Nem támadásra
A Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO-szállítmányok magyarországi áthaladásához az Országgyűlés február 24-én járult hozzá. Törökország az iraki válsággal kapcsolatban kérte a NATO-tól, hogy vezényeljen légterébe elektronikus légi felderítő AWACS-gépeket, telepítsen területére Patriot légvédelmi rakétákat és küldjön tömegpusztító fegyverek elleni szakszolgálatot. Bocskai hozzátette: ez a hozzájárulás Törökország védelmének megsegítésére született, nem pedig egy esetleges katonai akciót szolgál.
Erős légi forgalom
Bocskai István közlése szerint a magyar hozzájárulás megadása óta naponta átlagosan 10-20 katonai repülőgép használja az ország légterét. Közlése szerint volt olyan nap, hogy 60, de olyan is, hogy csak néhány repülőgép vette igénybe Magyarország légterét. Hangsúlyozta: egy esetleges iraki akció megkezdése esetén nem erősödik meg ez a forgalom, hiszen addigra már befejeződnek a Törökországba irányuló szállítások.