Moldovának nem kell a Pro Urbe Díj

2003.09.29. 16:21
Moldova György író nem kívánja átvenni a Fővárosi Önkormányzattól a város egyik legrangosabb díját, a Pro Urbe Díjat - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak az író. Moldova döntését azzal indokolta, hogy a kapcsolat leghalványabb formáját sem kívánja felvenni a fővárosi közgyűlést alkotó pártokkal, s kerülni akarja azt a látszatot, miszerint "megvették" volna. Schiffer János főpolgármester-helyettes szerint sajnálatos és példa nélküli, hogy egy jelölt nem veszi át a díjat.
Meglepődött Moldova György író, amikor a rádióban azt hallotta: a Fővárosi Közgyűlés Pro Urbe Díjban részesítette. Az író hivatalos értesítés híján feltárcsázta a főpolgármesteri titkárságot, ahol közölték vele, nem szokták előre értesíteni a kitüntetetteket.

Moldova a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: korábban volt hasonló konfliktusa: 1957-ben nem fogadta el a József Attila díjat, mert osztályfőnöke Háy Gyula, illetve osztálytársa Csurka István ezekben az időkben börtönben volt. Moldova György az akkori helyzetet nem kívánja összehasonlítani a mostanival, ám úgy tartja: éppolyan elvi ellenfele a mostani hatalomnak is.

Az író elvi ellenfelének tekinti a fővárosi közgyűlést alkotó pártokat is, így a kapcsolatnak a leghalványabb formáit sem akarja felvenni velük, szerinte, ha ezt a díjat elfogadná senki nem mosná le róla, hogy "megvették". Ezért a díjat egyszer, s mindenkorra visszautasítja.

Schiffer: nem szokás egyeztetni

Példa nélküli, és egyben sajnálatos dolog, hogy Moldova György író bejelentette, nem veszi át a főváros Pro Urbe díját - mondta a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes hétfőn az MTI-nek. Schiffer János kifejtette: a Pro Urbe díjról valóban politikusok döntenek. Az elmúlt tíz évben azonban a politikusok döntése egybeesett a fővárosiak értékítéletével. Nem volt ugyanis olyan jelölt, akit Budapest ne fogadott volna el. A főpolgármester-helyettes leszögezte, nem az a lényeg, hogy egy politikai testület dönt a díjról, hanem az, hogy a díj egy város elismerése is.

Schiffer János hangsúlyozta, a politikai testület természetszerűleg el tudja fogadni az író elutasító döntését. Úgy véli azonban, hogy ezzel a budapestieknek azon többségét sérti meg az író, akik tisztelik és elismerik tevékenységét. A főpolgármester-helyettes szerint egy kitüntetés előtt nem szokás a jelöltekkel egyeztetni. Mint mondta: azzal sem értett egyet, hogy a jelöltek egy részének nevét már előzetesen nyilvánosságra hozták.

Schiffer János szerint várhatóan nem tesznek újabb jelöltekre javaslatot. Így - bár a Fővárosi Közgyűlés rendelete évente hat Pro Urbe díj kiosztására nyújt lehetőséget - az idén várhatóan csak négyen kapják azt meg.