Hagyó a szinglipartiról sztorizik a közgyűlésen

2007.11.29. 14:22
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Elvileg már 22 perce vége a szünetnek, de nagyjából csak a főpolgármester ért vissza a tervezett kezdés idejére, vagyis délután kettőre. Interpellációk, kérdések következnek, ha mindenki visszaért kiadós ebédjéről. Egyelőre félház sincs.
    Vége a szünetnek
  • A nehezen követhető napirendi szavazás során Hock Zoltán visszavonta a metróberuházás leállítását célzó javaslatát, a kiosztott végleges napirendben azonban mégis szerepel e kérdés. Ez megzavarta a tudósítókat némileg, mert az előterjesztáés címe nem változott meg, csupán a tartalma, vagyis az MDF csonkított javaslata az, hogy a metróberuházás helyzetéről essék majd szó. Lesz is, az interpellációk után.

  • Rétvári Bence kereszténydemokrata képviselő azt firtatta kérdésében, miért kellett a BKV-nak örökbefogadnia egy Combino mintájú tehenet. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes válaszában közölte, hogy a BKV hatszázezer forintot fizetett az alkotásért, a bevételt pedig daganatos gyerekek és családtagjaik támogatására fordították. Rétvári viszontválaszában idézte a közszolgálati híradó információit, miszerint 200 ezer forintos összeg fordítódott jótékony célra a pénzből, hiszen azt egy reklámcégnek, nem pedig a kedvezményezett alapítványnak fizették be. Révtári jelezte, azért csak kérdést intézett, s nem interpellációt, mert nem akarta a közgyűlést olyan helyzetbe hozni, hogy egy tehénről szavazni kelljen.
  • A BKV aktuális tarifáit, menetrendi információkat tartalmazó kiadványt juttatott el 900 ezer budapesti háztratásba. Ughyí Attila fideszes képviselő azért interpellálta Hagyó Miklóst, hogy megtudja, mi szükség volt a kiadványra, amikor hamarosan új tarifák lépnek életbe. kifogásolta, hogy a kiadványban három köszöntő is olvasható, egy a főpolgármestertől, egy Hagyótól, egy pedig Antal Attila BKV-vezérigazgatótól.

    Érthetetlennek nevezte, hogy a kiadvány egy Budapest térképet is tartalmaz, amikor az egy turistának jól jöhet, egy fővárosinak viszont nyilvánvalóan van az otthonában ilyen. Hagyó válaszában leszögezte, a kiadvány tájékoztatási célokat szolgált, ami a BKV-nak elemi kötelessége, hiszen hiába van a világhálón minden információ, amikor azt csak az utasok tizede használja. Hagyó szerint a köszöntők az alapvető udvariasság részét képezik. Hagyó jelezte, az új tarifákról egy új kiadványból értesülhetnek majd a budapestiek. Ughy Attila nem, a közgyűlés viszont elfogadta a választ.
  • A Lengyel Gyula kereskedelmi szakközépiskola diákjai kezdtek el tüntetni az ebédszünet ideje alatt a Fővárosi Közgyűlés épülete előtt. A gyerekek "407" feliratú táblát tartottak maguk elé, amiket többek között Demszky Gábor is megnézhetett.

    Fotók: Huszti István

    A város legidősebb, 150 éves középiskoláját még a nyáron szüntette meg létszámhiányra hivatkozva a főváros, és vonta össze a II. Rákócz Ferenc középiskolával. Ma a közgyűlés leszavazta, hogy újratárgyalják az iskola helyzetét.

    "A főváros oktatásügyi osztálya hazudik! Nem 360-an vagyunk, hanem 407-en. Van sportpályánk és szép aulánk!" - mondta az Indexnek az iskola tanárnője.

    Gyakorlatilag ugyanis az iskola nem olvadt össze a II. Rákóczival: ott ugyanis nincs hely, a gyerekek pedig még mindig az eredeti, valaha Lengyel Gyuláról elnevezett iskola épületébe járnak, csak éppen II. Rákóczi Ferenc "telephelyének" nevezik. Az egyik 12. osztályos diáktól azt is megtudtuk, annyira kedveli iskoláját, hogy még a szakmai továbbképzést is ott szeretné folytatni.

    A be nem jelentett, békés, még csak nem is hangos tüntetést 3 rendőr oszlatta fel.

  • Újabb óriási útberuházás elé néz Budapest, bár egyelőre csak tervek, viták vannak, pénz még nincs rá: a külső keleti körút a 17. és 18. kerületet (az M5-öst, a ferihegyi utat, az Üllői utat) szelné át - mintegy levágva az M0-ás hasát. A nyomvonal ellen mind a két kerület tiltakozik. A Szentimre-kertvárost ugyanis keresztbe vágná a 2x3 sávos út, ami a lakók számára - a zaj- és környezetszennyezés megnövekedése miatt elfogadhatatlan.

    A közgyűlésnek ma kellett volna döntenie a fővárosi keretterv módosításáról, de ez a szakasz várhatóan elmarad. A körút első szakaszáról (Grassalkovich utca-Vecsés út-Flór Ferenc utca) már korábban döntött a közgyűlés, most a 2. szakasz (Flór Ferenc utca-Újmajori dűlő-Régi Vám sor) van soron, de a kertvárosi szakaszról később döntenek. A közgyűlésben lobbizó lakók a mélyvezetésű alagútra szavaznának, bár elismerik, hogy az igen költséges megoldás volna (a 4-es metró alagútjának többszörösét kéne megéíteni), még akkor is, ha egyenes lenne a nyomvonal.

  • Rétvári Bence a főpolgármestert interpellálta abban az ügyben, hogy a főváros jogsegélyt biztosít azoknak, akik az Erzsébet híd lezárása miatt elkéstek a munkából. Felvetette, azoknak is segít-e a főváros, akiket tavaly megvertek, illetve mikor tűnnek el a traktorral behajtani tilos táblák. Felvetette azt is, hogy érthetetlen, miért kellett kitüntetni Gergényi Pétert a tavalyi események után.

    Demszky reakciójában leszögezte, Gergényi kitüntetését valamennyi közgyűlési frakció támogatta, kivéve a KDNP-t, mivel nekik akkoriban nem volt önálló frakciója. Leszögezte azt is, a jogsértéseket, függetlenül attól, ki követte el, felelősségrevonásnak kell követnie, ahogy ezt korábban is szorgalmazta. Szerinte a hídblokád utáni jogsegély a szabályokkal való visszaélés elleni fellépés, ilyen célt szolgálnak szerinte a traktoros táblák is. Megemlítette még, a sajtót ért rendőri intézkedések ügyében is felemelte a szavát, mert elfogadhatatlannak tartja a történteket. A képviselő nem, a közgyűlés elfogadta a választ.
  • Mint egy fedett uszodában, olyan hangzavar van
    Tarlós István beszél, de nagy a zaj. Arra kérte Demszkyt, csináljon valamit a zajjal, mert olyan hangzavar van, mint egy fedett uszodában. "Már fáj is a fejem" - mondta.
  • Az MDF frakcióvezetője, Hock Zoltán nem említve, hogy vasárnap még a metróberuházás leállítása mellett érvelt, most már csak a beruházás finanszírozhatósága objektív bemutatására kérte a városvezetést. Állítólag csak politikai manőver volt részéről a metrótrükk, csak némi nézettséget akart magának szerezni. Mindenesetre kedélyes vita alakult ki a témáról.
  • Az MDF-es városatya földbe döngölését Tarlós kezdte, aki eltráfélkozott azon, hogy az MDF-nek hogyan jutott eszébe vasárnap délelőtt egy ügyes politikai üzenettel, a metróleállítással a hírekbe verekednie magát. Hock Tarlós beszéde alatt visszabújt saját gallérjába. Pedig a szocialista kormányzati nyálgép, Steiner Pál még fel sem szólalt. Tarlós szerint Hock megmaradt, a finanszírozás átláthatóságát köetelő javaslatával is elkésett: a Fidesz ezt már átverte a közgyűlésen, a negyedéves metrójelentés, az év utolsó közgyűlésén, december 20-án lesz ismert.
  • Ott a rágó

    Steiner Pál, aki valószínűleg még a világvége napján is a kormányzati sikerekről fogja győzködni az úr angyalait, szürreális beszédet mondott, amelyben egyrészt Hock "Metróleállító" Zoltán értelmetlen felvetésére tért ki, majd rávilágított, a metróberuházás akár egy családi ház, gyötrelmesen épül ugyan, de legalább a fővárosiak örömére. "Reméljük, egyszer majd száguldozni fog" - fogalmazott, mire többen nevetgélni kezdtek, majd valaki bekiabált: "Persze a 300 méterre lévő állomások között." Steiner Pál végül arra kérte Tarlós Istvánt, hívja vissza az általa jelölt Vitézy Dávidot, a VEKE szóvivőjét a BKV felügyelőbizottságából, mert sztrájkot szít. Tarlós István válaszában kérte, mutasson bizonyítékot Steiner, aki ennek nem tudott eleget tenni.
  • Rágó van a füle mögött (Fotó: Huszti István)
    Megfigyeltük, hogy Steiner Pál a füle mögé tesz rágóját, mikor beszélni kezd. Szép és laza.
  • A közgyűlés lényegében egyhangúan elfogadta, hogy az MDF javaslatára jelentést kell tenni a következő közgyűlésen a városvezetésnek a 4-es metró beruházásának helyzetéről. Erről amúgy is lett volna szó, de azért még egy záróvitát is lenyomtak a képviselők, amelyben mindenféléről esett szó, a metróról viszont alig. Steiner Pál például a metróvitában Vitézy Dávidot szídta, amiért szerinte tüntetésre buzdította a BKV-sokat. jelezte, Vitézy pert ígért, de az nem tart sehol, a hallgatás meg belegyezés. Tarlós Steineren válaszul azt kérte számon, hogy Nyakó István MSZP-szóvivő azt állította, feljelentést tesz a fideszes aláírásgyűjtések miatt az ügyészségen, és ez azóta se történt meg.
  • "Olyan ciki a 4-es metró, hogy Steinernek másról kellett beszélnie" - reagált a közgyűlésben elhangzottakra Vitézy Dávid, aki elmondta, készül a perre az őt sztájkra való felszólítással vádoló szakszervezet ellen, de az MSZP-frakciónak nem fog másolatot küldeni róla.
  • cikkünk a témában:

    Drágább lett és csúszik a Szabadság híd felújítása

    Bár annak idején a metróberuházás miatt kezdtek bele a híd felújításába, most mégis a metró miatt csúszik, a díszkivilágítás miatt drágul a felújítás mintegy 600 millió forinttal. Van esély azonban arra is, hogy az egész beruházásból kétmilliárdot az Unió álljon, adta hírül az Inforádió.
  • A koalíciós többség megszavazta a szemétdíj, a csatornadíj és a szennyvízszippantás jövő évi tarifáit. Mindhárom díj az inflációt meghaladó mértékben emelkedik, jelentette az Inforádió.

    Bővebben>>