Orbán: Valódi reform helyett pénzbehajtó akció

2006.05.28. 16:59
A jobboldal a választáson vereséget szenvedett, de nem győzték le, mert nem ad fel semmit abból, amit eddig képviselt, mondta Orbán Viktor a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) vasárnap Kisteleken tartott kongresszusán.

Ha a parlamenti választásokat röviden értékeljük, akkor leszögezhetjük, hogy a "választáson vereséget szenvedtünk, de nem győztek le bennünket" - jelentette ki a Fidesz elnöke az ellenzéki párttal stratégiai szövetséget kötött Magosz kongresszusán, ahol a szövetség ügyeit érintő szavazás előtt szólalt fel.

Három ugrás a győzelemig

Az ellenzéki politikus szerint csak azt győzik le aki belenyugszik a vereségébe, de a Fidesz és szövetségesei nem adnak fel semmit abból, amit eddig képviseltek a magyar vidék és a gazdák érdekében. "Ezért fogunk nyerni a következő választáson" - tette hozzá Orbán Viktor, a kisteleki sportcsarnokban közel nyolcszáz ember előtt.

Mi az a Magosz?

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége 1989-ben alakult újjá, és jogelődjének tekinti az 1896-ban alakult Magyar Gazdaszövetséget, derül ki a Hetek egyik írásából. A szervezet szellemi atyjának gróf Károlyi Sándort, a szövetkezeti mozgalom kiemelkedő alakját tartja.

A gazdakörök száma jelenleg meghaladja az ezret, a taglétszáma pedig a negyvenezer főt. A Magosz elnöke Jakab István, aki előtte termelőszövetkezetben és az ISV Hústermelés Szervező Rt.-ben dolgozott.

A Magosz saját meghatározása szerint politikamentes szervezet, jó viszonyt ápolt ugyanakkor a polgári, illetve a konzervatív erőkkel. A hivatalos alakuló közgyűlés díszvendége 1991-ben Antall József volt. Orbán Viktor is többször részt vett a MAGOSZ rendezvényein, a szervezet tagjai helyet kaptak a Fidesz 2006-os országos listáján.

Azért indultunk együtt, hogy a magyar gazdák kezükbe vehessék sorsukat, de "három ugrással fogunk célba érni" - mondta a pártelnök, hozzátéve, hogy az "első ugrás" a parlamenti választás volt, a "második ugrás" a képviselői munka lesz, melynek során bebizonyíthatják a Magosz mandátumot szerzett képviselői, hogy rájuk lehet bízni a vidék jövőjének irányítását. "A harmadik a következő megmérettetéskor jön el", amikor négy év múlva megnyerik az országgyűlési választást, fűzte hozzá Orbán Viktor.

Turkálni a zsebben

Véleménye szerint az ismét parlamenti többséget szerzett koalíciónak kell szembenézni az ország nehéz helyzetével, a választási kampányban "dübörgő gazdaságról" szóló, de a valóságban pénzügyi csődbe vezetett országról. Beszélt arról, hogy naponta négymilliárd forinttal nő az ország adóssága, és egy hónapja nem történik semmi, "csak egy gigantikus megszorító csomag készül".

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy a jobboldal "alkotó ellenzékként" fog működni, és javaslataival megpróbálja elérni, hogy a kormány ne az emberekkel fizettesse meg "az előző négy év hibáit". Orbán Viktor szerint, amikor a szocialisták "reformot mondanak, az azt jelenti, hogy turkálni akarnak a zsebben".

Új szövetség

A kormány pénzbehajtó akciójáról van szó, "ami a szocialista keresztségben a reform nevet kapta". Valóságos reformot azért kellene beindítani az ellenzéki politikus szerint, hogy a magyar kis- és középvállalkozások megerősödjenek.

A kongresszusi küldötteknek megígérte, hogy a frakción belül a Magosz álláspontja minden vitás kérdésben elsőbbséget fog élvezni. Javasolta, hogy újítsák meg a Fidesz és a Magosz szövetségét az önkormányzati választásra is, hogy minden megyei közgyűlésben legyen képviselete a gazdáknak.