Ózon Fesztivál és faültetés
További Belföld cikkek
Családias hangulatban, főként környezetvédelmi aktivisták jelenlétében zajlott le a tájékoztató, amely mindenképp jelzi, hogy a riasztó számok ellenére korántsem tartják fontosnak a hazai hírgyárak, hogy a statisztikák szerint rövidesen megfulladunk. Magyarország területén az elmúlt évtizedekben nem történt erdőtelepítés, viszont a szántóföldek aránya 38 százalékkal meghaladja a világátlagot. A megmaradt erdők hatvan százaléka pedig beteg, húsz százalékuknak pedig nincs esélyük a túlélésre.
Kiherélték a favédelmet
Az urbanizáció pedig a régi ligetek és fák eltűnését hozta magával, és mivel Magyarországon ,,az egyetlen 1970-ben alkotott favédelmi törvényt tavaly kiherélte a kormány, mára semmi sem védi a fákat". Radó Dezső a Levegő Munkacsoport Szakértői testületének elnöke előbbi mondatához csak annyit tett hozzá, hogy az 1994-ben rendezett lillehammeri téli olimpián egyetlenegy fa védelmében még a bob-pályát is megváltoztatták.
Etalonok viszont nem léteznek. A sokat szidott trópusi országok fakitermelése csak kullog az Egyesült Államok és Japán fakitermelése mögött, de a helyzet itthoni veszélyességét jellemzi, hogy nálunk még Románia, és Bulgária is jobban oltalmazza óriásait. Radó professzor kiemelte, hogy a szántóföldek magas aránya mellett, a legnagyobb gondot a rendezetlen földtörvény jelenti, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a magas áron értékesíthető építési telkek kialakításával tovább csökkentsék a zöld területek nagyságát.
Csak hosszú távon
Ligetvári Ferenc az Index kérdésére elmondta, hogy a Torgyán József Földművelési és Vidékfejlesztési miniszter által meghirdetett, az 'egymillió hektáros szántóföld felszabadítás, és ennek erdősítése' számítása szerint mindössze 140 évet venne igénybe. Ezért első körben a minisztériumok, valamint az erdőgazdálkodási társulásokkal kialakított korrekt, és építő kapcsolat jelenthetne megoldást. Mindesetre - tette hozzá a miniszter, ebben a kérdésben a Környezetvédelmi Minisztériumnak van a legkisebb szava. Ligetvári kijelentette, hogy a minisztérium azt szeretné, ha a tervezett Nemzeti Földalapban ne szerepeljenek védett területek, hiszen ezzel tovább bonyolódnának a kezelési kérdések.
A fővárosban irtanak
![]() |
Újpesti utcakép a faírtás után |
Rockzene és biciklis felvonulás
A szeptember 16-ára tervezett Ózon Fesztiválnak az a célja, hogy felhívja a városi lakosság figyelmét a fapusztításokat pótlandó fák ültetésére, valamint anyagi forrást szeretne teremteni az október idusára tervezett Országos Faültetési Akciónak. Ez utóbbit a Rügyecskék Alapítvány szervezi, akinek képviseltében Ferjentsik Viola elmondta, hogy az Ózon Fesztiválon fellépő művészek ingyen vállalták a szereplést. Többek között Quimby, Kispál és a Borz, és Tereskova koncerteket hallgathat a közönség. Akik pedig személyesen szeretnének demonstrálni, azok a Tabánból induló biciklis és görkoris felvonuláshoz csatlakozhatnak.
Ligetvári Ferenc a minisztérium részéről tizenöt konflist szeretne a felvonulók között látni, de ez az akció jelen pillanatban még szervezés alatt áll.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
42 perce
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
25 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
1 órája
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
2 órája
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
55 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
38 perce
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
9 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
10 órája
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
12 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
13 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
14 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
15 órája
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55
- Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
február 26., 13:23