További Belföld cikkek
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
- Előrehozott választás, Don és Consigliere, lemondás – így reagált az ellenzék az amerikai szankcióra
- Szalmonellával szennyezett terméket hívott vissza az Aldi
- Munkaerőhiány miatt több vidéki nagyvárosban is szünetelnek az egészségügyi ellátások
- Nagy európai összefogás keretében születtek ritka tigrisek a Nyíregyházi Állatparkban
Túlzó ígéretek aprópénzre váltása
Balsai, aki a kabinet tevékenységét a túlzó ígéretek aprópénzre váltásaként jellemezte, riasztó jeleket lát a demokratikus jogok biztosítása terén is. Példaként említette a rendőrség utcai demonstrációkon való fellépését és azt is, hogy az állami költségvetési szervek felbontották a Magyar Nemzet című napilappal korábban kötött gazdasági szerződéseket.
Évi százmillióért hirdetett a közlönykiadó a Magyar Nemzetben
Válaszában Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető tárca nélküli miniszter ez utóbbi megállapítással kapcsolatban elmondza, hogy évente százmillió forint ment el teljesen feleslegesen például arra, hogy a közlönykiadó az újságban hirdette magát. Az egyeztetés hiányával kapcsolatos kritikákkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai egyeztetés jogállami fóruma az Országgyűlés, amely - ellentétben az előző parlamenti ciklussal - már hetente ülésezik.
A fideszes Glattfelder Béla a gazdahitelek leállítását kifogásolta és úgy vélte, a hétfői gazdatüntetések a kormány agrárpolitikájával szembeni elégedetlenséget mutatják. Németh Imre agrárminiszter szerint túlzás országos demonstrációról beszélni, amikor a négyszázezer gazda közül csupán ezerötszázan vettek részt a megmozdulásokon. A gazdahitelek leállításával kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy erre a célra az előző kormány a kétéves költségvetésben egyetlen fillért sem tett félre.
Kuncze a közpénzrablókról
Kuncze Gábor napirend előtti hozzászólásában arról beszélt, hogy a kormány hivatalba lépése után nem kapott türelmi időt. Fontosnak nevezte a kabinet demokráciacsomagjának végrehajtását és azt is, hogy végére járjanak az elmúlt négy év "közpénzrabló" ügyeinek. E ponton említette meg, hogy a Magyar Televíziótól távozó hírigazgató 70 millió forintos végkielégítéssel vált meg hivatalától.
Kertész Viktória, a Magyar Televízió szóvivője az Index megkeresésére cáfolta, hogy Csermely Péter ekkora végkielégítést kapott volna. Tájékoztatása szerint a kifizetett összeg az említett 70 milliónak a negyedét sem éri el bruttóban.
Négymillió ember életében lesz pozitív változás
Medgyessy Péter miniszterelnök válaszában azt emelte ki, hogy a parlament nagy és jelentős munkát végzett az elmúlt ötven nap alatt. Ennek köszönhetően a következő időszakban több mint négymillió ember életében következik be pozitív változás. A kormányfő érdeklődéssel várja, Balsai István miként oldja meg azt a lelkiismereti problémáját, hogy megszavazza-e az emberek életét jobbító kormányintézkedéseket, vagy sem.