Árpád
-2 °C
4 °C

Kétszáz mentőst elbocsáthatnak

2008.03.25. 17:36
Az Országos Mentőszolgálatnak a mentés és a betegszállítás év eleji különválásával kevesebb a feladata, ezért kell a kocsik és a dolgozók számát csökkenteni.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) komoly infrastrukturális és informatikai fejlesztéseket tervez a következő években, ugyanakkor dolgozói egy részétől, 100-200 embertől idén kénytelen megválni, mondta a szervezet főigazgatója kedden Pécsett, újságíróknak.

Az OMSZ az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2013-ig 11 milliárd forintot, ebből az első két évben 7 milliárdot költene 25 mentőállomás, köztük a szentesi légi bázis építésére, a pécsi légi bázis Szekszárdra telepítésére, valamint számos létesítménye átépítésére, felújítására, műszerek, eszközök beszerzésére, mondta Göndöcs Zsigmond.

A főigazgató ezt azzal magyarázta, minderre az ellátás színvonalának növelése, illetve annak érdekében van szükség, hogy a mentőegységek 15 percen belül elérhessék a riasztás helyszínét.

Az OMSZ beadta pályázatát informatikai rendszerének 4,1 milliárd forint értékű fejlesztésére. Kedvező elbírás esetén korszerűsíthetik a mentési-bevetésirányítási rendszerüket, a mentőkocsikat műholdas helymeghatározó eszközökkel, valamint érintőképernyőkkel szerelhetik fel, ezzel is fokozva a mentés hatékonyságát, gyorsaságát.

Göndöcs Zsigmond kérdésre válaszolva kitért rá, hogy az OMSZ-nek a mentés és a betegszállítás január elsejei különválásával kevesebb a feladata, ez szükségessé teszi a kocsik számának csökkentését, dolgozók elbocsátását.

A szervezetnek jelenleg 771 járműve van, 650 alá biztosan nem csökken, de ez 100-200 dolgozó elbocsátásával jár - mondta Göndöcs Zsigmond.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?