A házbizottság tárgyalja Orbán fővizsgálójának előéletét
További Belföld cikkek
- A MÁV igyekszik javítani járatai pontosságán
- A Media1 főszerkesztője szerint a Telex és a 444 információkat tart vissza, ha az Magyar Péternek kellemetlen
- Porig égett egy állatmenhely Gyöngyösorosziban
- Elgázolták a szabálytalan biciklist, aki a baleset után kereket oldott
- Bejelentést tett Nyitrai Zsolt, már a gyógyszertárakban is elérhető a Gondosóra
Nem egy, hanem három jogerős ítélet született Molnár László, az úgynevezett Orbán-család gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság szocialista elnöke ellen, állította Répássy Róbert keddi sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezető-helyettese felszólította Molnár Lászlót: tisztázza, hány alkalommal és milyen típusú bűncselekményeket követett el a múltban.
Nem büntetett, de nem is feddhetetlen
Répássy Róbert elmondta, Molnár Lászlót "nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt, kétrendbeli számviteli fegyelem megsértésének vétsége miatt valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt ítélte el a bíróság". Répássy szerint ugyanakkor Molnár László jogi szempontból nem számít büntetett előéletűnek, "de nem is feddhetetlen".
Az Orbán-család gazdagodását vizsgáló bizottság szocialista elnöke, Molnár László ügyében csütörtökre rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményezett Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden. Az ellenzéki politikus a frakcióvezetőknek írt és Szili Katalin házelnöknek eljuttatott levélben felveti: helyénvaló-e, hogy egy bíróság által elmarasztalt politikus vezessen egy felelős vizsgálóbizottságot.
A Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Lendvai Ildikó arra a kérdésre, hogy nem tartja-e szükségesnek Molnár László visszahívását az Orbán-bizottság elnöki posztjáról, közölte: "a válaszom háromszor és háromszázszor is nem" - mondta.
Megvitatott eset
A szocialista frakcióvezető megjegyezte, Molnár László 1992-ben követett el gazdasági vétséget, évekig tartó bírósági procedúra után végül pénzbüntetésre ítélték, tehát nem lett büntetett előéletű.
Az 1992-ben történt és a parlamenti választások során keresztül-kasul megvitatott esetet vajon miért éppen most hozza elő a Fidesz - tette fel a kérdést a frakcióvezető, majd közölte: lehetséges, hogy túl "forró" helyre érkezett el Molnár László és a bizottság, és az is lehetséges, hogy ha most a bizottság elnöke "megijed és leköszön, akkor ezzel nyárra megbénul a bizottság, és valamiért ez a Fidesznek jó".
Kiemelte, hogy a szocialista képviselő gazdasági vétségeket követett el, de maga az ítélet is azért lett ilyen enyhe, mert kiderült, hogy "semmiféle személyes haszna, anyagi haszna nem származott a dologból".
Ebben az időben Molnár László nem volt politikus, tehát az összeférhetetlenség sem vetődik fel - jegyezte meg Lendvai Ildikó.