A szocialisták oszlopai

Hiller István

Bár 2004 októberében Gyurcsány lelkesen ültette fel maga mögé a miniszterelnöki-pártelnöki tandemre, a kormányfő szerint mégsem pedálozott túl lelkesen. Legalábbis 2007 januárjában egy elnökségi ülésen a Gyurcsány azt vágta a vezérkar fejéhez, hogy a pártban évek óta nem történt semmi, úgyhogy Hiller kénytelen volt emlékeztetni rá, hogy elnökletével megnyertek egy országgyűlési választást. Ám pechjére Gyurcsány őt választotta mércéül, hogy bebizonyítsa, mennyivel jobb elnök lesz. Hiller ugyan már a februári kongresszus előtt nyilvánosságra hozta, hogy alelnökségre vágyik, a kormányfő sokáig nem nyújtott neki segítő kezet. (Igaz, maga Hiller sem folytatott vérbő kampányt: a megyékbe csak az embereit küldte le, hogy írassák fel a tisztségajánló listákra.)

A miniszterelnök csak akkor kezdett szelet fújni elnöki elődje vitorlájába, amikor kiderült: Juhász nem lesz ügyvezető alelnök, sőt megeshet, hogy a szintén alelnöki posztra pályázó Mesterházy Attila megveri Hillert. Az elnökség egyensúlyáért aggódó miniszterelnök akcióba lépett hát, és hogy tartalmi töltet is legyen Hiller támogatásához, deklarálta: ő vezeti majd az ideológiai és politikai műhelyként működő Alapértékek Bizottságát. A grémium azonban egyelőre nem működik, Hiller pedig sehol sem tűnik fel pártpolitikusként, s hátországra sem igen számíthat a megyei és a helyi szervezetek között, reflektorfénybe akkor kerülhet újra, ha a miniszterelnök érdekei úgy kívánják.

Juhász Ferenc

Vagy illegalitásba vonult, vagy remekül ért a politikai tevékenység álcásához, de az biztos, hogy "nem látszik" túlzottan. Holott az ő vállát nyomja az egyik legfontosabb szocialista feladat, a pártszervezés. Ha mégis csak félgőzzel csinálja, azon nincs mit csodálkozni. A Kovács László pártelnökhöz, majd Medgyessy Péterhez álló, majd annak bukása után előbb Kiss Péter kormányfőjelölthöz, majd Gyurcsányhoz pártoló Juhász már nem tudott "továbbmenni". Ez azonban kapóra jött a miniszterelnöknek, így senkihez sem kötődhetett, és hátországa is jóval kisebb volt mint a többi szocialista nagyé. Magyarán: remekül irányítható figurának látszott.

A 2006-os választások után Gyurcsány meg is tette pártbéli informális helytartójának, de Juhász keze részben meg volt kötve, hiszen a párt operatív működéséért a nem túl segítőkész Hiller és Szekeres felelt. A 2007-es februári kongresszuson Juhász ugyan - ügyvezető alelnökként - fölébük kerekedhetett volna, de az utolsó pillanatban retirált, és nem indult a Gyurcsány által létrehozni kívánt pozícióért. (Meghátrálásában vélhetően komoly szerepet játszott, hogy különböző megyei találkozókon, ahol a pártreform alapjául szolgáló tételekért bírálták a miniszterelnököt, Gyurcsány az összes felelőséget Juhászra hárította.)

Így hiába futott be elnökhelyettesként, renoméja alaposan megkopott. Elnökhelyettesként sem mutatott fel komoly teljesítményt, szocialista vélemények szerint mindössze pár szervezetet dorgált meg, kívülről úgy tűnik, mintha az érdemibb munka Butor Klára pártigazgatóra maradna. (Például Szigetvári Viktor sok hete leadott pártműködtetési javaslatait egyelőre senki sem váltja valóra.) Most azonban lehet, hogy visszatér a párt belső porondjára: a miniszterelnökkel regionális frakcióülésekre jár, és a párt átvilágításának eredményeiről beszél. Ahhoz azonban továbbra sincs elegendő ereje (s pártháttere), hogy ellensúlyozza Szekereset, vagy egyenrangú partnere legyen Kiss Péternek. Hisz népszerűségi görbéje úgy változik, ahogy a miniszterelnök kedveltsége. Igaz, visszahúzódása többek között védekezési mechanizmus: próbál kioldalazni Gyurcsány árnyékából.

Kiss Péter

A választások után a kancelláriából a szociális minisztériumba "száműzött" Kiss Péter (aki pedig tud kormányozni, mondják párttársai) szép csendben építkezett pártban és közéletben egyaránt. Miközben lojalitását senki sem vonhatta kétségbe, mégis Gyurcsány egyfajta kommunikációs ellensúlya volt. A kormányfő reformvíziókat festett, és rohant előre, ő apró, de konkrét lépésekről beszélt, és több-kevesebb sikerrel pacifikálta a változások miatt háborgó érdekvédelmi szervezeteket.

A februári kongresszus szinte belőtte alelnöki székébe, valószínűleg magasabb pozíció megszerzése sem jelentett volna akadályt. Juhászéhoz hasonló fontosságú feladatot vállalt: az MSZP társadalmasítását. (E folyamatról azonban nem sokat lehet hallani az utóbbi időben.) Gyurcsány ugyan elvi síkon korábban deklarálta, hogy Kiss a politikai helyettese, de lassanként a gyakorlatban is tartania kellett ehhez magát. Miközben az elemzések és a párt zöme szeptemberre datálta a kormányátalkítást, Kiss azt mondta, hogy szeretne túl lenni rajta még nyár előtt. És túl lett - kancelláriaminisztereként. Régi-új pozíciójában ő felel a koalíciós pártok, valamint a kormány és a szocialista frakció együttműködésért, a most induló parlamenti szezonban kiderül, hogy boldogul.

Mindenestre a Miniszterelnöki Hivatal irányításával sikerrel megbirkózott. Egyrészt a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelő tárca nélküli miniszterként egyfajta ellensúlyként mellérendelt Draskovics Tibor, aki pro forma önálló miniszter, kénytelen elismerni fensőbbségét (például a kórházak gazdasági társasággá alakításáról véletlenül kiszivárgott Draskovicshoz kötődő anyagok tartalmát Gyurcsány cáfolta). Másrészt, bár a kormányzati informatikát a titokminiszterré avanzsáló Szilvásy vitte volna magával, a mintegy százmilliárdos területet Kiss sikerrel tartotta saját intézményében. Bár a kancelláriaminiszteri poszt elvállalásával politikai tőkéjét "Gyurcsányra tette", ám mégsincs a miniszterelnökhöz kötve: pártbéli hátországa, illetve platformja (a Baloldali Tömörülés az MSZP egyetlen működő néppárti formációja), jelentős függetlenséget biztosít számára, ő lehet a lojális bíráló.

Gál J. Zoltán

A két nyert választásnál kommunikációs tótumfaktumként szorgoskodó Gál J. Zoltán pártbéli beágyazottságot a mai napig nem tudott szerezni; nem véletlen, hogy bár a februári kongresszus előtt az terjedt el, hogy komoly tisztségre pályázik, mégsem állt startvonalhoz. Mint ahogy az sem véletlen, hogy ha a kormány szekere elakadni látszott, a szocialisták egyöntetűen a kommunikációra kezdtek mutogatni, akkor is, ha nem a csomagolással, hanem a tartalommal akadtak gondot. Igaz, a kommunikációs rendszer sem működött túl flottul, a stratégiai tervezést, a miniszterelnök naptárát, a médiajelenlétet Gál J. egy kézben (a sajátjában) kívánta tartani, így odahagyta a rendszert a kormányzati kommunikáció élére felkért Szigetvári Viktor, aki győzelemre vitte az országgyűlési kampányt, illetve távozott Batiz András, a kormányzati üzeneteket talán leginkább átütően tálaló szóvivő is.

Gál új szisztémát épített, de az általa verbuvált kabinet egyelőre nem tündököl, például hónapok óta csúszik a reformmagyarázó kampány kidolgozása is. Szintén balul sült el a Batiz pótlására kiválasztott Demcsák Zsuzsa esete is, Gál J. ugyanis nem kezelte súlyán Demcsák férjének kétes üzleti kapcsolatait. A Demcsák-affér végére több pártvezető fellépése tett pontot. A MEH államtitkára pedig - a kabinet ideiglenes hangjaként - hallgathatta a miniszterelnök gúnyos megjegyzéseit, miszerint: szóvivő úr, jegyezze fel.

Alig ült el a Demcsák-vihar, jött az Élet és Irodalom Kiss Péterre kihegyezett cikke az őszödi beszéd kiszivárgásáról. A mai napig számos szocialista meggyőződése, hogy Gál J. szivárogtatott. Az ügy pikantériája, hogy hamarosan Kiss lett a MEH vezetőjeként Gál J. főnöke, és bizony kemény beszélgetések folytak arról, hogy mire terjedjen ki a jövőben az államtitkár hatásköre. Mostanra nagyjából tisztázódott a helyzet, az MSZP úgy érzékeli, hogy Gál J.-nek kevesebb jut a stratégiából, és több a kommunikációból.