ORTT-elnök: Csúsztatások és hazugságok

2000.04.06. 15:25
Sikkasztással és magánokirat-hamisítással vádolja az ügyészség Lissák Marcellt, az ORTT fideszes elnökének, Körmendy-Ékes Juditnak férjét - adta hírül a ma megjelenő Népszava és a 168 óra c. hetilap. Lissák Marcell ellen egy 1995-ös ügy miatt huszonkét-milliós csalás és sikkasztás vádjával és folytatólagosan elkövetett jelentős értékű sikkasztással és magánokirat-hamisítás miatt folyik per. Ezen kívül Lissák intézte a Minimax gyermekcsatorna bejegyzésének (és a csatorna tulajdonosának, a Blue Notes Rt.) jogi ügyeit. A Népszava információi szerint a tulajdonos Rt. megbízta Lissákot az alapító okirat elkészítésével, illetve a cég jogi képviseletével. "Csúsztatások és hazugságok gyűjteménye" a 168 óra írása, egyetlen valóságeleme az, hogy családtagjaim ellen öt éve perek folynak" - közölte Körmendy-Ékes Judit.
,,A lap újságírónője a férjem becsületébe vágó, az ellene folyó bírósági eljárást közvetlenül is befolyásoló cikket közölt" - nyilatkozta csütörtökön Körmendy-Ékes. Az ORTT elnöke leszögezi: a maga részéről lépéseket azután tesz, hogy egyeztetett az általa vezetett testület tagjaival.

A cikk személyem és nemkülönben a szerző által többször bírált testület ellen is irányul, hemzseg a tendenciózus ferdítésektől és valótlan állításoktól - hangsúlyozza az ORTT elnöke, hozzátéve, hogy a testület vezetőjeként semmiféle televíziós műsor letiltására nem tett kísérletet.

,,A MiniMax engedélyezése kapcsán kiderült, nincs tagadnivalóm" - állította Körmendy-Ékes. Az ORTT-elnök szerint férje jó hírnév sérelmével összefüggő eljárást kezdeményez a 168 óra ellen és eljárást kezdeményez a MÚOSZ etikai bizottságánál, hogy az vizsgálja meg, miként jelentethet meg egy önmagát elfogulatlannak tekintő lap három nappal egy döntő fontosságú bírsági tárgyalás előtt egy ilyen cikket.

Körmendy-Ékes Judit

31 éves, 1993-ban szerzett jogi doktorátust az ELTÉ-n, 1996-ban ügyvédi szakvizsgát tett. 1990 és '93 között az MTA Emberi Jogok Magyar Központja munkatársa. 1991-től '93-ig a Parlament Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának tanácsadója, 1994-ben a választási kampányban a FIDESZ szóvivője, '94 májusától '96-ig a FIDESZ Magyar Polgári Párt elnökének média- és PR ügyekkel foglalkozó tanácsadója volt. 1996. február végén a FIDESZ jelölésére az Országgyűlés választotta meg az ORTT tagjának. 2000. március elsejétől ORTT elnök.

A cikkek szerint Lissák Marcell 1995-ben 10,2 millió forintot emelt le a társaságának bankszámlájáról, illetve a kft. számlájáról több mint 12 millió forintot utalt magának és vele családi kapcsolatban álló személyeknek. Az ügyészség a két felderített bűnügyet ma már összevonva tárgyalja. Lissák Marcell büntetőügye kapcsán a kamara fegyelmi eljárást indított, ám a jogerős ítéletig azt felfüggesztették, így a vádlott jelenleg is hivatását gyakorló ügyvédként tevékenykedhet.

Lissák Marcell felesége a nemrégiben az ORTT Fideszes elnökének választott Körmendy-Ékes Judit. Az újságok információ szerint Lissák Marcell intézte a Minimax gyermekcsatorna bejegyzésének (és a csatorna tulajdonosának, a Blue Notes Rt.) jogi ügyeit. A Népszava információi szerint a tulajdonos Rt. megbízta Lissákot az alapító okirat elkészítésével, illetve a cég jogi képviseletével.

Folytatódik az ORTT elnök férjének pere

Hétfőn folytatódik a bírósági eljárás a sikkasztással és magánokirat-hamisítással vádolt ügyvéd, az ORTT elnök férjének pere - erősítette meg a több lapban napvilágot látott információkat a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága. Az első tárgyalást még 1997. február 13-án tartották az ügyben, a hétfői pedig már a tizenharmadik lesz.
Lissák Marcell két vádiratban is szerepel, melyeket együtt tárgyal a bíróság. Sikkasztással és magánokirat-hamisítással vádolják első rendű vádlottként abban az ügyben, amelyben az ügyészség szerint 1993-94-ben hamis tartalmú megbízások segítségével jogosulatlanul vett fel több millió forintot szerzői jogi tevékenység alá tartozó szellemi alkotás létrehozásának címén.
Ennek az ügynek a másodrendű vádlottját - aki a testvére, Lissák Bertalan - illetve a harmadrendű vádlottját - aki feleségének a testvére, Körmendy-Ékes Eszter - orgazdasággal vádolja az ügyészség.
A bírósági tárgyalás anyaga egy másik vádirat is, amely szerint Lissák Marcell 1995-ben 10,2 millió forintot vett jogosulatlanul annak a cégnek a bankszámlájáról, ahol ügyvezető igazgató volt.
Az ügyben Körmendy-Ékes Juditot korábban tanúként hallgatták meg a bíróságon.

A tévécsatorna működését az az ORTT engedélyezte, amelynek korábban tagja, most pedig elnöke Körmendy-Ékes Judit, Fidesz-delegált. Az ORTT elnöke, a 168 órának küldött faxában azt írja: ,,a médiatörvény szerint semmilyen összeférhetetlenségi ok nem áll fent, mivel férjem sem munkaviszonyban, sem munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem áll az említett műsorszolgáltatóval."

Az ORTT elnöke nem válaszolt a 168 óra azon kérdésére, hogy fontolgatja-e lemondását. Egyúttal cáfolta az újság azon értesülését, mely szerint az ORTT néhány tagja, amikor a Minimax engedélyeztetését tárgyalták, megkérdezte tőle, hogy férjének van-e köze a csatornához. Az újság szerint akkor Körmendy-Ékes nemmel válaszolt. ,,A műsorszolgáltató nyilvántartásba vételekor a Testület tagjai nem intéztek hozzám kérdést" - írta a 168 órának Körmendy-Ékes.

A jogásznő neve férjével kapcsolatban azonban nem csak ebben az ügyben merült fel: 1995-ben Simicska Lajos, akkori Mahír-elnök férjét kérte fel, hogy a kiadó egyes ingatlanjait értékesítse. A szeruődés szerint, írja a 168 óra, Lissák jutalékként 2 százalékot (az összérték 2 milliárd) kap. Körmendy-Ékes a Fidesz választási veresége után (1994-ig a Fidesz szóvivője volt) a Mahír Rt. Igazgatósági tagja lett.

Nyilván véletlen egybeesés - amit az Index is megírt korábbi cikkében -, hogy márciusban letiltották, majd megszüntették a Helyszíni Szemle egy riportját, ami közvetve Lissák Marcell sikkasztásával foglalkozott volna. Igaz, március második hetében lement a műsor, megvágva. Jónás József főszerkesztő szerint - állítja a 168 óra - Krecz Tibor kivágta belõle L. M. sikkasztási ügyét.