Ellenség furakodott az Első Magyar Lakóparkba

Tudom, lesz majd egyszer valaki, aki megírja az Első Magyar Lakópark vidámnak induló, ám keservesen végződő regényét. A szerző nem számíthat irodalmi Nobel-díjra, zsíros külföldi ösztöndíjakra, Grass és Böll, Pelevin és Esterházy sírig tartó barátságára. Ellenben az igaz magyarok szeretni fogják. És ez az érzés semmi máshoz nem fogható.

Előtérben a magyar eszmeiség

Az Első Magyar Lakóparkba történő belépésünk igazi fordulatot hoz a cselekmény szövésében. Addigra túl vagyunk a főhős megismerésén. Esztergály Elődnek hívják a szellemi vezetőt, melegbarna szemű magyar, aki egy személyben irányítja a vállalkozást annak minden előnyével és kockázatával együtt. Tárgyal a leendő lakókkal, portugálokkal üvölt a késve szállított laminált parketta miatt, szerződést köt a Pest megyei Kisokos üzletkötőjével, szerkeszti a Turánt, nyilatkozik a Magyar Rádió riporterének. Azt mondja a mikrofonba - a regénynek különben hiteles forrásokkal jól ellátottnak kell lenni -, hogy "célom a sok-sok meggazdagodott ember és külföldiek által vásárolt lakóparkokkal szemben egy olyat csinálni, ahol csak magyarok vannak, ahol a magyar eszmeiséget helyezzük előtérbe, az egész életmódot ennek szenteljük".

Konrádot és Bajort nem hívják

Az Első Magyar Lakópark Gödöllő határában van, máriabesnyői búcsújáró-helytől két, Teleki Pál sírjától egy köpésre. A Turán - a magyar eredetkutatók lapja, aki nem tudná - ekkorra a grandiózus vállalkozás PR-lapjává válik. A címlapon a lakópark központjában lévő Magyar Ház, ahová - egy Magyar Fórumból vett Esztergály-idézettel - "Konrád Györgyöt vagy Bajor Imrét nem hívjuk meg". A hátlapra, erre az oly értékes hirdetési felületre is a Magyar Ház egy másik látványrajza kerül, előtérben kis patakkal, amelyen híd ível át, hogy a földi halandók is száraz lábbal kelhessenek át. A 104. oldalon, Tűzőrzők-rovat, az Esztergály Előddel készült öninterjú olvasható.

Az első próba

Az Első Magyar Lakópark regényében felbukkanásom hozhat fordulatot, noha ezzel együtt mellékszereplő vagyok. HÉV-re szállok, a gödöllői buszállomáson helyi járattal megyek Máriabesnyőig, a templom előtt keresztet vetek, a tragikus sorsú Teleki sírjánál imát mondok, a lakópark bejáratánál egy kölykét óvó farkaskutya miatt megtorpanok. Be kell telefonálnom, hogy jöjjön valaki értem. Nem vall nagy bátorságra, félek, az első próbát rögtön elbuktam.

Alvállalkozók szívják

Az Első Magyar Lakópark irodái a csődbe ment koporsógyártó üzemhez tartoztak valamikor, de a gödöllőiek nem az ötéves terveknek megfelelő ütemben haláloztak, ezért az elmúlásra építő vállalkozás szép csendben kimúlt. A regény olvasói majd látni fogják, hogy a mérnökök és a munkások, a titkárnők és a szerződés aláírására váró alvállalkozók ugyanúgy nyüzsögnek a folyosókon, főzik a kávét, szívják a cigarettát, mint a hasonló profilú bajor, spanyol, amerikai és izraeli vállalkozásoknál. Csakhogy itt sokkal könnyebb eljutni a tulajdonosig.

Kormorán a fizetésből

Családom anyagi tűrőképességének határairól beszélünk, a hitelképességünkről, négyzetméterekről, tájolásról, szobaszámról. Esztergály irodájában hosszas keresgélés után fedeztem fel a vállalkozás egyedülállóságára utaló jeleket. A sarokban egy összetekert nemzetiszínű lobogó dőlt a falnak, az ajtó tetején egy eredetkutatásról szóló film szerződésének aláírását ábrázoló színes felvétel, egy kartondobozban a legfrissebb Turán számai várakoznak arra, hogy a vevőjelölteknek ajándékozzák. Esztergály egy másik dobozban nyolc Kormorán CD-t talál. Átkiabál megszeppent kollégáinak a másik helyiségbe egy kis ablakon keresztül: (valamikor ezen keresztül fizették ki a koporsó árát az elhunytak hozzátartozói) "Tessék venni Kormorán CD-ket! Ezzel is a magyar mozgalmat támogatjátok." Válasz nem érkezik. "Különben nem is kell vennetek. Majd levonom a fizetésetekből." Később a csempésekkel tárgyal: "Nem tudok menni az anyagért, mert az MDF és a MIÉP között kell békítenem."

A fordulópont

Mondom, ennyi utal mindössze arra, hogy nem bajor, spanyol, amerikai vagy izraeli lakópark-építő céggel van dolgunk. Különben már az árról egyezkedünk. Esztergály úr nagy élvezettel turkál pénztárcámban, csorgatja nyálát banki átutalásaimra, méri fel aprólékosan jelenlegi ingatlanom állapotát. Nyolcvan négyzetméteres földszinti lakás 23 millió - tíz perccel később 25 milliót mond -, kilencvenhárom négyzetméteres tetőteres lakás 27-28 millió, egy egész ház, rengeteg négyzetméter - ez éri meg a legjobban - 31 millió. A pénz azonban itt nem a tőkés gazdagodását, hanem a lakópark központját, a Magyar Ház felépítését szolgálja, ahol kulturális programokon vehetnek részt a lakók, tudományos konferencián a meghívott tudósok. Megbeszéljük, hogy hétvégén együtt ebédelünk, akkor már magammal hozom kedves feleségem. A megírásra váró regény itt éri el végre fordulópontját.

"Esztergály úr, van egy kis probléma" - köszörülöm meg torkom, sütöm le szemem, nézek rá, mint apámra. "Tisztában vagyok a lakópark ideológiai hátterével, és be kell vallanom, hogy a feleségem, khm, francia." Kabát van már rajtam, gyengéden megérinti karomat, és rám néz azokkal a melegbarna szemeivel. Most olyan, akár egy magyarok zsírján hízó izraeli építési vállalkozó. "Nem baj, ilyen beütés úgyis hiányzott. Kötöttek le itt már lakást olaszok magyar feleségekkel, hollandok és amerikaiak is."

Teleki sírját tapossák

Az Első Magyar Lakópark vidámnak induló regénye innen szürrealista látomássá változik. A néhány év alatt elkészült lakópark kis terein bográcsban sütik majd a milánói makarónit, a besnyei csöndet holland fapapucs kopogása veri fel, hamburgerarcú amerikai gyerekek Teleki sírját tapossák. Cserébe szombat esténként Esztergály úr kollokviumát kell végighallgatni arról, hogy mindenki magyar.