Jenő
-3 °C
6 °C

Kubatov a mennybe ment

2008.03.10. 12:46
A Fidesz-főnökség számára dilemmát hozott az átütő népszavazási győzelem: március 15-én a saját tábor öntudatát erősítve keményen neki kell-e menni a vereséget szenvedett miniszterelnöknek, vagy visszafogottan ünnepelni, és nem elriasztani az igennel szavazó MSZP-seket.

Mi legyen Gyurcsány Ferenccel? Két táborra szakadt a pártelnök, Orbán Viktor mögött álló vonal. Egyelőre nem dőlt el, hogy a Fidesz hogyan próbálja meg kihasználni a népszavazás eredményét.

A pártban sokan vannak olyanok, akik csalódtak a pártelnök vasárnap esti beszéde miatt. A kemény hangnem hívei hiányolták Orbán korábbi harciasságát, aki most a látszatát is kerülte az agresszivitásnak. A Fidesz-elnök feltűnően óvatosan fogalmazott, és egyszer sem ment el addig, hogy az eredmények alapján lemondásra szólítsa fel a miniszterelnököt. A keményvonalasok azt szeretnék, ha a párt vezetője legalább március 15-én éreztetné táborával, hogy nem vesztette el támadókedvét, és továbbra is a kormány leváltása a cél.

A másik tábor azonban továbbra is megfontoltságra és visszafogottságra igyekszik rábírni Orbánt. Szerintük ugyanis a népszavazás eredményei alapján egyértelmű, hogy az MSZP támogatói közül is sokan átszavaztak. A kibővült szimpatizánsi kör azonban csak akkor maradhat együtt, ha Orbán továbbra sem veszi elő a megosztó politikus viselkedését.

Az Index információi szerint a visszafogott hangnem folytatása mellett érvel a pártelnöknél Kubatov Gábor is, aki személyesen is eredményként könyvelheti el a népszavazást. Az ellenzéki pártban ugyanis úgy vélik, hogy a 85 százalékos igen győzelem jelentős részben a pártigazgató által irányított mozgósító kampányának köszönhető. A Kubatov több ezer fős stábja a szavazás előtti utolsó napokban telefonon, levélben is próbálta elérni a szavazókat.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?