Gyurcsánynak a bizalom ellenére is mennie kéne
Inkább az MSZP vereségeként értékeli az önkormányzati választást a közvélemény, mint a Fidesz győzelmeként, derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből. A kutatók különösnek tartják, hogy még a Fidesz szavazóinak a fele is inkább a kormánypárt bukásaként értékeli az eredményeket.
Amúgy a megkérdezettek 81 százaléka emlékezett úgy, hogy részt vett a választásokon, bár a valós részvétel csak 53 százalékos volt.
Mindenképpen mondjon le
A megkérdezettek 49 százaléka szerint a választási eredmények tükrében Gyurcsány Ferencnek le kéne mondania, 45 százalék szerint viszont folytatnia kéne. A Fidesz szavazóinak 90 százaléka lemondatná, az MSZP szavazóinak 93 százaléka megtartaná Gyurcsányt. A bizonytalanok 46 százaléka a távozás, 40 százaléka a folytatás mellett van.
Gyurcsány kezdeményezését a bizalmi szavazásról a megkérdezettek 64 százaléka tartotta jó ötletnek. A Fidesz táborában viszonylag nagy a zavar, hiszen 49 százalék támogatja, 48 százalék ellenzi a bizalmi szavazást. A teljes közvélemény 47 százaléka úgy véli, Gyurcsánynak akkor is távoznia kell, ha bizalmat kap, ennél kevesebben, 46 százaléknyian vélik úgy, hogy akkor maradhat.
A közvélemény többsége, 54 százaléka nem értett egyet Orbán Viktos 72 órás ultimátumával. Az ellenzék vezérének javaslata csak a Fidesz szavazói körében nyerte el a többség (78 százalék) tetszését, még a bizonytalanok 55 százaléka is elutasította azt.