Gyurcsány hűtötte le a kórházakért lobbizó szocialistákat

2007.01.09. 19:53
Összekaptak a szocialisták és a szabaddemokraták a kórházi ágyszámok elosztásán. A szocialisták több kórházi osztály megtartásáért lobbiztak, ám információink szerint a vitában végül Gyurcsány Ferenc az Egészségügyi Minisztérium javaslata mellé állt. A Fidesz szerint reform helyett leépítéseket, kórházak bezárását és növekvő káoszt látni.

Molnár Lajos minisztériuma hétfőn este tette közzé azokat a listákat, amelyek alapján az egyes régióknak meg kell állapodniuk arról, mely nem kiemelt kórházakban működjön a jövőben sebészet, szülészet, belgyógyászat, s melyek alakuljanak át időseket vagy krónikus betegeket gondozó intézetekké.

A szocialista Schvarcz Tibor, az egészségügyi bizottság alelnöke kifogásolta, hogy a tárca végül nem azt a kompromisszumos ajánlást tette közzé, amelyet állítása szerint a kormánypárti képviselők, a megyék szakmai vezetői, kórházigazgatók és az Egészségügyi Minisztérium képviselői közösen dolgoztak ki. Példaként a közép-dunántúli, a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régiót említette.

Többet akartak

A tét nagy, hiszen áprilistól 9 ezerrel csökken a gyógyításra használt kórházi ágyak száma, s azokat ráadásul jelentősen átcsoportosítják az intézmények között. Az aktív betegellátást (sebészet, belgyógyászat stb) egyes területi kórházakban összpontosítják, más intézményekben osztályokat, munkahelyeket kell megszüntetni vagy összevonni.

Információink szerint a szocialisták a múlt héten több kórház illetve kórházi osztály megmaradása érdekében lobbiztak az egészségügyi tárcánál. A települések, kórházak érdekeit képviselve próbálták feljebb tornászni az egyes régiókra kiosztott ágyszámokat.

A minisztérium képviselői egy idő után azonban úgy látták, hogy az ágyszámlista toldozgatásával nem mindenhol szűntek volna meg az egymással párhuzamosan működő kórházi osztályok, ami a reform egyik célja. A szocialisták által kívánt módosítások ráadásul néhol ellenkeztek volna a hatályos egészségügyi rendeletekkel. Lettek volna ugyanis olyan kórházak, amelyekben csak egy- vagy két osztály működött volna néhány ággyal.

Molnár: most a régióknak kell lobbizni

Kormányzati forrásokból úgy értesültünk, hogy hétfőn utolsó egyeztetésre gyűltek össze a szocialista és szabaddemokrata tárgyalódelegációk. A vitában végül Gyurcsány Ferenc döntött, aki a szabaddemokrata Egészségügyi Minisztérium koncepciója mellett tette le voksát. A hétfőn este nyilvánosságra hozott kórházlista így információink szerint a tárca eredeti javaslatát tartalmazza, s nem került bele minden, a szocialista lobbisták által képviselt elem.

Molnár Lajos Miskolcon ezzel kapcsolatban azt mondta: "az egészségügy mindenkit érint", ebben a kérdésben is létezik lobbi, amely hozzátartozik a demokratikus közélethez. A közzétett javaslatot azonban a betegek érdekeit szem előtt tartva egy szakértői bizottság alakította ki. "Ettől kezdve lobbizni a régióknak kell, itt ismerik ugyanis a helyi lehetőségeket, a helyi szükségletet" - mondta Molnár Lajos.

Fidesz: teljes a zűrzavar

Molnár Lajos egészségügyi miniszter tovább folytatja felelőtlen politikáját – írta közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. A Fidesz nem ért egyet a "mindenfajta szakmaiságot nélkülöző", a szakmai szervezetekkel nem egyeztetett kormányzati lépésekkel az egészségügyben.

"A Fidesz álláspontja szerint kizárólag a politikai és gazdasági lobbik harca számít, ez fogja megszabni az új kórházi struktúrát", így annak semmi köze sem lesz a térségi népegészségügyi adatokhoz, illetve a megbetegedési-halálozási mutatókhoz. Az ellenzéki párt helyettes szóvivője közleményében megjegyzi: a kormánypártok között teljes a zűrzavar az intézményátalakítással kapcsolatban.

"Hazugság az, amikor a kormány reformokról beszél, hiszen az egészségügy területén sincsenek valódi reformok, van helyette leépítés, intézménybezárás, ágyszámcsökkentés és növekvő káosz" – áll Cser-Palkovics András közleményében.