Botond, Mózes
10 °C
20 °C

Veres visszaverte Kókát

2007.11.04. 20:47
140 milliárd felhasználható forrást talált az esti koalíciós tárgyalásokra érkező SZDSZ a költségvetésben, s a kisebbik kormánypárt ebből a summából kívánta fedezni a 18 százalékos személyi jövedelmadókulcs alá eső sáv szélesítését, és a differenciált családi pótlékot. Aztán kiderült, hogy az SZDSZ által remélt pénz töredéke sincs meg, így Kóka János pártelnök kihátrált javaslatai mögül.

Úgy tűnik, legrosszabb esetben is legalább 2:1-re nyerhetik a szocialisták az épp aktuális koalíciós adóügyi, költségvetési mérkőzést. A Kóka János szabad demokrata pártelnök által belengetett hárompontos csomag a két kormánypárt vezetőinek és Veres János pénzügyminiszter tanácskozásának végére ugyanis egy (látszat)pontosra soványodott.

Kóka azt szorgalmazta, hogy differenciálják tovább a családi pótlékot, az egyházaknak és a civil szférának juttatható egy-egy százaléknyi személyi jövedelemadó (szja) legyen egységesen három százalék, valamint az alsó, 18 százalékos személyi jövedelemadókulcs határát emeljék évi 1,7-ről 1,9 millió forintra. Az összesen mintegy 60-70 milliárd forint pluszpénzt igénylő SZDSZ-s felvetések (forrásukat az állam működési költségeinek további megkurtításával teremtette volna elő a kisebbik kormánypárt) nem találtak értő fülekre a pénzügyminiszternél.

A három százalékos szja-felajánlás új rendszere mögül egyébként már korábban kihátrált az SZDSZ, vasárnap a pénzügyminiszternek a legkisebb kulcsú adósáv kiszélesítését kellett visszavernie. Persze pártelnök tervez, frakció végez, mindenesetre információink szerint Kóka azt ígérte, hogy továbbra is az 1,7 millió forintos értékhatárral számoló javaslatot viszi be a szabad demokrata képviselőcsoport elé. Az más kérdés, hogy arra rábólintanak-e az SZDSZ-s honatyák.

Ami a családi pótlék további differenciálását illeti, arról a szocialisták készek tovább tárgyalni, konkrétabb ígéretük nincs koalíciós partnerüknek. Ahogy valószínűleg az is pusztán egy konc, hogy hajlandók újra átfésülni a büdzsét, hátha akadnak benne pluszpénzek. Ezeknek az esetleg felbukkanó summáknak azonban MSZP-s vélekedések szerint a hiánycsökkentést kell szolgálniuk, nem pedig különböző populizmusba hajló intézkedéseket.

Márpedig szocialista forrásaink úgy látják, hogy Kóka felvetései inkább pártelnöki karaktert hivatottak építeni az SZDSZ-ben és a nyilvánosság előtt. Példaként azt hozták fel az MSZP-sek, hogy a tárgyalásokra Kóka úgy érkezett: mintegy 140 milliárdnyi forint többletet talált a költségvetésben. Ám ez az összeg nagyon hamar a harmadára-negyedére apadt, mivel a szabad demokraták első embere - mondják a szocialisták - rosszul értelmezett bizonyos költségvetési sorokat. Többek között nem volt világos számára, hogyha az ÁPV Rt. megszűnik, akkor miért különítenek el súlyos milliárdokat vagyonkezelésre a büdzsében. A válasz: eddig az ÁPV Rt. nem szerepelt a költségvetésben, ám a jövőben az állam tulajdonával sáfárkodó intézményeket egy "központi szervezetbe vonják össze", ennek működését pedig a központi költségvetés fedezi.