Adakozásból pótolná a doppingaranyakat Patrubány

2004.11.03. 15:39
Az Index információi szerint a Magyarok Világszövetségének egy neve elhallgatását kérő tagja vetette fel, hogy saját készítésű érmeket adományozzanak Annus Adriánnak és Fazekas Róbertnek, akiket doppingvétség miatt megfosztottak az athéni olimpián szerzett aranyérmüktől. A kezdeményezést hivatalosan is felkarolta Patrubány Miklós, aki szerint az ártatlanság vélelme megilleti a két sportolót, ezért közadakozásból 300 ezer forintért kellene pótolni díjakat.
Közadakozásból készített éremmel pótolná Annus Adrián és Fazekas Róbert elvett aranyérmeit Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke, aki egyben a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kezdeményezője is.

Nem ildomos pálcatörés

Az Index információi szerint a pótarany ötlete egy nevét felfedni nem kívánó MVSZ-tagtól származik. A magyarországi illetőségű ötletgazda kezdeményezését felkarolva Patrubány Miklós a Nemzeti Sportnak nyilatkozva azt mondta, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ezért így akar "hitet tenni a két kiváló atléta mellett, hiszen sem a kalapácsvetés, sem a diszkoszvetés athéni versenyének győztesére nem bizonyították rá, hogy doppingolt volna". Patrubány többek között az alkotmányra és az Európai Unió emberjogi konvenciójára is hivatkozik, azt bizonygatva, hogy nyilvánosan lefolytatott per nélkül a vádolt személyt ártatlannak kell tekinteni. Patrubány hozzátette azt is, hogy a kezdeményezéssel nem azt állítja, hogy a két atléta "valóban ártatlan", hanem azt, hogy azt, hogy a Lausanne-i bíróság döntéséig "nem ildomos pálcát törni felettük".

Akkor megkérnék őket

Patrubány Miklóst egyelőre nem sikerült utolérni, ám az MVSZ központjában elmondták, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő szervezet nem tudná fedezni a 300 ezer forintos előállítási költséget, ezért közadakozásból kívánják kifizetni az érmeket. Patrubány szerint egyébként, ha a sportbíróság mégis elítélné a két magyar sportolót, akkor "megkérjük majd őket, hogy adják vissza a díjakat, amelyeket a Sportmúzeum számára lehetne felajánlani.

Egy szimbolikus gesztus

A kezdeményezésről szóló hírt megerősítette Eva Maria Barki, Annus és Fazekas bécsi ügyvédje. "A díj egy szimbolikus gesztus" - mondta. Az ügyvédnő a Lausanne-i nemzetközi sportbíróság előtt képviseli az érmüktől megfosztott olimpikonokat. Az ügyvédnő szerint a leghamarabb januárban hozhat döntést a bíróság.