Nem mondott le Gyurcsány

2008.02.06. 16:28
Cáfolják kormányzati források azt a pénzpiacokon terjedő hírt, hogy Gyurcsány Ferenc lemondott. Elemzők szerint szokatlan, hogy ilyen hír terjedt, a forint másfél éves mélyponton volt, de ha a piac komolyan vette volna a pletykát, nagyobb baj is lehetett volna.

"Gyurcsány Ferenc nem mondott le" - állították határozottan az Index kormányzati forrásai.

Szerda délután először külföldi pénzpiaci körökben, állítólag egy londoni bankból, majd hazai brókerek közt terjedt el az a hír, hogy Gyurcsány Ferenc távozik a posztjáról. Olyan információk is keringtek, hogy Veres János pénzügyminiszter is lemond, de ő is a helyén marad.

Daróczi Dávid kormányszóvivő azt mondta, abszurdak a lemondással kapcsolatos feltételezések.

Késő délután már elérte a 263 forintot is az euró ára, ami másfél éves mélypontot jelent, utoljára 2006 őszén volt ennyire gyenge a forint. A tőzsdén nem volt számottevő gyengülés, a BUX 1,1 százalékos minuszban zárt – ez önmagában könnyen magyarázható azzal is, hogy a régiós piacok mindegyike lefelé fordult már kedd délután, miután ismét a recessziós félelmeket erősítő adatok láttak napvilágot az USA-ban.

Egy piaci szakértő az Indexnek úgy vélekedett: amennyiben a piacon komolyan veszik a Gyurcsány távozásával kapcsolatban felröppent híreket, úgy mind a tőzsdén, mind a forintpiacon komolyabb zuhanást láthattunk volna. Ugyanakkor jelezte: ilyen pletykák nem szoktak csak úgy elterjedni, ezért feltehető, hogy legalábbis a bogarat sokak fülében sikerült elültetni.