Az igazi populista üzenet

Erre nincs egyszerű válasz. Egyrészt igen. Amikor Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor erről beszélnek, akkor valóságos problémákra reflektálnak, vagy valóságos igényeknek próbálnak megfelelni. Másfelől kellően általánosságban fogalmaznak, így nem igazán lehet tudni, mire gondolnak. Ha úgy merül fel a kérdés, hogy a magyar köztársaság alapvető intézményei megújulásra szorulnak-e, akkor a válasz szerintem egyértelműen nem. Nem az alkotmány és az intézmények szorulnak megújulásra, hanem az, ahogy a politikai szereplők az intézményeket működtetik és az alkotmányossághoz viszonyulnak.

Gyurcsány és Orbán felvetései eltérőek. Nekem az évértékelő beszéd alapján úgy tűnt, amikor Gyurcsány a politika megújulásáról beszél, arra gondol, hogy végre őszintén kell szólni az emberekhez. Ez elég fontos üzenet lehetne. Csak az a baj, hogy azóta már eltelt több mint egy hónap, és semmi folytatása a gondolatmenetnek se Gyurcsány, se a kormány, legkevésbé pedig a kormány mögött álló pártok részéről. Orbán azt mondta, hogy a pártokon és intézményeken túllépve az emberekkel kell megbeszélni a problémákat. De ennek részleteit végképp homályban hagyta.

Gyurcsány azt javasolta, hogy közösen vessenek véget a kádárista nosztalgiázásnak, meg a gazdasági és szociális populizmusnak. Mondjuk ebben a Fidesz együttműködésére nem nagyon számíthat, de a maga részéről megpróbálhatja.

Nem szeretem ezt a szófordulatot, de ha ezzel arra utalt, hogy nem lehet minden csoport minden igényét egyszerre kielégíteni, és közben még azt is mondani, hogy az adókat is csökkentjük, akkor ezzel teljesen egyet tudok érteni. De könnyebb mondani, mint megcsinálni.

A kormányoldal a Fidesz együttműködése nélkül is megtehet dolgokat. Őszintén beszélhetne például ennek a problémakomplexumnak a különböző eseteiről. Remek alkalom lett volna erre a gazdatüntetés. Tizenöt éve nem beszélt senki őszintén a gazdákkal arról, hogy a probléma nem az időjárással vagy a gonosz külföldiek ármánykodásával van, hanem azzal, hogy a jelenlegi birtokméret nem versenyképes; és szembe kellene nézni azzal, hogy a mezőgazdaság nem tud annyi embert eltartani, ahányan szeretnének belőle megélni. Én nem értek ezekhez a kérdésekhez, de legalább ennyi nyilvánvaló. Ha Gyurcsány akarta volna, elmondhatta volna. Én nem hallottam. Lehet, hogy nagyon halkan mondta. Tehát a felvetés szép és jó, csak éppen csinálni kéne. Folytatása viszont nem nagyon volt.

Gyurcsány Ferenc másrészt azt mondja, az értelmiség kényszerítse a politikusokat komolyabb produkcióra. Komoly kritikai közéleti kontroll nélkül lassan már azt mondanak, amit akarnak, és azt ígérnek, amit a választók hallani akarnak.

Ez kicsit megfoghatatlanabb. Olyan, mint amikor értelmiségiek mondják a politikusoknak, hogy újuljanak meg. Természetesen igényes kritikai közélet nélkül a politikusokat nehezebb beszámoltatni, nehezebb számon kérni rajtuk mindenféle elvárásokat. Ennyiben az igény teljesen jogos, csak hát ez nem kívánság alapon működik. Az értelmiség részben ugyanazokkal a problémákkal küszködik, mint a politikai közélet. Nagyon megosztott, másrészt bizonyos szempontból függ a politikai oldalaktól. Elsősorban a két politikai oldalnak kellene önmérsékletet tanúsítania. Erre hatással lehet, ha az értelmiség gerincesen és jól teszi a dolgát. De fordítva is igaz, ha a politika önmérsékletet tanúsít, azzal jót tesz az értelmiségnek.

Gyurcsány Ferencnek abban a gondolatában azért van valami, hogy ez a fajta politikai élet lassan felemészti a társadalom függetlenségét.

Így van. De az értelmiség hitele is megkopott. Az értelmiség és a sajtó ugyanúgy elvesztette a hitelét, mint a politikai elit. Együtt romlottak az évek során. Ma az emberek ugyanúgy nem tekintik a sajtót irányadónak, mint a politikusokat. Ezek a kérdések összefüggenek, és együtt is lehetne őket megoldani.

Orbán Viktor diagnózisa szerint végzetes távolság kezd kialakulni a közélet és az emberek között, mert az emberek nem érzik, hogy az ő problémáikkal foglalkozna a politika. Úgyszólván megrendült a demokrácia lelke, kultúrája. Mit gondol, Orbán rátapintott valamire?

Biztos, hogy rátapintott valamire, más kérdés, hogy ez mennyire triviális, és mennyire alapos elemzését adja. Egyrészről igaza van abban, hogy mély válságban vannak a képviseleti demokrácia intézményei. Ez világszerte így van. Másrészt Orbán azt mondja, a politika már nem az emberek valódi problémáiról szól. Ez mindig igaz. Van amikor igazabb, van amikor kevésbé. A politika mindig egy kicsit másképp szól az emberek problémáiról, mint ahogy az emberek beszélnek róluk. Ez kialakíthatja azt a látszatot, hogy a politika egyáltalán nem foglalkozik a problémáikkal. De mondjuk a két oldal közötti normális együttműködés éppen abban állhatna, hogy próbálják megmutatni - és ez mind a két oldalnak érdeke -, hogy a tíz-tizenöt évre szóló elképzelések a látszat ellenére az emberek problémáiról szólnak, csak éppen másképp, mint ahogy ők azokkal találkoznak. A kialakult bizalmatlanság azonban mindkét oldalt megbénítja. Mindkettő csak a következő lépésre tud gondolni, mert attól retteg, ha bármilyen hosszabb távú áldozatot kér a lakosságtól, a másik oldal azonnal megtámadja.

Az önmérséklet nem azt jelentené, hogy a két oldal közötti komoly nézetkülönbségeket felszámolnák, mert ez nem lehetséges és nem is volna jó, hanem csupán azt, hogy senki nem tesz úgy, mintha a társadalom összetett problémáit máról holnapra meg lehetne oldani, ráadásul fájdalommentesen, úgy, hogy közben senkinek az érdekei nem sérülnek még átmenetileg sem. Mindenki tudja, hogy ez hazugság, mégis mondják, mert félnek, és ez lassacskán lehetetlenné teszi, hogy az ország problémáit egyáltalán azonosítani tudjuk és őszintén beszélhessünk róluk.

Másfelől az is igaz, hogy a politikai életben vannak olyan kérdések, amelyek az egyszerű választónak nem problémái. Pozíciókat kell elosztani, intézményeket kell működtetni, például alkotmánybírákat kell választani. Az alkotmánybíróság például nagyon ritkán jelenik meg az emberek hétköznapi problémái között, holott olyan intézményről van szó, amely nélkül igényes alkotmányos demokrácia nem létezhet. Ha a pártok nem tudnak megállapodni az alkotmánybírák kiválasztásáról, akkor valóban úgy tűnik, hogy a saját problémáikkal vannak elfoglalva. Ez egyrészről igaz, mert azért nem tudnak megegyezni, mert rövidlátóak és önzőek, másrészt nem igaz, mert az alkotmánybíróság mindannyiunk problémája, csak éppen nem mindenki tudja ezt.

Orbán Viktor a nemzeti konzultációval egy "lelki folyamatot" szeretne megindítani, melynek eredményeként az emberek úgy fogják érezni, van értelme beleszólni jövőjükbe. Magyarország történetének legnagyobb interaktív vállalkozását le lehet írni ilyen emelkedetten is, de ha nagyon cinikus akarnék lenni, úgy is fogalmazhatnék: "mondjátok meg mit szeretnétek, hadd ígérem meg nektek".

Az elmúlt három év politikájának fényében nem teljesen jogosulatlan ez az értelmezés. Indokolt a félelem, hogy részben erről szól. Ugyanakkor minden ilyen akció attól tud hatásos lenni, hogy valódi problémákra reflektál. Itt is arról van szó, hogy sokan joggal érzik azt, hogy nem kellőképpen tájékoztatták őket, nem kellőképpen vonják be őket a politikai döntések meghozatalába. Ha ez az egész arra irányul, hogy az emberek próbálják meg artikulálni véleményüket, próbálják meg jobban befolyásolni a helyi vagy az országos politikai életet, erről én nem tudok rosszat gondolni.

De azért érdekes jelenség, amikor egy párt mozgósítási szándéka találkozik az emberek illúziójával, hogy mélyebben részt vesznek a jövő alakításában, ha a nemzeti konzultációs buszoknál vagy a faluparlamentekben jól elmondják véleményüket.

A kérdés az, hogy ez mennyire illúzió. Tud illúzió lenni a dolog. Nagy a veszélye annak, hogy fügefalevélnek használják olyan politikai törekvésekhez, amelyek az emberek meghallgatásától függetlenül léteznek. De nem szükségszerű, hogy ez így legyen. Mondok egy példát. A civil szervezetek elkezdenek mozgolódni, és sikerül megakadályozniuk, hogy lokátor épüljön egy természetvédelmi területen.

Szerintem egészen más dolog, amikor a civilek maguk szerveződnek meg és állnak a sarkukra, mint amikor egy párt - immár másodszor - nekiáll szövögetni a civil társadalom szálait, mert ettől várja a demokrácia lelkének megújulását.

Valóban nem mindegy, de én nem tudok rosszat gondolni önmagában arról, ha megpróbálja ilyen módon kiterjeszteni mozgásterét vagy mozgósítási lehetőségét. Akárcsak a polgári köröknél, most is azt gondolom, azt kell megnézni, mi az, ami ott elhangzik. Arról semmi jót nem gondolok, amit a polgári körök mondtak, de azzal semmi baj nincs, hogy létrejöttek.

Van azonban egy további aspektusa is a nemzeti konzultációnak. És ez az igazi populizmus. Orbán Viktor úgy próbálja beállítani a dolgokat, hogy ha jól odafigyelnénk arra, amit az emberek mondanak, akkor a mostani ellentétek mind megszüntethetők lennének. Ez az igazi populista üzenet. Teljesen elfogadhatatlan úgy beállítani a dolgokat, mintha a vitás kérdések pusztán a pártküzdelmek következményei lennének, ha nem volnának az önző pártok, nem lennének ellentétek sem. Ez mindennek ellentmond, amit a modern pluralista társadalmakról tudunk. Ezek a véleménykülönbségek ugyanúgy léteznek a választói csoportok között, mint a politikában. Szerintem ez a legmélyebb rétege annak, amit Orbán Viktor a nemzeti konzultációról mond. És a legelfogadhatatlanabb is egyben.

A konzultáció eredményeként állítólag összeáll majd valami dokumentum, mely rögzíti, hogy "ezt látják az emberek problémának, így képzelik a jövőt, és ezt kellene a politikának végrehajtania". Nem nehéz kitalálni, az emberek mit szeretnének. Ha Orbán Viktor ezt képviselni fogja, mint most ígéri, akkor súlyosan populista programra számíthatunk 2006-ban.

Azt azért neki is tudnia kell, hogy nem rakhatja csak úgy egymás mellé ezeket a követeléseket. Abból nem jön ki semmi koherens program. És az nem biztos, hogy bárki elhiszi neki. Ezzel a nemzeti konzultációval két eset lehetséges. Az egyik az, hogy az egész színjáték, és a részvétel illúzióját kínálja. Ezt nem lehet kizárni, de nem is kellene eleve feltételezni. Lehet, hogy azt reméli tőle, olyan igényeket hoz felszínre, amelyek eddig valahogy a politika radarja alatt maradtak. Bár nagyon valószínűtlennek tartom, hogy léteznek olyan súlyos problémák, amelyekről seki sem tud.

Valahogy nem tűnik úgy, mintha kezdenénk kikeveredni a populista spirálból.

Nem. Orbán Viktor év eleje óta tett megnyilatkozásait nézve szinte semmi nem változott. Az egyetlen változás, hogy mintha a hagyományos nacionalista retorikától kicsit eltávolodna. A decemberi népszavazáson kiderült, hogy ennek a mozgósító ereje nagyon korlátozott. Ha összevetjük az EP-választás eredményeit a decemberi adatokkal, azt látjuk, hogy még a Fidesz mai szavazótáboránál is jóval korlátozottabb. Orbán Viktor várhatóan még inkább a szociális populizmust fogja középpontba állítani.

Gyurcsány Ferenc viszont meglehetősen ideologikusan adja elő az "új politikát". Mennyire fog ez hatni?

Sejtelmem sincs. Ez leginkább az MSZP-n belüli erőviszonyokon múlik. Azt szerintem pontosan tudják, hogy Gyurcsány az egyetlen esélyük 2006-ban, másfelől nem nagyon mutatkoznak elszántnak arra, hogy azokat a dolgokat végigviszik, amelyekről Gyurcsány beszél. Tavaly kiderült, hogy nem lehet tovább csinálni, amit 2001-ben a Fidesz elkezdett, ők meg 2003-ig folytattak. De az még kétséges, hogy Gyurcsánynak sikerül-e ebből valamilyen pozitív politikai platformot kovácsolni, és elmagyarázni az embereknek, hogy nemcsak arról van szó, hogy most éppen üres az államkassza, de amint egy kicsit több pénz lesz benne, akkor megint mindent megoldunk. Tett rá egy kísérletet az évértékelő beszédben, de ennek azóta nem nagyon volt folytatása. Egyelőre az sem világos, tudja-e egyáltalán, hogy mit beszél, mik a szavainak a következményei.

Ha nem sikerül neki, akkor előre az Orbán Viktor által kijelölt úton?

Ez könnyen elképzelhető. Szerintem egyelőre ennek van nagyobb valószínűsége. Lehet, hogy Orbán Viktornak meg kell buknia saját pártjában ahhoz, hogy ez megváltozzon. De ez sem lenne garancia.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!