Kövér: Nem jutott egy nyomorult milliárd a rendőrségre
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Lamperth Mónika Kuncze Gáborhoz hasonlóan gyenge érdekérvényesítő, gyenge minisztere a baloldali kormánynak - állította Kövér László, aki szerint a rendőrség és a rendvédelmi szervek a kormányváltást követően máris szakmai és erkölcsi lejtőre kerültek. A Fidesz alelnöke úgy vélekedett, hogy a Belügyminisztérium költségvetési előirányzata az 1994 és 1998 közötti szemléletet idézi, amikor "nem volt fontos a közbiztonság".
Egy szószegő kormány által benyújtott, átverés és leépülés költségvetése a 2003-as, ami igaz a rendvédelmi és belbiztonsági szervek finanszírozási terveire is - jelentette ki a Fidesz alelnöke.
Kövér László sajtótájékoztatóján furcsállta, hogy a kormányváltást követően Lamperth Mónika belügyminiszter miért panaszkodott arra, hogy "a rendőrségnek egymilliárd forintos adósságállománya van", és ha ez így volt, "akkor a 320 milliárdos talált pénzből" miért nem jutott "egy nyomorult milliárd a rendőrségre, hogy nem kelljen megszorításokkal élni". Kövér gyenge érdekérvényesítő képességű, gyenge miniszternek minősítette a belügyi tárca vezetőjét, és azt mondta, a költségvetés "egyfajta szemléletmódot tükröz: ahogy 1994 és 1998 között, úgy most sem fontos a közbiztonság". Kövér szerint egyébként az Orbán-kormány az 1998-as 600 ezerről 25 százalékkal csökkentette a bűnelkövetések számát és az "alvilág eldorádója" ellenére rövid idő alatt felkészítette a rendőrséget, amely az elmúlt hónapokban ismét "szakmai és erkölcsi lejtőre" került.
Szakmai és erkölcsi lejtőn
|
Nagy rész a bérfejlesztésre kell
Weszelovszky Zoltán, a Fidesz képviselője elismerte ugyan, hogy a rendőrség költségvetése 103-ról 136 milliárd forintra nő, ám a növekedés nagy része a bérfejlesztésekre megy el. A jövő évi büdzséből ezért a belügyi szervek dologi kiadásaira fordítható összeg valójában csökken, mondta a képviselő hozzátéve: széleskörű átvilágításra lenne szükség ahhoz, hogy pontosan felmérhető legyen, mekkora támogatás kell a rendőrség konszolidációjához. Kövér szerint a rendőrség gazdálkodásában rejlő tartalékokat kellene feltárni, nem pedig a fűnyíró elv szerint általános megszorításokat alkalmazni. A Fidesz alelnöke elmondta azonban, hogy pártja a kritikák ellenére megszavazza a kormány módosító indítványait