartja megmozdulását, a két demonstrációt pedig kordonnal választják el. Lapid hozzátette: a rendőrség felajánlotta, hogy lezárja a helyszínt, de a karám felállítását a szervezők arra hivatkozva utasították vissza, hogy rendezvényeikhez bárki csatlakozhat.