Ilona
17 °C
33 °C

Deklarálhatja az MSZP: nem akar egészségügyi magántőkét

2008.03.28. 19:21
Egy kamikadze viccel érzékeltette az MSZP elnökségi ülésén az egyik szocialista vezető, hogy ostoba öngyilkosság lenne benne hagyni a magántőkét az egészségügyi törvényben, s emiatt megbukni egy újabb népszavazáson. Miközben abban, hogy a referendumot el kell kerülni, majdnem minden szocialista egyetért, arról komoly vita zajlott a vezérkarban, bejelentsék-e a holnapi pártértekezleten: a koalíció nagyon fontos, de az MSZP kiparancsolja a magántőkét az egészségbiztosításból.

Sokórás elnökségi ülésen tréningezett az MSZP vezérkara a holnapi, 2500 szocialistát felvonultató pártértekezletre. Az Index információi szerint nem indult ilyen maratoninak a tanácskozás, többé-kevésbé arról esett szó, hogy milyen tartalmú szónoklattal rukkol elő a miniszterelnök holnap a párttagoknak. Természetesen a kormányzat két évének értékelésével, fókuszban az egészségügyi reformmal, illetve második menetben az "Új politika fejtegetésével. (utóbbi téma mellé a tagság mintegy 40-44 százaléka sorakozott fel a pártszavazáson.)

Miután az összes elnökségi tag végigrágta a felvetéseket, Gyurcsány összegzett, és két tételére (miben bevezetőjében nem szerepelt) a vezérkar felkapta a fejét. Az egyik a pártszervezéssel volt kapcsolatos, a másik az egészségbiztosítással. Utóbbi jóval égetőbb kérdés, hiszen kemény koalíciós perpatvar kerekedett abból, hogy az MSZP zöme (miniszterelnököstül, frakcióstul, mezei tagságostul) el akarja kerülni azt a népszavazást, amely kitiltaná a magántőkét a jogszabály által létrehozni tervezett 22 egészségügyi pénztárból.

A szabaddemokraták viszont többé-kevésbé ragaszkodni látszanak a versenyhez és a privát pénzhez, szólamaik alapján akkor is, ha ennek a koalíció szakadása az ára. Hogy mi a véleménye a makacságról és az elvben ehhez kapcsolódó népszavazási bukásról, azt az MSZP elnökségi ülésén elhangzott vicc remekül érzékelteti. Miszerint: a japán császár összehívja a kamikadze repülőgépek pilótáit, és lelkesítő szónoklatot intéz hozzájuk.

- Most felszálltok a gépeitekre, és elindultok az óceán felé. Kérdés van?

- Nincs, Isteni felség.

- Helyes. Jelzem, a repülőkre egy bombát is felszereltünk. Kérdés van.

- Nincs. isteni felség.

- Remek, szóval amikor a nyílt tenger fölött meglátjátok az amerikai flottát, rárepültök a hajókra, a becsapódáskort a bomba detonál, a hajó felrobban, és mindenki meghal. Kérdés van? Az egyik katona alázatosan felemeli a kezét, a császár odaszól neki:,

- Mond!

- Hülye vagy te, bazmeg?

Magyarán az index információi szerint a miniszterelnök azt tervezte/tervezi, hogy nyilvánosan is bejelenti: az MSZP kiszereli a magántőkét az egészségbiztosítási törvényből. És kirobbant a vita, amelynek során nem a vezérkar és Gyurcsány állt szemben egymással, hanem az elnökség szakadt két vagy több táborra (kormányfőstül.) Abban mindenki egyetértett, hogy a népszavazást el kell kerülni, a szó akörül pörgött miszerint pont a pártértekezleten kell-e deklarálni ezt, nem korai-e az álláspont nyilvánosságra hozatala. Illetve azon állt a bál, hogy ki jelentse be: Gyurcsány mint pár-és miniszterelnök, a frakciót képviselő Lendvai Ildikó , netalán az elnökség egységesen.

Ugyanis korábban arról volt szó, hogy a nagyobbik kormánypárt ráér később, például augusztus végéig kialakítani végső álláspontját. Hogy az MSZP sem a népszavazásáért, sem a magántőkéért nem rajong, azt egyébként lendvai Ildikó már szerdán világossá tette a koalíciós egyeztetésen (miközben Gyurcsány sűrűn bólogatott.) Így arról, hogy mi hangzik el végül is holnap, megoszlanak a vélemények.

Egyesek szerint az a finomabb formula valószínűsíthető, hogy "az MSZP nem akarja megveretni magát, miközben arra törekszik, hogy fönntartsa a koalíciót" (de nem a szocialisták ellenében). Mások keményebb hangütést várnak, de a koalíció fontosságának hangsúlyozása ebben az esetben sem maradna el. (megjegyzendő, miután a Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes elnökölte Harmadik Hullám Platform kimondta, hogy akár kisebbségben is lehet kormányozni, az MSZP kiengedett, és egy picit alábbhagyott az SZDSZ-ellenes hangulat.) És végül az is megeshet, bár ezt kevesen valószínűsítik, hogy nem hangzik el semmi ilyesmi, és máskorra halasztja a bejelentést.