'Nézzél szembe a tényekkel, Viktor!'
Csobolya Attila, a vásárosnaményi Fidesz-elnök és Asztalos István választókerületi elnök nyílt levében kéri Orbán Viktort, hogy személyi ambícióit tegye félre a kormányváltás érdekében. A még április 11-én kelt levelet teljes terjedelmében a szerdán megjelent HVG közli.
Mint a két politikus írja, a levél írásához a bátorságot az adja, hogy az április 9-i első fordulóban listán 57 százalékot, egyéniben pedig 56 százalékot értek el egy nem túl ismert jelölttel (Czomba Sándorral). A szervezet szerint mindez annak volt köszönhető, hogy bár újonc volt a jelölt, mégis hiteles volt és azok is, akik segítették őt.
„Bárcsak a Te környezetedben is mindenki ilyen hiteles lett volna, már a kormányprogramot írhatnád” – jegyzik meg a levél írói, majd egyértelműen Mikola Istvánra utalva hozzáteszik: ”Hiába áll szorosan mögötted helyettesed a kamerák előtt, ha az önelégültségen kívül mást nem üzen tekintete a választóknak.”
„Bárhogy volt, a történtekből le kell vonni a konzekvenciát. Most már kevés azt mondani, hogy küzdjünk, mi úgy érezzük, a csatát már megvívtuk, a győzelem mégis kétséges. Nézzél szembe a tényekkel, Viktor: ezt a megmérettetést a jelenlegi felállásban és felfogásban nincs esélyünk megnyerni! A te tartalékaid kifogytak, üzeneteid nem szólítanak meg újabb választókat” – olvasható a levélben.
A levél ezek után arra bíztatja Orbán Viktort, hogy egyezzen meg Dávid Ibolyával, kerül, amibe kerül, ne üzengessen neki, hogy léptesse vissza jelöltjeit (a levél április 11-i dátumú, így akkor még nem volt ismert, hogy Orbán Viktor közös új miniszterelnök-jelöltet javasol az MDF-nek).
A levél szerint az MDF-fel való megállapodásban komoly morális tartalékok és mozgósítási képesség rejlik, „a bizonytalan szavazók többsége számára ugyanis sem a Te, sem a legfőbb ellenfeled személye nem elfogadható”.
A vásárosnaményi fideszesek levelük végén ismét a hitelesség fontosságára figyelmeztetnek, majd úgy fogalmaznak: „Bocsáss meg, de a Te további sorsod eben a helyzetben másodlagos. A második forduló sikerének és a kormányváltásnak mindent alá kell rendelni.”