További Belföld cikkek
Kuncze: nem leszek belügyminiszter
Kuncze szerint egyelőre még korai személyi kérdésekről beszélni, és cáfolta azt az egy napilapban megjelent információt, hogy ő a belügyi tárca várományosa lenne. Személyes ambícióim nem különösebben érdekesek - hárította el az SZDSZ elnöke az erre vonatkozó kérdést.
"Az ország működőképessége múlik a frakciófegyelmen"
A választások szoros végeredménye és a szűk parlamenti többség kapcsán felmerült a frakciófegyelem kérdése. Konszolidált nyugat-európai demokráciákban nem ritka, hogy egy kormány egy-két mandátumnyi többséggel is kitölti működési idejét - hangsúlyozta Kovács László. Medgyessy szerint az MSZP az elmúlt egy év folyamán már többször is meglepte a közvéleményt azzal, hogy mennyire egységes. A miniszterelnök-jelölt szerint ugyanerre a frakció is képes lesz. Az ország működőképessége múlik a frakciófegyelmen - mondta Medgyessy.
Ellenzékből nem kellett ilyen fegyelmezett munkát folytatni - vélte Kuncze. Medgyessy és Kovács véleménye megegyezett abban, hogy valamilyen szinten szét kell választani a minisztériumi és a parlamenti munkát, nehogy a miniszterek elfoglaltságán múljon az esetleges parlamenti többség. Medgyessy szerint erre alkalmasak a közigazgatási államtitkárok, akik közül akit lehet, megtartanak a jelenlegi minisztériumi alkalmazottak közül.
Kovács: nem gátoljuk a parlamentet
Kovács szerint a probléma részben szervezési kérdés. Amennyiben fontos szavazás van, akkor máskorra szervezem az utazásomat - hozta fel példának a külügyminiszteri poszt várományosaként Kovács. Az MSZP elnöke elmondta: a parlament feladata különben is a minisztériumok felügyelete. Mi nem gátoljuk a parlamentet a kormány ellenőrzésében - mondta Kovács.
A két pártelnök és a miniszterelnök-jelölt egyetértett abban, hogy az egyik legfontosabb feladat a társadalmi béke helyreállítása, és ebben fontos szerepe van a bizalom megszerzésének. Ennek a módját az első száz nap programjának megvalósításában látják. Az első száz nap programjában foglalt vállalások teljesíthetőek, meg fogjuk valósítani azokat - mondta Medgyessy. Kuncze szerint a két forduló között terjesztett röplapokon foglalt állításokból leltárt kell készíteni, hogy fél-egy év múlva azokat szembesíteni lehessen a tényleges történésekkel.
"Most is hülyék leszünk"
Az 1994-es választások után az MSZP-SZDSZ koalíció a parlamentben több gesztust is tett az akkori ellenzéke felé, biztosította például az ellenzéknek a bizottsági helyek egyharmadát - az akkori kormánykoalíció 72 százalékos többségben volt a parlamentben. Ezzel szemben Kovács elmondta, hogy 1998-ban a szocialistáknak arányosan járó helyeket sem biztosította a kormánykoalíció. Amikor figyelmeztettem őket az 1994-es gesztusunkra, egy fideszes azt mondta, elég hülyék voltunk akkor - mondta Kovács.
Az MSZP elnöke szerint, ha a parlamenti játékszabályok betartása hülyeség, "akkor most is hülyék leszünk". Ezt azonban tisztességnek nevezik - tette hozzá. Medgyessy szerint a nagyvonalúságnak most határt szab a szűk parlamenti többség, míg Kuncze szerint a bizottsági helyeknek a parlamenti arányokat kell tükrözniük. Az interpelláció viszont újra az ellenzék eszköze lesz, nem követjük a jelenlegi kormány gyakorlatát - fejezte be a beszélgetést Kuncze Gábor.