Az autópálya-szerződéseket is elővenné a Fidesz
Garantált profit?
Ha a hosszú távú áramvásárlási szerződések esetében felmerül
a piaci egyenlőség és a verseny sérelme, akkor a szintén hosszú távú
autópálya-koncessziók esetében is erősen aggályos a 20-25 évre
államilag garantált profit - nyilatkozta a Népszabadságnak Fónagy
János. Az Orbán-kormány egykori közlekedési minisztere közölte:
indokolt lenne az autópálya-szerződések felülvizsgálata is.
A Népszabadság cikke >>>
Laza igazodás
Listaállítás és szövetségkötés - az utcákon zajló kampány
mellett ez is foglalkoztatja az MSZP és a Fidesz vezetőit. A
szocialisták várhatóan a héten bólintanak rá a liberálisokkal
kötendő választási megállapodásokra. A Népszava úgy tudja, a
választások első fordulójáig nem várható, hogy szorosabb választási
szövetséget köt a két kormányzó párt.
Részéletek a Népszavában >>>
Álcivilek a holdudvarban
Azt már most valószínűsíthetjük, hogy a választások közeledtével egyre több, pártokhoz köthető "civil" szervezet alakul majd – írja a Magyar Hírlap. Szocialista polgári köröknek tartották régen az MSZP-s Sikeres Magyarországért mozgalom tagjait, akik eddig távol maradtak a politikától. A Fidesz mellett több civilnek álcázott csoport működik, a kisebb pártok nem élnek az ilyen mozgósító eszközökkel.
A Magyar Hírlap cikke >>>