MSZP: a társadalmi liftek és a politikai hidak éve

2003.01.06. 13:38
Azokon a területeken, ahol az Orbán-kormány sikereket tudott elérni, a Medgyessy-kabinet is hasonló eredményekre törekszik - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője és Juhász Gábor, a párt frakcióvezető-helyettese értékelte az elmúlt évet.
A társadalmi liftek és a politikai hidak esztendeje volt a 2002-es - hangzott el Lendvai Ildikó frakcióvezető és Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján. A politikusasszony elmondta: az előbbi kifejezés alatt a területi és társadalmi esélyegyenlőségre irányuló törekvést, az utóbbin a politikai hidegháború után beköszöntő enyhülést kell érteni. Az MSZP azt szeretné, ha a társadalmat nem kereszteznék politikai árkok.

Lendvai Ildikó a több mint fél éves szocialista kormányzás eredményei között említette, hogy a hátrányos térségek felzárkóztatására, a nyugdíjasok és szegény családok támogatására a korábbinál több pénz jut, míg az adó kevésbé terheli az átlagcsaládokat.

A szocialista frakcióvezető kitért arra is, hogy azokon a területeken, ahol az Orbán-kormány sikereket tudott elérni, a Medgyessy-kabinet is hasonló eredmények elérésére törekszik. Különbség legfeljebb az eszközökben lehet. Példaként említette a családközpontú politikát, a lakásépítési és -vásárlási támogatást, a vállalkozóbarát politikát.

Van, amikor a hidat az egyik oldalról kezdik el építeni, habár két oldalról szokás - említette Lendvai a Fidesz és az MSZP kapcsolatáról. A frakcióvezető örömét fejezte ki, hogy az első száz nap programját, valamint az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást az ellenzék is megszavazta, ugyanakkor felhívta a figyelmet a szocialisták hibajavító képességére a Nemzeti Színház vagy a Hattyúház kapcsán.

A következő év feladatairól szólva kijelentette, hogy az oktatás, a munkahelyteremtés és az informatika kap kiemelt szerepet. Ez utóbbi költségvetési támogatása például harminc százalékkal nőtt, a magyar iskolákba pedig húszezer új számítógépet juttatnak.

A köztársasági elnök által visszaküldött szociális törvény kapcsán reményét fejezte ki, hogy "happy end lesz a dráma vége".

Juhász Gábor Magyarország EU-csatlakozását olyan négyszer száz méteres váltófutáshoz hasonlította, melyben a szocialisták a befutók, míg a váltó előző tagja, a Fidesz, felugrott a Medgyessy-kormány hátára, miközben azt hajtogatja: miért nem megyünk gyorsabban? A frakcióvezető-helyettes sikeresnek ítélte a lezárult tárgyalásokat. Ezeknek eredményeként 2004 és 2006 között 336 milliárd forintot nyer Magyarország.