Gyurcsányt a fa alá

„Semjén Zsolt összes parlamenti beszéde olvasható az Igenis, szólnunk kell! és a Ius Resistendi című könyveiben, a legújabbak pedig ebben a fejezetben. Egyetlen kivétel a bizalmi szavazásnál mondott beszéd – ami szerepel a Ius Resistendiben – ennek a fejezetnek az elején azért olvasható újra, mert mintegy megértési horizontját jelenti a következő beszédeknek, a Gyurcsány–Semjén-harcnak” – áll a KDNP elnökének 2008-ban megjelent harmadik kötetében.

A fenti szövegből is érzékelhető, hogy nem a könyvírás öröméért megírt művekről van szó, hanem a politikusi pálya egyfajta melléktermékéről: a parlamenti, nagyrészt napirend előtti felszólalások gyűjteményéről. Ennek megfelelően a kiadás kockázatát sem valamelyik piaci könyvkiadó vállalta, hanem a kereszténydemokraták Barankovicsról elnevezett házi alapítványa. Az más kérdés, hogy az ember könyvespolcán kétségtelenül jól mutat egy (két-három) saját könyv.

A politikusok egyébként – és ebben Semjén Zsolt egyáltalán nem egyedülálló jelenség – szeretik a dolgok könnyebb végét megfogni. Egy igazán jó könyv megírásához visszavonultságban töltött hosszú hónapok, az ortodox bölcsészek szerint évek kellenek, de kinek van erre ideje a politikai csatározások közepette?

Ezt ismerhette fel Gyurcsány Ferenc is, aki 2006 elején indított blogjának papíralapú verziójával jelentkezik a karácsony előtti könyvpiacon. Ismerve a miniszterelnök blogját, meg lennénk lepve, ha a Gyurcsány–Semjén-harc újabb megértési horizontját adná. Abban is eltér a kereszténydemokrata ellenfelétől, hogy egy pártsemlegesnek ismert kiadó, a Gabo dobta piacra. Tényirodalom kategóriában ők jegyzik, egyebek mellett, A világ leggonoszabb embereit a bebörtönzött milliárdosról, Mihail Hodorkovszkijról és a peresztrojka atyjáról, Mihail Gorbacsovról szóló életrajzot.

A szerző első kötete még 2005-ben jelent meg Útközben címmel. Akkor még kevesen gondolták, hogy választást nyer a szocialistáknak, de figyelmeztetés lehetett az ellenfeleknek a tény: a miniszterelnök a semmiből – legalábbis ha a 2000 körül, még üzletemberként a Népszabadságban megjelentetett ideológiai alapvetéseit nem számítjuk – sikerkönyvet hozott össze. Első körben négyezer példányban adta ki az óvatos duhaj Napvilág, majd miután elkapkodták, jött 13 500 példányban a második kiadás.

Az őszödi beszéd óta tudjuk, hogy a miniszterelnöktől nem áll messze a könyvírás – „és írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról” –, de ezt a karriert csak lemondása utánra helyezte kilátásba.

Addig maradnak az úgynevezett megúszós könyvek: A miniszterelnökkel két interjúkötet is készült, mindkettő a szocialista nézőpontból finoman fogalmazva is felemás 2006-os évben. Az egyikben a Magyar Rádió reggeli műsoraiban készült interjúi olvashatók Hétről hétre címmel (még lesz róla szó, honnan is olyan ismerős a műfaj), a másikban Rádai Eszter beszélget, a kiadó szerint többmenetes szellemi párbajt vív, Gyurcsány Ferenccel. Utóbbi már csak ötezer példányban kelt el.

Ha Gyurcsány Ferenc írói munkássága valakit Orbán Viktoréra emlékeztetne, az nem a véletlen műve. Mintha valami kényszer hajtaná őket, hogy könyvben is viszontlássák más fórumon más ismertetett gondolataikat. Nem az irodalmi Nobel-díjra aspirálnak, bár Winston Churchill személyében hivatalban lévő miniszterelnök is kapott már ilyen díjat; igaz, a mi miniszterelnökeinknek megvan az a hátrányuk, hogy magyarul írnak és nem nyernek világháborút. Igaz, Gyurcsány az Útközbent angolul is megjelentette, de nincs hír arról, hogy ez közelebb röpítette volna az irodalmi világhírhez.

Ami Gyurcsánynál a Hétről hétre, az Orbánnál a Szerda reggel, ami 2001 után 2002-ben is megjelent bővített kiadásban. (A Hétről hétre és Szerda reggel népes szerzőgárdájában egy név van, amelyik az összes kötetben felbukkan: Bálint Istváné.) A Fidesz elnöke, ellentétben Gyurcsánnyal, már a miniszterelnöksége után jelentkezett gyűjteményes köteteivel. A történelem főutcáján 2003-ban jelent meg, ebben nem tett mást, mint összegyűjtötte miniszterelnökként mondott beszédeit, beszédrészleteit. Az MSZP akkori verőemberei élcelődtek is rajta, hogy ez nem egy olyan szellemi termék, ami könyvért kiált, szemben Horn Gyula kifejezetten könyvnek szánt memoárköteteivel (róla lesz még szó). De az élcelődésen túl is mentek, amikor egyenesen pénzmosással vádolták meg, mondván, csak legalizálni akarja tisztázatlan körülmények között szerzett jövedelmeit. A szocialistáknak az a húszmillió forint fájt, amit Orbán szerzőként kasszírozhatott.

A 2006-os országgyűlési választás évében jelent meg a korábbi húsz év beszédeit, írásait, interjúit tartalmazó újabb Orbán-mixkönyv. Ha a választáson nem is, könyve példányszámában jócskán megverte az akkortájt az Útközbennel jelentkező Gyurcsányt: a 20 évből 31 ezer fogyott.

Orbán egy év múlva bebizonyította, hogy egy könyv kedvéért is kész dolgozószobája magányába vonulni, bár az Egy az országból számos eszmefuttatás ismerős volt a politika iránt érdeklődő olvasóknak az évértékelő és egyéb beszédekből.

Orbán Viktorhoz hasonlóan – és Gyurcsány Ferenctől elérően – Antall József sem traktálta olvasóit saját könyvvel miniszterelnöksége idején. A kormányfőségét is megszakító halála után viszont egyszerre két gyűjteményes Antall-könyv is a piacra került: a kétkötetes Modell és valóságban politikai beszédei és írásai mellett a rendszerváltás (ahogy ő mondta: rendszerváltoztatás) előtti történelmi, művelődéstörténeti, orvostörténeti írásait is beollózták. A másik kötet jóval kevesebbre vállalkozott: közölte Antall 1990 és 1993 között elhangzott országgyűlési beszédeit. Ezeken kívül még egy Antall-kötet jelent meg, a 2004-es breviárium Antall időszerűnek, aktuálisnak szánt gondolataival – legalábbis a szerkesztők reményei szerint.

Az őt követő Boross Péter tizenhárom évvel leköszönése után jelentkezett egy vele készült interjúkötettel, dicséretére legyen mondva, hogy beszédeinek gyűjteményes kiadásától mindmáig megkímélte az olvasókat. A Hadapródiskolától a miniszterelnöki székig című kötetét a Magyar Hivatalos Közlönykiadó jelentette meg, és olyan, a reklámkampányban a kormánypárti Népszabadságban megszellőztetett exkluzív információt tartalmaz, hogy vendéglátós igazgató korában a nyugdíjkorhatáron túl is foglalkoztatta Kertész Imre feleségét, csak hogy a nagy író megírhassa az utóbb irodalmi Nobel-díjjal honorált Sorstalanságot.

A legnagyobb élő miniszterelnök-író azonban Horn Gyula. Az először 1991-ben megjelent Cölöpökben – ahogy mondani szokás – őszintén vall karhatalmi múltjáról, valamint a rendszerváltásig ívelő pályájáról. Az más kérdés, hogy történészek kétségbe vonják őszinteségét: a Cölöpökben ugyanis arról ír, hogy 1956 decemberében csatlakozott a karhatalmistákhoz, egy azóta előkerült dokumentum szerint viszont már novemberben. Ez alapján pedig felmerült a gyanú, hogy a karhatalmistaként volt jelen egy felkelőkre nyitott sortűznél a Nyugati pályaudvaron.

A Cölöpök kétségkívül az egyik legnagyobb politikai bestseller. Nemcsak azért, mert a kilencvenes években több ifjú, mára karriert befutó politikus, például Ujhelyi István ennek hatására lépett be az MSZP-be, hanem több mint százezres magyarországi és ötvenezres németországi példányszáma miatt is.

Borosshoz hasonlóan Horn sem adta ki beszédgyűjteményét, és 1994-től 1998-ig tartó miniszterelnöksége alatt sem jelentkezett kötettel. Megírta viszont rendszerváltás utáni pályáját Azok a kilencvenes évek címmel, ami a Cölöpökhöz képest feleakkora, de korántsem lebecsülendő sikert hozott neki, és megvallja: csak arra vigyáz, hogy naponta ne szívjon másfél doboznál több cigarettát, mert az már tényleg káros lenne.

Míg Orbánnak az MSZP, addig Hornnak a Fidesz nem hitte el, hogy szerzőként tízmilliós nagyságrendű bevételre lehet szert tenni: azzal támadták, hogy villáját nem a könyvírásból és kitüntetésekből származó jövedelméből, hanem valami másból építtette.

Ha könyvről van szó, akkor a rendszerváltás utáni miniszterelnökök sorából Medgyessy Péter sem maradhat ki. Nagy öniróniára vallana, ha beszédgyűjteményt adott volna ki (címnek a Nehéz szót javasoljuk), különben is, 2004-ben kiadták már a Medgyessyzmusokat, közte a dadogásba fulladt Útelágazáshoz érkeztünk átiratával. Medgyessy inkább Polgár a pályán címmel az életéről vallott. Ebben is vannak ínyenceknek való részletek, kiderül például, hogy emlékei szerint akár az ő nevéhez is köthető lett volna az 1989-es határnyitás az NDK-menekültek előtt, csakhogy Németh Miklós miniszterelnök inkább Horn Gyulát küldte A hétbe, mondván, ő úgyis szeret szerepelni.

A nehézsúlyú politikai szereplők után nézzük a más tisztségekben lévőket. Tudják például, mi a közös Áder Jánosban és Torgyán Józsefben? Mindketten kiadták napirend előtti felszólalásaikat. Áder azonban eddig ezzel az egy könyvvel jelentkezett, Torgyán viszont számtalan másikkal. Ezek jó része beszédgyűjtemény ugyan, de a 2006-ban magánkiadásban napvilágot látott Kereszténység az ezer éves vallás világában: nagy valláskönyvből más oldaláról is megismerhetjük a szerzőt.

Ha már más oldal: több politikus is politikától idegen műfajokban alkotott. Ez nem meglepő Bálint Györgynél, a tévében népszerűvé lett Bálint gazdánál, aki kertészmérnökként lett az SZDSZ országgyűlési képviselője olyan kötetekkel a háta mögött, mint a Magaságyás vagy a Mesterfogások kezdő és haladó kertészkedők számára. A 2005-ben megjelent, A kíváncsi kertész címet viselő azonban már krimi is lehetne.

Vagy ott van Csurka István, aki számos sikeres színdarab, kisregény után lett az MDF, majd a MIÉP képviselője, de ebben az időszakában már csak politikai pamfletekre tellett idejéből. És szerző volt már Lendvai Ildikó is, amikor a rendszerváltás után a szélesebb közönség is megismerte: Szerdahelyi Istvánnal közös munkája az 1986-ban megjelent Az MSZMP művészetpolitikája.

Az MSZP-s Jánosi György szintén 1986-ban írt egy kevésbé szórakoztató könyvet A szórakozás történelmi funkcióváltozásai címmel, majd gyökeresen szakított korábbi önmagával, és 2005 óta minden évben megjelentet egy verses kötetet: Részeg angyalok, Bukott angyalok, Néma angyalok. Ezekből tudjuk, miért nincs rivaldafényben az egykori sportminiszter: „A hatalom olyan, mint a folyó / Néha elnyel néha felszínre dob / De mindig lefelé visz az ár.”

És ha már más műfajoknál tartunk: az MSZP-s európai parlamenti képviselő Lévai Katalin 1993-ban, politikai pályafutása előtt több kevésbé pikáns, szociológiai témájú könyvet írt és szerkesztett. Az elmúlt években viszont regényeken dolgozott, a témákról a címek árulkodnak: Táncrend nélkül, Párnakönyv és más mesék, Vörös szőnyeg: a szerelemben mindent szabad, Varázskert. Úgy tűnik, már a politikával is leszámolt: az Alexandra magazinjában ugyanis úgy nyilatkozott, hogy elege van abból, hogy minden Orbánról és Gyurcsányról szól.

A sokáig Kádár János utódjának tartott Berecz János a rendszerváltás előtt keményvonalas könyveket írt. Csak két cím: Baráti szövetségben: A magyar–szovjet kapcsolatok történetéből. És a háromszor is kiadott Ellenforradalom tollal és fegyverrel. A rendszerváltás után végre ő is megírhatta élete történetét. 2003-ban Vállalom címmel adta ki a könyvét, egy évvel később kibővítette, és kiadta a Visszanézve: mégis vállaltamot.

Míg Berecz a mai napig kommunista maradt – bár a rendszerváltás előtt aligha írt volna olyan meleg hangon református neveltetéséről, mint a Vállalomban –, addig Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás jobbratolódását publikációik címei is magukon viselik. Pozsgay javára legyen mondva, hogy őt már 1990 előtt foglalkoztatta a demokrácia kérdése, persze annak szigorúan szocialista változata: Demokrácia, érdek és közélet a szocializmusban (1973), Szocialista társadalom és humanizmus (1978), Demokrácia és kultúra (1980). A rendszerváltás után: Széchenyi üzenete (1991), Koronatanú és tettestárs (1998).

Az egykori kommunista Szűrös Mátyás a könyvtári katalógusokban – egyéb művei mellett – az 1989-ban elfogadott módosított Alkotmány bevezetőjének szerzőjeként van jelen, de van egy politikus, G. Nagyné Maczó Ágnes, aki férjével, G. Nagy Iliánnal közösen egy olyan vállalkozást vitt véghez, amire a magyar parlament a rendszerváltás óta képtelen: megírta az új magyar alkotmányt.