Felmondott szerződések
Az MTI állami támogatása 2004-ben reálértéken több százmillióval csökkent - írja a napilap. A költségvetés csökkenése mellett több nagy megrendelő, többek közt a Magyar Rádió és az RTL Klub is felmondta szerződését.
Vince árcsökkentést is tervez, reméli, hogy ezzel mindkét műsorszolgáltatót vissza lehet majd csábítani - írja a Népszabadság.
Lopják a híreket
Langmár Ferenc, a hírügynökség tulajdonosi tanácsának elnöke szerint az MTI helyzetének romlása összefüggésben állhat azzal is, hogy a hírügynökség hírei azokhoz is eljutnak, akik nem fizetnek a szolgáltatásért. Ennek megakadályozására az MTI a jövőben határozottabban lép fel a hírlopásokkal szemben - nyilatkozta Vince a Népszabadságnak.