Lenin-szoborban csempészik vissza a kommunizmust
A képviselő testület, kulturális bizottságának tagja, Szántó Péter az Indexnek elmondta, hogy nem politikai okok vezetik a szocialista többségű képviselő testületet, hanem egyszerűen arról van szó: művészi értéket képvisel a szobor, amit kár volna elpusztulni hagyni.
Én csak egy lokálpatrióta vagyok
Szántó ugyan nem tudott a szoborról felvilágosítást nyújtani, mert csak fiatalabb korából emlékezett rá, részletes felvilágosítással szolgált azonban Andics József vállalkozó, aki a telephelye melletti raktárban nap, mint nap szembesült az enyészet metafizikai és nagyon is kézzelfogható jeleivel, amelyek a Lenin-szobrot kikezdték. Ezek után megsajnálta az általa is művészeti szempontból értékelt szobrot, s becslése szerint százezer forintot elkülönített a felújításra és a költöztetésre.
A kézzel domborított, bronzból készült műremek mintegy harmincezer forintra saccolt felújítása után (a többiért talapzatot kap és a költöztetés is sok pénzbe kerül) a Múzeum elzárt kertjének az árkádjában kap új helyet, hogy az oda rendszeresen szervezett programokat se zavarja. Andics mindehhez hozzátette, hogy galamb is sok van a múzeum környékén, a helyszín a madarak szennyétől is megkímélheti a szobrot.
Visszaállítják Lenint
Dorkota Lajos, helyi fideszes képviselő felháborodásának adott hangot ugyanakkor: Visszaállítják Lenint, aki a kommunizmus szülőatyja - mondta. Szerinte veszélyesen közel van a szobor a Múzeum azon részéhez, ahova a nyári fesztivált is szervezni szokták. Maga betenné Hitlert múzeumba - kérdezett vissza a képviselő. Szerinte az, hogy helyi vállalkozók kezdeményezték a szobor helyzetének módosítását csak kamu, hiszen - legálisan - a szocialista polgármester üzlettársa a "kezdeményező", a valóságban azonban felkérésre tették - véli.