További Belföld cikkek
-
Találkozott az igazságügyi miniszterrel Renner Erika
- Változnak a jegyárak a BKK-nál, mutatjuk a részleteket
- Szakadozik a felhőzet, de nem szabadulunk könnyen a komor időjárástól
- Csak a pénz számít a fiataloknak, a bolygó simán feláldozható
- Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Kullai Tamás hetedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott szerdán a Zuschlag-perben a bizonyítási eljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Kullai Tamás vallomást tett és válaszolt a bíróság kérdéseire. A vádlott 1998 óta tagja az MSZP-nek, de párttagságát saját kérésére 2007-ben felfüggesztették. 2002-2006 között az MSZP önkormányzati képviselője volt Kecskeméten. Elmondása szerint "pártvonalon" közösen dolgozott Zuschlag Jánossal. Az MSZP kecskeméti szervezetének korábban elnökségi tagja volt, valamint a párt ifjúsági szervezetének városi és megyei vezetésében is dolgozott.
Vallomásában büntetőjogi felelősségét nem ismerte el. Kijelentette: fenntartja a nyomozati szakban tett vallomását.
"Engem megtévesztettek", mondta a vádlott, aki a bíróság előtt felolvasta vallomását, melynek lényege az volt, hogy ugyan két egyesület elnöki tisztét is elvállalta, de semmiről nem tudott.
Fodor Endre tanácsvezető bíró felolvasta Kullai Tamás nyomozati szakban tett vallomását, mely szerint tudott az általa vezetett egyesületek által beadott pályázatokról, a bankszámlákról személyesen vette fel a pályázatokon elnyert pénzeket, és azokat átadta Katus Ferenc harmadrendű vádlottnak.
Zuschlag arra kérte, ne emlékezzen semmire
A bírói tanács elnöke felolvasott és lejátszott egy 2007-ben lehallgatott telefonbeszélgetést, melyben Zuschlag János instrukciókat adott a nyomozás megkezdése után Kullai Tamásnak. A beszélgetésben arról tájékoztatta, hogy az általa vezetett egyesületek miatt a rendőrség vizsgálódik. Zuschlag János arra kérte Kullait, hogy ne emlékezzen semmire, majd arra figyelmeztette, hogy azt kell vallania, hogy "téged Kisbaranyi László annak idején megkért" az egyesületek vezetésére. (Kisbaranyi László kiskunhalasi lakos végezte egy ideig az egyesületek könyvelését, részt vett az egyesületekkel kapcsolatos munkálatokban, de 2004-ben meghalt.)
Zuschlag János utalt a rendőrség eljárására, szavai szerint "két éve nem találtak semmit és rájuk jött megint a roham".
Kullai Tamás több alkalommal ellentmondásba került a bíróság előtt tett és a nyomozás során rögzített vallomásával.
Kullai Tamás vádlott az Atlasz Egyesületnek és az Y-Generáció Egyesületnek volt szavai szerint "tiszteletbeli elnöke".
Annak ellenére, hogy a bíróság előtt tett vallomása szerint Kullai Tamás nem tudott semmi konkrétumról, az Atlasz Egyesület által benyújtott pályázatok révén 2003 és 2005 között 9,5 millió forint pályázaton elnyert támogatást vett fel a bankszámláról, és vallomása szerint azt átadta Katus Ferencnek.
Katus Ferenc harmadrendű vádlott Zuschlag Jánossal együtt MSZP-s önkormányzati képviselő volt Kiskunhalason, de a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés MSZP frakciójának is mindketten tagjai voltak kizárásukig.
Fodor Endre tanácsvezető bíró Vámosi Zsolt nyolcadrendű vádlott kihallgatásával folytatja a bizonyítási eljárást.
A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel
Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.
március 22., 18:45
- Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik
Főleg az, hogy mit esznek.
március 22., 15:52
- Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben
Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.
március 22., 15:07
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.
március 22., 19:42
- Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
március 22., 17:27
- Belföld
Találkozott az igazságügyi miniszterrel Renner Erika
Az áldozatok védelméről volt szó.
57 perce
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten
A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.
március 22., 17:21
- Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre
Videó is készült az elfogás pillanatairól.
március 22., 13:22
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást
Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.
1 órája
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Belföld
A bíróság elítélte a képviselőt, aki újraindul, miközben az egyik fő szereplő hiányzik
Összecsapás közeleg.
március 22., 13:34
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Címlapon
Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Mianmarban – folytatódik a túlélők utáni kutatás
Több ország mentőalakulatokat és segélyszállítmányokat küldött az ázsiai országnak.
16 perce
- Címlapon
J. D. Vance Grönlandra látogatott, meglepte a mínusz 18 fokos hideg
Az amerikai alelnök élesen kritizálta Dániát.
1 órája
- Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
március 22., 11:53
- Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért
Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.
március 22., 11:21
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.
március 22., 10:56
- Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket
Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.
március 22., 12:24
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51