Medgyessy reagálása az ügynökvádra

2002.06.18. 14:18
Az Országos Sajtószolgálat kedden délután adta ki Medgyessy Péter közleményét, amelyben a miniszterelnök az ellene felhozott ügynöki vádra reagált.
"Magyarországon vége a választási kampánynak. Ma Magyarország nyugalomra és békére vágyik. Rágalmak helyett párbeszédre van szükség.

Magyarország miniszterelnökeként számomra megnyugtató, hogy a múltamat támadják. Megnyugtató, ha az embert múltja miatt akarják befeketíteni, az azt jelenti, a jelenben nincs mit támadni rajta.

A Nemzeti Közép kormánya három hete lépett munkába. E rövid idő alatt is történelmi áttörést ért el. Érezhető változást hozott az emberek életében. Megkezdte az előző kormány szomorú és bűnös örökségének feltárását. Nehéz munka lesz, megértem politikai ellenfeleinket, hogy félnek a következményektől.

Múltammal, tetteimmel kapcsolatban nincs titkolnivalóm, nincs szégyellnivalóm. Nem voltam ügynök. Ez az átvilágító bírók határozatából is kiolvasható. Aki mégis ilyet állít, hazudik és rágalmaz. Nem voltam 1961-től - miként azt egy napilap állítja - a rendőrség állományában sem.

Korábban és most is az ország érdekeit szolgáltam, ennek megfelelően cselekedtem. Erre utaltam a Magyar Hírlapnak több mint egy évvel ezelőtt adott, 2001. május 25-én megjelent interjúmban: "van olyan helyzet az ember életében, amikor szükség van arra, hogy a nemzeti szuverenitás érdekében olyan lépéseket tegyen, amelyek a külföldi hírszerzésekkel szemben - akár a KGB-ről vagy a nyugati hírszerzésekről beszélünk - védik az ország érdekeit."

Meg kellett és ma is meg kell akadályozni, hogy Magyarország legfontosabb pénzügyi adatai, elemzései illetéktelenek kezébe kerülhessenek. Akik ezért dolgoznak, az országot, az ország érdekeit védik.

Magyarországon visszatértek a nyugodt kormányzás hétköznapjai. Ennek jegyében a kormány cselekszik, folytatja száznapos programja végrehajtását, amely több mint négymillió ember életkörülményeit javítja."

Medgyessy Péter
miniszterelnök