'A sárdobálás elválaszthatatlan a politikától'

Csurka István a hétvégén azt mondta, hogy egy szerény helyet tudna szorítani Önnek a Harmadik Útban, bár hozzátette, hogy ez inkább humor. Tud rajta nevetni?

[Hangosan nevet] Nem olvastam, most hallom először. Viszonylag kevés sajtóterméket veszek magamhoz. Ha van időm, akkor estefelé a Magyar Nemzetet átlapozom, a Hír TV-ben naponta egy híradást megnézek, tehát nem értesültem Csurka Istvánnak erről az újabb tréfájáról, de egy humoros és jó tollú embernek tartom, nem veszem zokon a megjegyzését.

Jó lenne, ha a Harmadik Út bekerülne 2006-ban a Parlamentbe? Sokak szerint éppen a Fidesztől venne el szavazatokat.

Evidens, miután a polgári-nemzeti tábor adott nagyságú, ők meg a Fidesztől jobbra helyezkednek el, nincs honnan elvenni szavazatokat, csak a Fidesztől. Illetve vannak olyan szavazók, akik - ha nem lenne ez a MIÉP-Jobbik alakulat - egyáltalán nem vennének részt a választásokon. A fellépésük sem véletlen, hogy olyan időszakra volt időzítve, amikor egyfajta értetlenség vagy ingerültség söpört végig a Fidesz parlamenti döntésének eredményeképpen a radikális nemzeti elkötelezettségű szavazóink körében.

Románia EU-csatlakozásának parlamenti ratifikációjára gondol?

Igen, de a másik oldalon a döntés időzítése is ilyen típusú hátsó szándékokra utal. Teljesen értelmetlen volt ezt a kérdést Magyarországnak elsőként napirendre tűzni.

Ön hogyan szavazott?

Én nem szavaztam, mert akik a frakcióülésen az igen ellen érveltek, megkapták azt a lehetőséget, hogy ne szavazzanak, ne kerüljenek szembe a lelkiismeretükkel.

És mit szól ahhoz, hogy Orbán Viktor megszavazta?

Neki, mint a Fidesz elnökének, az Európai Néppárt alelnökének, nem volt más választása, mint az igen gombot megnyomni. Helyesen döntött.

Először Orbán Viktor, majd Rogán Antal mondta nekünk, hogy nem igaz az a spekuláció, hogy a kampányban Kövér Lászlót el kell dugni. Mostanában mégis mintha kevesebbet szerepelne.

Leszámítva az utóbbi néhány napot vagy hetet, ha megmutatnám a naptáramat, hogy hány helyen fordultam elő fórumokon az elmúlt fél évben, akkor ez cáfolatnak elég erős lenne. Arról van szó, hogy vagy vadásznak az emberre - fogalmazhatunk finomabban is: kitüntetett érdeklődésnek van kitéve -, vagy pillanatnyilag nem annyira érdekes, hogy hol és mit mond.

Mit gondol, a 2002-es választási vereségben szerepe volt az úgynevezett "köteles beszédnek"?

A választási vereséghez az ehhez hasonló súlyú hibák százai járultak hozzá. Ha az a kérdés, hogy úgy érzem-e, hogy akkor hibáztam, akkor természetesen az a válaszom, hogy igen, dacára annak, hogy semmi olyat nem mondtam, ami egyébként normális körülmények között ne lenne vállalható. Hibáztam, hiszen azzal nem számoltam, hogy mondatokat ki lehet ragadni szövegösszefüggéséből, de olyan mondatokat is az ember nevéhez lehet kötni, amelyeket ő soha nem mondott. A vereség fő oka az volt, hogy míg az MSZP háromszázezer új szavazót tudott mozgósítani,- az azt megelőző négy évben folytatott permanens gyűlöletkampányán keresztül óriási indulati energiákat halmozva fel bennük -, azonközben mi még azokat sem tudtuk elvinni, akik egyébként ránk szavaztak volna.

A Fidesz vezetői sokszor beszélnek baráti és ellenséges médiáról. Melyik a baráti és melyik az ellenséges?

A dolgok általában mérhetők. A mai magyar sajtóviszonyok mellett ahhoz, hogy egy Fidesz által közölni kívánt hír, gondolat, üzenet eljusson a címzettekhez - azaz a választókhoz negyed annyi esély van, mint ha ugyanazt az MSZP vonatkozásában vizsgáljuk. Ha Rogán állít valamit - arról nem, de az erre válaszul adott Nyakó-féle cáfolatról egészen biztosan értesül a nagyérdemű. Egynémely monopolhelyzetben lévő megyei napilag elképesztő gátlástalansággal szolgálja ki régi gazdáit. S most még csak a politikai hírekről, kommentárokról beszélünk. Ha az értékrendek, világképek társadalmon belüli meglétét és ezek sajtón keresztüli bemutatásának egymáshoz viszonyított arányait vennénk, még ennél is tragikusabb lenne az eredmény..

Egy kétharmados Fidesz győzelem esetén hogyan lehetne befolyásolni 2006 után a médiaviszonyokat?

Nem az én dolgom, hogy ezen gondolkodjam. Remélem, hogy a kérdésben megfogalmazott lehetőség nem eleve illuzórikus és elvi, hanem lehet gyakorlati jelentősége is, de egyelőre az a feladatunk, hogy ellenfeleinknél eggyel több mandátumot szerezzünk. Egyébként többfajta médiamodell van Európában is. A 2002-es választások után felvetettük, hogy alakítsunk ki egy olyan médiaszerkezetet, amelyikben nem pártok, hanem értékrendek, társadalmi csoportok, szubkultúrák megtalálják a maguk csatornáit és egyenlő esélyekkel férnek hozzá a nyilvánossághoz, ez elszánás, döntés kérdése. Még a magyar médiaintézmények szerkezete is adott volna erre esélyt. Gyönge kísérletek egyébként 1990 után voltak is. A tévéhíradó mellett létrejött a hogy is hívták?

Esti Egyenleg?

Igen, az Esti Egyenleg.

Meg is szüntették.

Meg is szüntették, meg volt ennek is az oka, hogy miért szüntették meg. Csak azt akartam mondani, hogy a legkülönbözőbb oldalról a legkülönbözőbb emberek tartották jó ötletnek azt, amit 2002-ben felháborodva utasítottak el, amikor egy vesztes választás után mi ezt felvetettük.

Hogyan lehetséges az, hogy az egyik fórumon elismerően szól Horn Gyuláról, a másikon meg nem? Kőszegen hazaárulónak nevezte, Szegeden meg azt mondta, hogy annak ellenére, hogy fegyvert fogott saját hazája ellen, még mindig különb Gyurcsány Ferencnél.

Minden viszonyítás és megközelítés kérdése.

Akkor járt volna el helyesen a magyar baloldal, ha legkésőbb 1994-ben, amikor a választásokat megnyerték, azt mondta volna ez a régi gárda, hogy megtettük, amit nemcsak a haza követelt meg, hanem azt is, amit a magyar baloldal megkövetelt: átvittük egyik partról a másikra a magyar baloldalt és innentől kezdve jöjjenek azok, akiknek nincs az elmúlt negyvenvalahány esztendőért felelősségük. Akkor talán még Gyurcsány Ferencről is kedvezőbb véleményünk lehetne, mint most. Horn Gyuláról két szempontból szóltam elismerően: egyrészt - akármilyen rossz véleménnyel is vagyok annak a generációnak a tetteiről, a múltbeli bűneiről - hihető, hogy amit 56 végén tett, ahol állt, azt meggyőződésből tette, tehát hitt valamiben. A Leisztingerekről, Kókákról, a Gyurcsányokról nem tudom elképzelni, hogy a büdös életben hittek valamiben, ami az anyagi világon túl van. Ezzel összefügg, hogy Horn Gyula nem - vagy csak ritkán, például az önkormányzati választójogi törvény elfogadtatásával - élt vissza a kétharmadosnál nagyobb parlamenti többségével, és az államrezon, mint olyan, létezett a fejében. Nem verte szét tudatosan az államot maga körül, mert még annak a politikusgenerációnak a tagja, amelyik kormányozni akart a formális demokratikus struktúrák felhasználásával. Ami most zajlik: az állam szétverése, kiüresítése, eszköztelenítése, eladósítása, vagyontalanítása - mindennek az a célja, hogy az informális hatalom legyen az egyetlen reális hatalom: a pénz, a kapcsolati tőke és a - szó szoros értelmében vett - hálózat. Ez a demokrácia megcsúfolását, sőt, a halálát jelenti.

Amikor 1986-ban az MSZMP Társadalomtudományi Intézetéhez ment dolgozni, akkor még úgy gondolta, hogy meg lehet javítani a rendszert?

Ez - akkor már legalább is - elsősorban tudományos intézet volt, nem pedig pártintézmény. Körülbelül fél évig dolgoztam ott, amíg el nem vittek katonának, hogy letöltsem a hátralévő fél évemet a katonaságból. Tudományos segédmunkatárs voltam, itt a segédmunkatárs részt húznám leginkább alá. Ez gyakorlatilag a fénymásolások intézésétől esettanulmányok megírásában való részvételig terjedt.

A fénymásolás akkoriban nagy kiváltság volt...

Jó helyen kapizsgál. Bizony így volt, de nekem csak a papírok fénymásolóig való levitele tartozott a feladatkörömbe, ahol a bizalmi állásban lévő ember a megfelelő engedélyek ellenében ezeket az anyagokat lemásolta. Nagyon prózai oka van annak, hogy itt dolgoztam: Stumpf Pisti, Kéri László, akivel akkoriban nagyon jóban voltunk, hívtak oda. Én pedig halogatván a végleges pályaválasztás időpontját, jó kísérlet arra, hogy a tudományos életet belülről meglássam, hogy alkalmas vagyok-e erre vagy sem. Az adott viszonyok között a tudományos segédmunkatársság volt az, ahol el lehetett kezdeni. Mentségemre legyen mondva, hogy sem nem tettem olyat, sem nem vártak el tőlem olyat, amit azóta szégyellnék bevallani. Aki egyébként 1986-ban tudta, hogy annak a rendszernek négy év múlva vége lesz, az vagy látnok, vagy nem mond igazat. Visszatérve az előző kérdésre: nem hittem, hogy belülről meg lehet javítani, legfeljebb abban, hogy - a lengyel Szolidaritás példájához hasonlóan - kihasználva az akkor már egyre nyilvánvalóbb válságot, egyre több szabadságot lehet tőle kicsikarni.

Az utóbbi hónapokban meglepően sok szó esett a titkosszolgálatokról. A Mucuska-ügyben a kormány azt sejteti, hogy az Ön keze is benne volt titkosszolgálati anyagok külföldre juttatásában. Ez, ha igaz, hazaárulás.

[Nagyot sóhajt] Ha valaki ismer valamelyest, akkor tudja, hogy képtelenség, hogy bárki nemzetbiztonsági iratok nyilvánosságra hozatalával, pláne külföldre juttatásával vádoljon meg. Amúgy pedig legalább ilyen komoly feltételezés, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvek a kormányfő környezetéből vagy a Miniszterelnöki Hivatalon belülről szivárogtak ki. Miért nem voltam ebben az ügyben hangosabb, az annak tudható be, hogy az egészet rettentően kínosnak és szégyenletesnek tartom. Magyarország nemzetbiztonsági szolgálatait ugyanis porig alázták ezzel az üggyel. Méghozzá úgy, hogy a kormánynak még jó pofát is kell hozzá vágnia. A lényeg mégsem az, hogyan szivárogtak ki azok az információk, amelyeknek egyébként nemzetbiztonsági tartalma nincs, hanem az, hogy hogyan férkőzhetett a magyar kormány több tagjának bizalmába - hogy finoman és szalonképesen fejezzem ki magam - egy másik ország hírszerzésével gyanúba hozható személy. És hogyan lehetséges az hogy nincs ennek következménye. Hogy van az, hogy a kormány ahelyett, hogy eltakarítaná a környékéről is azokat az embereket, akik ilyen helyzetbe keveredtek, megpróbál egy kommunikációs ellenoffenzívával egy ellenzéki ügyet csinálni belőle. .

Mennyire életszerű, hogy a kormány szerint nem bizonyosodott be azokról az emberekről, hogy kémek, hogy amikor nyilvánosságra került az ügy, az egy lezárt műveleti történet volt, a kommunikációs offenzívát mégis arra alapozták, hogy lehallgatták a Fidesz szóvivőjének és Szatmárinak a beszélgetését.

Ez egy jogos kérdés. Amit Tóth András csinált, az nem más, mint - a K&H ügyben tett iratmegsemmisítéshez hasonló, csak azzal ellenkező előjelű - nyíltan visszaélt a nemzetbiztonsági törvény által biztosított jogosítványokkal. Személyiségi és adatvédelemhez fűződő jogokat vett semmibe. Az a szomorú, hogy egyetlen baloldali értelmiségi sem visított és kezdett "telefonok surrogásáról" szónokolni, aki annak idején a Demokratikus Charta környékén úgy érezte, hogy ki kell nyitni az esernyőjét, mert barna eső hullik. A baloldali sajtó csak azért nem követelte Tóth András lemondását, mert ebben az ügyben fideszes politikusok - Németh Zsolt, Rogán Antal és Révész Máriusz - szerepeltek. Tóth András ráadásul ezeket az embereket meg is rágalmazta, mert nem igaz, hogy rendszeres, közvetlen és bizalmas kapcsolatban álltak volna a Szatmári házaspárral. Ide illik Tamás Gáspár Miklósnak egy 1990 előtti Beszélőből származó klasszikus tagadó kérdése: lesz a bolsevik kutyából demokratikus szalonna? Nem.

A szocialisták szerint elismerte, hogy a titkosszolgálatokkal kapcsolatban alternatív forrásokból szerez értesüléseket.

Amikor egy újságíró egy sajtótájékoztatón feltette ezt a kérdést, akkor visszakérdeztem: miért, ti csak a hivatalos kormányzati sajtótájékoztatókra jártok és csak azokat írjátok meg, amit ott hallotok. Nem egy valósághoz közeli elképzelés, hogy amikor mi voltunk hatalmon, akkor mondjuk Tóth András csak a nemzetbiztonsági bizottságból szerzett értesülést. A nemzetbiztonsági szolgálatok legfőbb garanciája - a Horn-kormány alatt elfogadott törvény mellett, hogy egy kicsit megint dicsérjem őket -, hogy szűk keretek közé szorítja a működést. Az akkori szocialista kormány azért volt ilyen rigorózus, mert tudta: az elbocsátott légióból verbuvált szakemberek bőségesen megteszik a szocialistáknak azokat a szolgálatokat, amelyeket 1990 előtt csak a hivatalos belügyminisztériumi szerveken keresztül tudtak maguknak megszerezni..

Ez mit jelent?

Meg kell nézni az őrző-védő, magánnyomozó, információszerzéssel, -értékeléssel foglalkozó magáncégeket. Jelentős részük mögött tulajdonosként, vezetőként azok az emberek állnak, álltak, akiket éppen az MDF-kormány idején raktak ki a szolgálatokból, mert politikailag vállalhatatlanok voltak. Ezen magáncégek működésének nincsenek valódi alkotmányos korlátjai..

Ezeknek a cégeknek egy része a mostani kormánynak dolgozik?

Igen, ezt gondolom. Lehet elhinni, lehet nem elhinni.

Saját titkosszolgálatot működtetnek?

Terjednek a "piacon" olyan információk, hogy ötvenmillió forintért két, mobiltelefonok lehallgatására alkalmas berendezést vásárolt az egyik ilyen cég. Ezekkel folyamatosan le lehet hallgatni telefonokat, nem is kell hozzá követés.

Vannak arra utaló jelek, hogy lehallgatják a Fideszt?

Ha jól csinálják, akkor ebből semmit sem veszünk észre, szemben azokkal az értelmiségi hiedelmekkel, ha a telefon kattog, surrog, visszhangzik, akkor lehallgatják.

Orbán Viktor 1989-ben a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy a hozzá legközelebb álló Fodor Gábor és Kövér László szociálliberális nézeteket vallanak. Mire gondolhatott a pártelnök?

Sosem gondoltam magamat szociálliberálisnak, másrészt az ilyen meghatározásoknak soha nem tulajdonítottam sok értelmet. A politikusok által ragasztott címkéknek 1990 körül már Nyugat-Európában sem volt sok jelentésük, hát még a szocializmusból éppen kilábaló kelet-európai országokban. Szociális érzékenységem a Fideszen belül az elejétől fogva ismert volt. Apai nagyapám és nagyanyám szociáldemokrata érzelműek voltak. Nagyapámnak a szociáldemokrata párt pápai szervezetének a Bethlen-Peyer paktumot követő megszervezésétől jogfolytonos volt a párttagsága haláláig, 1989-ig, szemben nagymamámmal, akit a '48-as pártegyesülést megelőző tagrevízióval, mint "klerikális elhajlót" kiraktak a pártból. Az ilyen gyökereimet nemcsak nem szégyellem, de büszke is vagyok rájuk. A szociáldemokráciához nekem sokkal több közöm van, mint Gyurcsány Ferencnek. Öregapám sok mindent mesélt a két világháború közötti szociáldemokráciáról, de egyvalamit soha nem mondott: hogy együtt énekelte volna az Internacionálét Weiss Manfréddal.

Liberálisnak vallotta magát valaha?

Abban az értelemben igen, hogy a liberalizmusnak a tekintélyelvű rezsimek lebontásában volt szerepük. Az alapvető emberi és polgári jogokért zajló küzdelem, az mindig liberális. A liberalizmus abban a pillanatban veszíti el, ha nem is a létjogosultságát, de a hatóerejét, mint politikai irányzat, amikor ezek a liberális értékek beépülnek a politikai rendszer működésébe. Ezért annak, amit ma az SZDSZ képvisel, semmi köze a magyar liberális hagyományokhoz. A rendszerváltozáskor ez volt a kommunizmustól legtávolabb eső mező. Az más kérdés, hogy több úton is elindulhatott volna az ország 1990 után és mi nem a legszerencsésebbet választottuk.

Mi lett volna az üdvözítő?

Az ilyen kérdéseknek sok értelmük nincs, de például az állami tulajdon lebontása kérdésében - nehéz bevallani - szerintem a kisgazdáknak volt igazuk, a reprivatizációból kellett volna kiindulni. Semmivel sem okozott volna több káoszt, mint a kárpótlás és a privatizáció, viszont kevésbé lett volna igazságtalan. Anyai nagyapámtól elvettek két taxit, ezért hetvenezer forint kárpótlást kaptunk. Nem azt mondom, hogy két vadonás új, lezsírozott autót kellett volna kapnunk. Bakonyi sváb bácsik mesélték a '94-es kampányban, hogy 1948-ig az övék voltak a környező erdők. Először elvették tőlük a kommunisták, nem hitték, hogy valaha vissza fogják kapni. Aztán egyszer csak elhúzták a mézesmadzagot az orruk előtt, majd a kárpótlási árverésen megjelentek a városi ügyvédek és másodszor is elvitték, ami az övék volt. Akkor inkább ne csinált volna senki semmit, mondták könnyezve.

Most már könnyebb kérdések következnek. Ki különb a Deákné vásznánál?

?

Ki különb a Deákné vásznánál?

Hááát... Ez könnyed kérdés? Akkor valószínűleg velem van a hiba. Ha annak a kétmillió ember szemével vizsgálom a valóságot, akik a két nagy, elkötelezett tábor között vannak, és akiket senkinek sem sikerült még megmozgatni választáson, akkor sikerrel járt az a törekvés, hogy az egész politikai elitet hiteltelenné tegyék, tehát senki sem különb a Deákné vásznánál. A választást majd eldöntők jelentős része is kiigazodásra képtelen állapotban van. Nem a saját hibájából, hanem mert szándékosan ide juttatták. A tömegdemokráciák végét jelenti a tömegmédia.

Száraz vagy vizes borotválkozás?

?

Hát, hogy melyiket preferálja?

Pengével borotválkozom és habbal.

Igaz az a pletyka, hogy egyszer megszabadult a bajuszától?

Többször is.

Miért?

Alapvetően egészségügyi okból. Néha jót tesz az ember bajszának, ha teljesen levágja, a rajta lévő bőrnek is.

Akkor nem fogadalom miatt?

Nem, nem. De, egyszer fogadtam meg ilyet, de ez nem jó ómen, mert a 2002-es választások előtt valamelyik újságíró tett fel hasonló kérdést és akkor azt mondtam, hogy hajlandó vagyok levágni a bajszom, ha nyerünk. Többet ilyen fogadalmat nem teszek. A nyaraláskor amúgy egy inkognitót jelent a bajusznélküliség, mert nem ismernek fel.

Nagyfröccs vagy hosszúlépés?

Radikális véleményem van a borokról is. Az a bor, amelyiket vízzel kell elviselhetővé tenni, az nem méltó arra, hogy megigyuk. A bort meg a vizet külön iszom, persze egy kiadós meló után, ha nincsen sör, jólesik a fröccs is. A száraz vörösbort szeretem leginkább.

Mi az a hanghordozó, amit utoljára vásárolt?

A középső gyerekemnek a születésnapjára a P. Mobil első nagylemezét, még Vikidál Gyulával.

Mit szeret legjobban a parlamentben?

Mit szeretek legjobban a parlamentben? A szobrokat.

Mert nem beszélnek?

Igen, és még van bennük némi méltóság.

Ki a kedvenc politikusa a túloldalról?

Már nincs ilyen. Olyan is kevés van, aki egyáltalán nem irritál, ha a közelébe kerülök, amit egyébként nagyon sajnálok, hogy így alakult. Ma már azt a ami a politikusok között még 1998-ig természetes volt - beszélgetés egy folyosón, meccs a parlamenti focicsapatban - ma már képmutatásnak tartanám, különösen tavaly december 5. óta. Nincs miről beszélni és nincs kivel. Szerencsétlen Antalóczy Attila megtört politikai karrierjéért én is felelősséget érzek, mert ilyen típusú kérdéseknél korábban még az ő nevét mondtam.

Meg is lett a következménye...

Az egy dolog, hogy nem került be a következő parlamentbe, holott kétszer is egyéni mandátumot nyert, és amikor 1990-ben megcsinálta az MSZP-t még az angyalföldi melósember is kiköpött. Ehhez képest az akkor még a spájzban lapító apparátcsikok, akik gyakorlatilag már 1994-re visszavették a pártot, 2002-ben úgy pöckölték le az asztalról, mintha egy utolsó, tehetségtelen senkiházi lett volna, csak azért, mert volt önálló véleménye, és nem gyűlölt bennünket megfelelő mértékben. Akikkel a kezdetekkor még szót lehetett érteni, azok vagy így jártak, vagy önként kiszálltak, vagy "bedarálták" őket, már nem akarnak semmi mást, csak képviselők maradni.

Az SZDSZ-esekkel ennyire elmérgesedett a viszony, hogy meg sem említi őket? Pedig 1990-ben közös jelöltje volt szabad demokratáknak és a Fidesznek.

Igen, ez egy olyan sötét foltja az életrajzomnak, amit magyaráznom kell. Pápán azonban valóban kivételes helyzet volt 1990-ben, ahol csak a Fidesz volt megszervezve, az SZDSZ nem. A Fidesz pápai csoportja volt az első ellenzéki szervezet Veszprém megyében, ennek megfelelően kivételes helyzet alakult ki: mi voltunk az "idősebb testvér" a csenevész öcsi" mellett.

A Gyurcsány családot ismerte Pápáról?

Egy általános iskolába és gimnáziumba jártam a Gyurcsánnyal. Az történt, ami történni szokott: a korban alattunk lévők közül csak a lányokat ismertük, közülük is csak azokat, akik esztétikai értelemben figyelemre méltó személyiségek voltak. Az, hogy létezik Gyurcsány Ferenc, onnan tudtam, hogy a velünk egy házban lakó kislány az ő osztálytársa volt.

Az igaz, hogy a Pápán élő nagybátyja MSZP-s és a helyi képviselőtestület tagja?

Mi több, "hiperaktív" tagja, és talán még az országos választmánynak is tagja..

Tudnak beszélni a politikáról?

Már nem. Már nem.

Mi volt a választóvonal?

A Kende könyv. Az MSZP 2002-ben átlépett egy olyan határt, ami megmérgezte az emberi viszonyokat. A szocialisták azt csinálják, hogy megvádolják azzal a politikai ellenfelet, amit éppen ők fognak csinálni. Jó előre csalást emlegetnek a választások előtt, majd áthágnak minden írott és íratlan szabályt; ártatlan arccal szörnyülködnek a "szélsőséges" hangnem miatt, s ipari méretűvé növesztik gyalázkodó gépezetüket. A Kende könyvből, aki a rám vonatkozó részt végig tudta olvasni, és annak a pártnak még tagja tudott maradni, azzal, természetesen megőrizve a rokoni jó viszonyt, politikáról nem tudok beszélgetni.

Családi ebédek?

Áááá. Le tudnánk ülni, ha keresnénk rá a lehetőséget, de már régóta nem keressük.

Árokásás vagy sárdobálás?

[Sóhajtozik, nem tudja, mit mondjon] Mit jelent a vagy?

Melyik a szimpatikusabb?

Hát, a sárdobálás bizonyos szempontból elválaszthatatlan a politikától, bár a politikai kultúrája válogatja, hogy ez milyen szintet ér el. Hogy ez a mérce hol húzódik, abban nagy szerepe van a politikán kívüli világnak, például annak az értelmiségnek, amelyik nem olvasta vagy nem gondolta komolyan Bibó Istvánnak az Elit és szociális érzék című tanulmányát. Árokásás? Az komolyabb dolog, mert az képes hideg polgárháborús állapotokat előidézni, de ez nem 1990, hanem 1945 után kezdődött, amikor volt egy olyan politikai garnitúra, amelyik képes volt a saját népe ellen fordulni, sok esetben túllihegve a moszkvai elvárásokat.

Újpest vagy Fradi?

Nagyon kínos kérdés, én 1966 óta Farkas, Mészöly és a többiek hatására Vasas drukker vagyok, vagy voltam, ameddig a magyar focit komolyan lehetett venni. Ma is szimpatizálok, de leszámítva a szülővárosom egyre reménytelenebb helyzetben lévő csapatát azoknak szurkolok, akik színt visznek a magyar futballvilágba. Vagyis inkább az Újpest, mint a Fradi, de a Debrecennek drukkolok elsősorban.

Milyen könyvet olvas most?

Az Előretolt helyőrséget, lefekvés után, elalvás előtt, a kettő között negyed óra szokott eltelni. A legutóbbi olvasmányélményem amúgy Móricz Erdélyi trilógiája, be kellett pótolnom, mert középiskolás koromban nem olvastam, de nem is bántam meg, hogy csak most olvastam. Megrázóak a párhuzamok. A másik könyv szintén egy régi adósság, az Erdély aranykora Jókaitól.

Mit vett utoljára a felesége névnapjára, születésnapjára?

Az az igazság, hogy a legutóbbi születésnapi ajándékkal, holott az hónapokkal ezelőtt volt, még mindig tartozom. Megköszöntöttem a feleségem, nem felejtettem el, de miután kifogytam az ötletekből, megkérdeztem, hogy mit szeretne és egy szobabiciklit kért.

Ha feltalálnák az időgépet, akkor melyik korba menne vissza?

Ha közéleti szereplő lehetnék, akkor a két világháború közötti világba, bármilyen színekben, szociáldemokrata, kisgazda vagy kormánypárti színekben.